Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lengyelországban fogják karbantartani a bolgár hadsereg MiG vadászgépeit

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. október 23. 12:56

Lengyelországi szerelők fogják karbantartani a bolgár hadsereg állományában lévő MiG-29-es vadászgépeket annak a szerződésnek az értelmében, amelyet október 22-én, csütörtökön a lengyel és a bolgár védelmi miniszter, Tomasz Siemoniak és Nikolaj Nencsev írt alá Varsóban – jelentette a lengyel közszolgálati televízió.

Az orosz gyártmányú MiG vadászgépeket eddig Oroszországban szerelték, a bolgár-orosz szerződés szeptemberi lejárta után viszont a lengyel ajánlat bizonyult előnyösebbnek.
A döntésre vélhetően befolyással volt, hogy az utóbbi időben hűvössé vált Bulgária és Oroszország viszonya.

„Stratégiai kapcsolataink teljesen új minőségre tettek szert. Értékeljük a bolgár szervek bátor és derék döntését, valamint a belénk fektetett bizalmukat" – jelentette ki a szerződés aláírása után a lengyel nemzetvédelmi miniszter.

A csütörtökön aláírt szerződés értelmében Lengyelország a jövő év közepéig három MiG-gép motorjának javítását végzi el, 2016 második felében pedig következő három bolgár repülőgép kerül a lengyelországi szerelőműhelyekbe.