Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Adventi koncert Szentesen

Szöveg: Csordásné Nehéz Zsuzsanna százados |  2016. december 3. 18:59

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy sikere volt az MH 37. II Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred szervezésében megrendezett adventi koncertnek Szentesen, a Református Nagytemplomban.

1596024069

A rendezvényt megtisztelt jelenlétével Szirbik Imre, a város polgármestere és Móra József, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör helyi elnöke.

A koncert – az elmúlt évekhez hasonlóan – két részből állt. A műsor első felében a Prima Primissima-díjas Honvéd Férfikar előadását, majd ezt követően az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekarának műsorát hallgathatta meg a közönség. A repertoárban egyaránt szerepeltek kortárs és klasszikus, külföldi és hazai előadóktól származó zeneművek. Legnagyobb sikere azonban a már hagyományos karácsonyi dallamoknak volt.

1596024070

Fotó: Baráth Mária