Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Küszöbön a kuvaiti Typhoon beszerzés

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2015. október 18. 20:46

Kuvait és Olaszország a napokban előszerződést kötött a Eurofighter Typhoon beszerzés ügyében, melyről Kuvait külügyminiszter-helyettese, Khaled Al-Jarallah számolt be – írja a katari Kuna.

http://www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/legierok/kuszobon-a-kuvaiti-typhoon-beszerzes/
1596002524

Kuvait – az elsődleges információk szerint – 28 darab Typhoont szerezne be, melyből 22 együléses, illetve 6 kétüléses gép lesz. A repülőgépek mellett fegyverzetet, földi kiszolgáló berendezéseket, valamint 20 évre szóló logisztikai biztosítást is kapnak.

Amennyiben a konkrét szerződés megszületik, akkor Kuvait lesz a harmadik ország a környéken, amely a Typhoont választotta. Elsőként, a fejlesztő országokon kívül, Ausztria rendelt 15, majd Szaúd-Arábia 72, illetve 2012 decemberében Omán is vásárolt a típusból 12 példányt. Nem megerősített információk szerint, Kuvait lehet az első, aki már a Typhoonokat új AESA rendszerű radarral kaphatja meg.

Olasz lapok szerint, az üzlet összértéke közel 4 milliárd euró lehet, azonban az első gépek átadásról nincs információ.

Napjainkban a kuvaiti légierő 39 darab F/A-18 Hornetet tart hadrendben. Elsőként 2009-ben látott napvilágot az a hír, hogy rövidesen új vadászgépek beszerzését tervezik, A tenderen a francia Rafale, az európai Eurofighter Typhoon, valamint az amerikai F/A-18E/F Super Hornet indult.

Eddig közel 600 Typhoon legyártásra gyűjtöttek be megrendelést, ebből 444 darabot már átadtak a megrendelőknek. A Eurofighter konzorcium számára a kuvaiti megrendelés fontos, ezzel a repülőgépek gyártása 2017-2018-ig biztosított lenne.

Címkékhaditechnika