Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Japán a KC-46A mellett döntött

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2015. október 29. 21:49

A japán védelmi miniszter, Gen Nakatani a napokban megnevezte a japán légi utántöltő tender győztesét, az amerikai Boeing vállalatot. Mint elmondta: a tankerek beszerzését a 2016-os költségvetésből kívánják finanszírozni, illetve a konkrét szerződés aláírásra is a jövő évben kerül sor.

http://www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/tipusok/japan-a-kc-46a-mellett-dontott/
1596003068

Információk szerint, a Boeing KC-46A Pegasus légi utántöltő gép maradt már csak versenyben, ugyanis szeptemberében az Airbus képviselője, Kieran Daley azt nyilatkozta, hogy a vállalat nem vesz tovább részt a versenyben, mivel a tender a Boeing tankerének megvásárlásról szól. A Newsonjapan.com szerint, Japán 3 darab légi utántöltő repülőgépet vásárol, amiket 2020-ig szállítanak le. A szakértők a repülőgépek darabárát közel 173 millió dollárra becsülik. A szigetország első ízben 2013 őszén kezdte el vizsgálni az új tankerek beszerzését.

Napjainkban a Japán Önvédelmi Légierő 4 darab KC-767-essel rendelkezik, melyeket szintén az amerikai Boeing vállalattól szereztek be. A repülőgépek a Komaki légibázis 1. szállító repülő ezredéhez tartoznak. Az új Pegasus-okkal a légi utántöltő képességét kívánja növelni a szigetország, melyek a jövőben a KC-767-esekkel együtt üzemelnek majd.

Az Egyesült Államok légereje 2011 februárjában szintén a KC-46A Pegasus-t nevezte meg a tanker tender győzteséül, melyből 179 darabot vásárolnak. A 3,5 milliárd dollár értékű szerződés értelmében a Boeing négy prototípust épít, melyből kettő B767-2C szállító, míg kettő már KC-46A Pegasus lesz. A gyártó ígérete szerint az első 18 gépet 2017 augusztusáig szállítják le.

Címkékhaditechnika