Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Játékos profizmus – irodalmi stílustárral

Szöveg: Singer Éva hadnagy |  2017. június 17. 17:02

A Honvéd Férfikar estjével indult az idei nyár koncertsorozata június 15-én Balatonakarattyán, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban. A férfikar a fantasztikus zenei élmény mellett egy kis irodalmi kalandozással is készült a közönségnek.

1596034309

Csütörtökön este tíz perccel nyolc óra előtt már csak elvétve lehetett üres széket találni a Honvéd Üdülő központi étterme előtt. Bár még csak jövő héten kezdődik az igazi nyári szezon, mégis megtelt a nagy tér a Honvéd Férfikar koncertjére.

1596034310

A paletta ismét széles volt: komoly- és könnyűzenei, hazai és külföldi slágerek, darabok csendültek fel. A koncerten idén nemcsak a különféle korok zenei stílusai között kalandoztunk, hanem a lírában is. A zeneszámok között ugyanis Frech Zoltán kiváló előadásában Petőfi Sándor: Megy a juhász szamáron című versének átiratait hallhatta a közönség nagy költőink, így például Balassi Bálint, Babits Mihály és Ady Endre stílusában.

Az előadás rendhagyó mozzanatként a „Happy Birthday Song" is felcsendült: Hirschl Attilát köszöntötték születésnapján a zenésztársak.

1596034310

Fotó: a szerző felvételei