Levegőben az első két, Omán részre épített Typhoon
Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu | 2016. november 30. 22:18Brit spotterek a napokban több közösségi oldalra olyan képeket töltöttek fel, amik szerint november 25-én a BAE Systems vállalat wartoni üzemének területéről levegőbe emelkedett az első kettő, Omán részére készült kétüléses Eurofighter Typhoon.
![1596024025](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f2164d9e6f2a399242378.jpg)
Az NT001 és NT002 szériaszámú repülőgépek jelenleg még nem kapták meg az ománi színeket és felségjeleket, így brit felségjellel és ZR410 és ZR411 jelzéssel vannak ellátva.
Az ománi légierő és a BAE Systems még 2012 decemberében kötött szerződést arról, hogy 12 darab Eurofighter Typhoon-t (tíz együléses és két kétüléses), illetve nyolc Hawk AJT harci-kiképzőgépet vásárolnak mintegy 2,5 milliárd dollár értékben.
Az ománi Typhoonok már a korszerű Euroradar E-Scan típusú AESA fedélzeti radart kapják meg, illetve már a Tranche 3-as konfigurációban készülnek. Az első gépek 2017-2018-ban érkeznek meg Ománba, ezzel az ország lett a második Eurofighter megrendelő a Perzsa-öböl térségéből Szaúd-Arábia után.
2016-ban egy harmadik térségbeli ország, Kuvait is Typhoon-okat rendelt, összesen 28 darabot. Ezek leszállításukat az olasz Leonardo-Finmeccanica vállalat végzi majd.