Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A színek tánca

Szöveg: Kun-Orosz Adrienn |  2019. január 30. 14:39

Január 24-én ünnepélyes keretek között nyitották meg Nagyné Vései Viktória főtörzsőrmester első kiállítását a budapesti Petőfi Sándor laktanyában.

1599198532
Az Egy női alkotó az Irinyi János laktanyából, a Petőfi Sándor laktanya könyvtárában szlogenű tárlatra – már a megnyitó napján is – az elmúlt két év legnagyobb nézőtömege volt kíváncsi. A kiállítást Szijártó Richárd alezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) Szállító Zászlóalj parancsnoka nyitotta meg: „Az alkotó rendkívül jó kedélyű, illedelmes, tisztelettudó, de leginkább mosolygós hölgy, akinek alkotásai valójában az alkotót tükrözik, aki színt visz az életbe."

1599198532
Ezt követően Tósoki Anikó, a kiállítás főszervezője adta elő József Attila Gyöngy című versét. „A BHD két budapesti telephelyét, az Irinyi laktanyát és a Petőfi laktanyát kapcsolta össze a kiállítás azzal, hogy egybefogta szíveinket. A megnyitóra választott vers is erre utal."

Nagyné Vései Viktória főtörzsőrmester, az MH BHD altisztje 2017-ben kezdett komolyabban érdeklődni a festészet iránt, azóta online tanfolyamokon képzi magát. A grafitról akril festékre váltott, jelenleg az olajfestékkel próbálkozik. Az impresszionista és a realista stílust absztrakt vonásokkal ötvözi. A képek egy része vegyes technikával készül: ecset és festőkés használata együtt. A főtörzsőrmester elmondása szerint ez a kiállítás egy valóra vált álom.

A tárlat február 15-ig tekinthető meg, majd – a tervek szerint – vándorkiállítássá alakul, s a kibővített változatnak az Irinyi János laktanya ad majd otthont.

1599198533
Fotók: Gramantik Zoltán