Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Problémás az éjszakai repülés a német Tornadokkal

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2016. január 28. 21:16

A napokban látott napvilágot az a hír, miszerint problémás az éjszakai repülés a német légierő Tornadoival, vagyis azzal a típussal, amelyek a szíriai műveletekben vesznek részt – írja a Defense News.

http://www.haborumuveszete.hu/minden-ami-repul/problemas-az-ejszakai-repules-a-nemet-tornadokkal
1596007859

Hat német Tornado vesz részt az Iszlám Állam elleni műveletekben. A gépek, a korábbi kijelentések szerint, minden olyan berendezéssel és rendszerrel fel vannak szerelve, melyekkel éjszaka és rossz időjárási körülmények között is maradéktalanul végre lehet hajtani a felderítési feladatokat. Azonban a Tornadok pilótái arról számoltak be, hogy az éjszaki repülések során a kabin erős világítása elvakítja őket – írja a Defense News.

Vannak apró technikai gondok, tudnak a problémás esetről – nyilatkozta a német védelmi minisztérium szóvivője. Hozzátette: vélhetően az az éjjellátó eszköz erősítheti fel a fényeket, amit a pilóták éjszaka használnak. Kijelentette: két héten belül orvosolják a felmerült problémát.

Címkékhaditechnika