Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újraindul az L-159 ALCA gyártása

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2016. szeptember 29. 20:33

Az Aero Vodochody cseh repülőgépgyártó vállalat bejelentette, hogy legalább egy gép legyártása erejéig újraindítják az L-159 ALCA típusú kiképző-harci repülőgép gyártósorát.

http://www.jetfly.hu/katonai-tipusok/ujraindul-az-l-159-alca-gyartasa
1596020723

Az ALCA az iraki légierő megrendelésére készül, 2003 óta ez lesz az első új L-159-es, amely legördül a cseh gyártósorról. A típusra beérkező megrendeléseket a cseh légierő alakulatainál feleslegessé váló mennyiségből fedezték eddig, a cseh kormány mellett a Draken International privát cég és legutóbb az iraki légierő is rendelt a típusból.

Az Aero Vodochody reményei szerint a most újonnan legyártandó L-159-es ismét promótálni fogja a típust és esetleg új megrendelések is beérkeznek rá, melynek köszönhetően újraindulhatna a gyártás. Korábbi tervek szerint az L-39-est váltották volna le folyamatosan az ALCA-val, azonban a további megrendelések hiánya miatt eddig nem volt túl sikeres a projekt. Összehasonlításképpen az Albatros-ból közel háromezer darabot gyártottak le.

Az ALCA-nak egyébként lenne létjogosultsága a piacon a LIFT (Lead-in Fighter Trainer) kiképzőgép kategóriában, illetve az entry-level szintű harci gép kategóriában lenne esélye tenderek elnyerésére, de mindkét kategóriában komoly riválisai vannak: utóbbiban komoly piacot tudhat magáénak az Embraer Super Tucano-ja, míg a kiképzőgépek terén a KAI T-50 és a Leonardo M-346 a fő rivális. Az Aero Vodochody szerint a fejlődő országok piacára törhetnének be az L-159-essel, afrikai és latin-amerikai országok légierejében indulhatnának esélyesként.

Címkékhaditechnika