Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Már tesztelik a Vulcano logisztikai támogatóhajót

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2020. május 11. 14:35

Az olasz haditengerészet 2015-ben kötött szerződést a Fincantieri és Finmeccanica (ma Leonardo) konzorciumával, két LSS (Logisstic Support Ship) – logisztikai támogatóhajó legyártására.

1596079077

Az új egységekkel a flotta modernizációjának keretében a kiöregedett Strombolit (A5327) és testvérhajóját a Vesuviot (A5329) fogják leváltani.

A Vulcano (A5335) és tervezett testvérhajója több, különböző feladat ellátására lesz alkalmas. A fedélzetre telepített, két 30 tonna teherbírású daru, katonai felszerelés, járművek, teherkonténerek mozgatására szolgál, de a mindezek mellett ugyancsak szállítható folyékony rakomány – így édesvíz, gázolaj – vagy repülőgép üzemanyag átadására, négy töltőberendezést is felszereltek. Az új hajókat komplett kórházi részleggel is felszerelik, amely vizsgálóhelyiséggel, műtővel radiológiai részleggel, fogorvosi rendelővel és kórteremmel rendelkezik, amelynek befogadóképessége moduláris egységekkel az alapból meglévő 17–ről 25-re növelhető. A hajók a hagyományos utánpótlásszállító- üzemanyagfeltöltő feladataik mellett alkalmasak lesznek humanitárius, katasztrófavédelmi és mentési feladatok ellátására is. A legénység 200 fő, de ez a küldetés típusától függően változhat.

A Vulcano hossza 193 méter, vízkiszorítása 27 200 tonna. Orr részét a Fincantieri castellamare di stabiai üzemében, a hajótest többi részét a genovai Riva Trigoso hajógyárban építették. Meghajtása úgynevezett CODLAD (kombinált dízel-elektromos – dízel), amely két összesen 32 000 lóerős MAN 20V32/44CR dízel, két 2000 lóerős Marelli elektromos motorból, az ehhez csatlakozó MAN 6L27/38 dízelgenerátorból (plusz egy vészhelyzeti dízelmotor), valamint két változtatható fordulatszámú hajócsavarból áll. A maximális sebesség 20, kizárólag elektromos meghajtással 10 csomó. A hatótávolság 18 csomóval eléri a 13000 kilométert.

Az alap védőfegyverzet két 25 milliméteres távirányított gépágyú, de opcionálisan az orrba telepíthető egy 76 milliméteres OTO – Melara többcélú automata ágyú is. A fegyverzet irányítására korszerű harci irányító komputerrendszert, valamint a 360 fokos lefedettséget biztosító Janus típusú kombinált elektro-optikai és infravörös érzékelőberendezést alkalmazzák, de ezeken kívül, a GPS helymeghatározón kívül, IFF barát-ellenség felismerő rendszert és RAN21 levegő-felszín radart, valamint szonárt és egyéb akusztikus érzékelőket is alkalmaznak.

A Vulcano működési tesztjei 2019 decemberében kezdődtek el és várhatóan 2020 szeptemberében állhat szolgálatba, bár nem tudni, hogy az Olaszországot különösen súlyosan érintő koronavírus-járvány mennyiben befolyásolja majd ezt. A típus némileg módosított verziójának négy egységét a francia haditengerészet is megrendelte, elavult Durance-osztályú tartályhajóinak leváltására. Ezeket a megállapodás szerint 2022, 2025, 2027- ben és 2029-ben szállítják le.

1596079077