Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Olaszország kevesebb F-35-össel számol

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2014. május 4. 12:48

Az új olasz kormány a napokban jelentette be, hogy ismét csökkentik a jövőben hadrendbe álló F-35-öseik számát. A mostani elképzelések szerint a korábbi 90 példányt 45-re csökkentik.

http://www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/legierok/olaszorszag-kevesebb-f-35-ossel-szamol/
1595971273

F-35-ös harci repülőgépek

A gépek darabszámának csökkentése már nem először kerül szóba Olaszországban, ugyanis még 2012-ben, az eredetileg tervezett darabszámot 41 példánnyal, azaz 131 darabról 90 darabra csökkentették.

Matteo Renzi új olasz kormányfő az ügyben azt nyilatkozta, hogy a gépek darabszámának csökkentésével 10 milliárd eurót is megspórolhatnak. 6 ilyen repülőgép megrendelése, melyet eredetileg ebben az évben kell, hogy megrendeljenek, hatályban marad, azonban 2019-ben már csak 29 F-35-öst rendelnek a korábban tervezett 40 helyett.

A hírhez kapcsolódik, hogy legutóbb Hollandia jelentette be, hogy a korábban tervezett 85 helyett csak 37 darab F-35-öst vásárolnak.