Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Libanon Abramseket kér

Szöveg: Trautmann Balázs (washingtoni tudósító) |  2015. április 2. 18:03

Több libanoni forrás szerint is a kormány tárgyalásokat kezdett az Egyesült Államokkal, hogy M1A1 Abrams nehéz harckocsikkal modernizálja az Iszlám Állammal is küzdő hadseregét. Később a „Jane’s Defence Weekly” cikke megerősítette az értesülést, s az itt közölt információk szerint Libanon 77 darab amerikai harckocsi átadását kérte az amerikai védelmi tárcától.

1595990710

A libanoni haderő jelenlegi harckocsiparkja igen elavult: a 350 harckocsi amerikai M60A3, M48A5 105, illetve volt szovjet T-54 és T-55 közepes harckocsikból áll. Jelenleg a harckocsik csak kisebb része hadra fogható.

Az ország már eddig is komoly katonai segély kapott, ennek keretében például 143 darab 155 mm-es M198 vontatott tarackot, 200 darab M113A1 páncélozott csapatszállító járművet, páncélozott M1151A1 HMMWV-t, hat felújított Bell UH-1H Huey II helikoptert és két, AGM-114 Hellfire II irányított rakétákkal felszerelt Cessna AC-208B repülőgépet kapott.