Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Válogatott csapat

Szöveg: Trautmann Balázs |  2018. szeptember 20. 20:17

Az amerikai hadsereg megnevezte azt a hat fegyvergyártó céget, mely részt vehet a leendő, új géppisztoly megrendeléséért kiírt pályázat következő, már éles teszteléssel együtt járó állomásán.

1599193327
Ennek megfelelően a Trident Rifles, a Sig Sauer, a Shield Arms, a Global Ordnance, a B&T USA és az Angstadt Arms kap majd megbízást a minta sorozatok legyártására és leszállítására. A fegyvereknek a 147 grain-es tömegű lövedékkel felszerelt, 9×19 mm-es Luger lőszert kell használniuk, 20-as és 30-as tárakkal egyaránt. A cél: egy könnyen elrejthető, kompakt géppisztoly, mely megfelelő megállító hatást képvisel, pontossága miatt a járulékos károkozás minimalizálásával. A fegyvernek percenként 60 lövést kell tudni leadnia 5 percen át anélkül, hogy meghibásodás vagy túlmelegedés lépne fel.

A hat cégnek október közepéig 15 fegyvert kell leszállítania, majd a győztes legalább 350, de később több mint 1000 fegyvert szállíthat majd a hadseregnek, mely elsősorban a személyvédelemmel foglalkozó egységeknél használja majd a géppisztolyokat.

Fotó: overtdefense.com