Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zöld utat kapott a belga vadászgéptender

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2017. március 30. 20:22

A belga védelmi minisztérium a napokban tette közzé, hogy az ország kormánya elfogadta, így zöld utat kapott a jelenleg hadrendben álló F-16-osok leváltását célzó program.

http://www.jetfly.hu/legierok/zold-utat-kapott-a-belga-vadaszgep-tender
1596029746

A tervek szerint a napjainkban szolgálatban álló 54 darab F-16-ost 34 új, többcélú vadászgép váltaná le. A kevesebb darabszámot azzal magyarázzák, hogy kevesebb gép is elegendő lesz a belga légtér védelmére, valamint a vállalt feladatok ellátására, ugyanis az új típusok már többcélúak, továbbá a pilóták képzése is gyorsabb lesz a szimulátoroknak köszönhetően. Az F-16-osok a tervek szerint 2023-2028-ig maradhatnak hadrendben, így ahhoz, hogy gördülékeny legyen a típusváltás, már 2018-ban döntést kell hozni.

Elsőként még 2012 végén látott napvilágot a hír, miszerint a belga védelmi minisztérium megkezdte az F-16-osok leváltását célzó program előkészítését. 2014 júniusában Belgium 5 különböző kormányügynökségnek küldött kérelmet, hogy információkat kérjenek a kiszemelt típusokról, illetve azok esetleges beszerzése és hadrendbe állítása ügyében. Az ajánlatokat Franciaországnak, Svédországnak, az Egyesült Államoknak, valamint Nagy-Britanniának küldték el, melyek a Dassault Aviation Rafale-ról, a SAAB JAS-39E-ről, a Lockheed Martin F-35A-ról és a Boeing F/A-18F Super Hornet-ről, valamint a Eurofighter Typhoon-ról adnak, adtak információkat.

2014 októbere és 2017 márciusa között a légierő, a kormány, valamint a belga parlament egy sor döntést hozott és szavazott meg a program támogatásáról és annak finanszírozásáról. Információk szerint Belgium az új vadászgépek beszerzésére közel 3,6 milliárd eurót különít el, azonban az még egyelőre nem ismert, hogy az összeg tartalmazza-e a földi kiszolgáló berendezéseket és a fegyverzetet.

Címkékhaditechnika