Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonazene a határ mentén

Szöveg: Herczog Adrienn | Fotó: a szerző |  2019. november 28. 9:52

Az ország déli határához közel adott koncertet az MH 25. Klapka György Lövészdandár helyőrségi zenekara a madarasi polgármester meghívására november 23-án, szombaton.

1596072676

Ha Madaras település nevét halljuk, manapság sokunknak egy szerb határ melletti határvédelmi bázis jut eszébe magaslati figyelőpontokkal, terepjárókkal, őrkutyákkal… Madaras azonban sokkal több ennél. A hétezer főt számláló falu élénk kulturális élettel rendelkezik, a fúvószene hagyományai pedig mélyen ott gyökereznek a többszáz éves múltú település löszös talajában. Román Géza százados, a tatai dandárzenekar karmester-helyettese egyik határvédelmi szolgálata során, pihenőideje alatt hallotta meg a próbateremből kiszűrődő zenét, így találkozott először a helyi fúvószenekarral.

A katonazene és a katonazenekar fogalma nem ismeretlen Madaras számára.  A falu szülötte volt Geiger László karmester és zeneszerző, aki – amellett, hogy az MH Központi Zenekar vezetőjeként is szolgált a ’80-as években – 1966 szeptemberében megalapította a Madarasi Gyermek- és Ifjúsági Fúvószenekart. A község művelődési központjában az ő emlékére készített tablón látottak szerint – habár sok katonazenész került ki a keze alól – utoljára 37 évvel ezelőtt zenélt együtt a helyi ifjúsági fúvószenekar katonazenekarral.

1596072676

November 23-án azonban a művelődési központ színháztermében mindez újra megvalósulhatott. Aznap este ugyanis a fiatal helyi zenészek és a katonák ismét együtt zenélhettek; Balla Csaba, a falu polgármestere meghívására a tatai helyőrségi zenekar nagy sikerű, teltházas koncertet adott a madarasi zeneértő közönségnek. A polgármester köszöntőjében elmondta: büszke arra, hogy az itteni zenei közösség már nem egy katonazenészt adott a honvédségnek. A tatai dandárzenekar után színpadra léptek a helyi fiatal fúvószenészek is. Az összevont zenekari produkciókat Szente Alfonz, a 2001-ben újjászerveződött 26 fős ifjúsági zenekar karmestere vezényelte. Helyet kapott a katonainduló mellett a vidám polka és a latin hangulatú könnyűzene is.

A közös előadás olyan jól sikerült, hogy az MH Tata Helyőrségi Zenekar újabb meghívást kapott Madarasra, jövőre egy nagyobb szabású fúvószenei fesztiválra.  A rendezvény zárásaként a Honvédelmi Minisztérium Katonai és Társadalmi Kapcsolatok Főosztály képviseletében Kocsi László alezredes pedig reményét fejezte ki, hogy a sikeres együttműködésnek köszönhetően Madaras talán további katonazenészeket is állíthat a haza és a kultúra szolgálatába.

1596072676
Címkékkatonazene