Heti mozi: T-34

Fjodor Bondarcsuk volt az a rendező, aki a kétezres években olyan háborús filmeket pakolt le az asztalra, amelyek bátran felvették a versenyt az amerikai mozikkal. A 9. század és a Sztálingrád karmestere precízen jelölte ki az utat, megalapozva az orosz filmek azóta is töretlen diadalmenetét. Alekszej Szidorov méltó követőnek bizonyult, 2. világháborús tankos filmjével lazán hozta az elvárt szintet.

Az alapsztori izgalmas, a T-34-est mesteri módon használó hőseink német hadifogságba esnek, hogy aztán a koncentrációs tábor melletti kiképzőterületen egy zsákmányolt tankba üljenek, élő céltáblaként szolgálva a Hitlerjugend ifjú tankosainak gyakorlataiban. Lőszer természetesen nulla, de legénységünk ezt a problémát már a kezdetekkor megoldja, a végeredmény így borítékolható. A film elbűvölő eleganciával tálalja mindazt a popcorn-moziknál megszokott klisétengert és kötelező elemet, amely a hollywoodi eposzokra jellemző, megfejelve egy-két olyan képpel, ami viszont ízig-vérig orosz. Bondarcsuk 9. századában ilyen volt a pipacsmezőn zokogó tiszt, a T-34-ben pedig a Hattyúk tavára bemutatott „tankbalett". Giccsességében is hatásos, felejthetetlen jelenet, amely éppen nélkülözhetősége okán ad óriási pluszt a filmnek.

Ha már klisék: a mozi tényleg mindent felvonultat, ami nélkülözhetetlen összetevője az újraértelmezett háborús alkotásoknak. Van itt a CGI-parádén túl örökké zsörtölődő, de imádnivaló katona, sebhelyes arcú, elegánsan gonosz német tiszt, spagetti westerneket megszégyenítő nézések, sőt, az angyalarcú tolmácsnőnek köszönhetően egy ki- és beteljesedett szerelmi történet is. Szavunk nem lehet. Ahogyan a javarészt ismeretlen színészekkel kapcsolatban is csak jót lehet mondani. Szidorov az első pillanattól kezdve helyes irányba terelgette őket, s bár időnként volt esély a túljátszásra, aktoraink fegyelmezetten tartották magukat a rendezői utasításokhoz, hiteles, emberi, helyenként humoros, máskor nagyon is elgondolkodtató pillanatokkal ajándékozva meg a nézőt. Említsük meg Mihail Milasin nevét is, az operatőri munka garantáltan emlékezetes. Milasin gyönyörűen megvilágított snittekben varázsolt maradandót, hol csúcsra pörgetve kameráját, hol komótosan vándorolva a riasztó voltában is lenyűgöző helyszíneken.

A film igazi főszereplői azonban kétségtelenül maguk a tankok. A Tigris kontra T-34 viadalok látványvilága egészen lenyűgöző, a lövedékek által okozott CGI-pusztítás képei még éppen az elfogadható határon belül teszik próbára a türelmet (külön elismerés a nyomasztó hangeffektekért), de ami a lényeg: soha nem gondoltam volna, hogy egy tankról a kecsesség jut az eszembe. A T-34-nek ez is sikerült.

A bemutató nem volt mentes a hisztériától. Az ukrán kormány úgy nekirontott a „propagandaműnek", hogy még az amerikai premiert is megpróbálta megakadályozni, szakmailag ennél is nagyobb gondot okozott azonban az a kritikai vonal, amely felháborodva utasítja vissza, hogy az orosz múltat (legyen az valós vagy fiktív sztori) hollywoodi eszközökkel ábrázolják egy filmben. A kiabálás aztán szelíd suttogássá csendesült, a nézőket nem nagyon izgatta, ki mit mond a T-34-ről, ők a jegyvásárlással szavaztak, márpedig sem a nézőszámra, sem a fogadtatásra nem lehetett panasz. Az oroszok minőségben már igen, a forgalmazás területén még nem érték utol az amerikai konkurenciát, de legalább látják az irányt, merre kell haladni. A T-34 újabb mérföldkő az eddig megtett úton, s ha elkészítése nem is válik filmtörténelmi eseménnyé, arra mindenképpen tökéletes, hogy jelezze a világnak: az oroszok nagyon tudnak amerikaiul ábrázolni, meghagyva mellette azt a csipetnyi nemzeti dacot, amely annyira a sajátjuk, s amely egyedivé teszi a filmjeiket.

T-34

Írta és rendezte: Alekszej Szidorov  
Szereplők: Alexander Petrov, Irina Starshenbaum, Viktor Dobronravov, Vinzenz Kiefer
Zene: Ivan Burljaev, Vadim Majevszkij, Dmitrij Noszkov, Alekszandr Turkunov
Operatőr: Mihail Milasin
Vágó: Dmitri Komm
Premier: 2018. december 27. (Oroszország)