„Most már lőhetnek… Köszönöm!”

Szöveg: Takács Vivien | 2017. július 16. 17:16

Az első világháború kitörésekor alakult meg a császári és királyi Sajtóhadiszállás, amely haditudósítói és művészeti csoportból is állt. Tagjai között olyan ismert személyiségek voltak, mint például Molnár Ferenc, Rippl-Rónai József vagy Mednyánszky László.

1914. július 28-án, miután Szerbiának átadták a hadüzenetet, Bécsben megalapították a cs. és kir. Sajtóhadiszállást. A kezdetekben még csak haditudósítókból állt, azonban egy évvel később már megalakult a művészeti és később a zenei csoport is. 1914-ben mintegy négyszázan, a háború befejezése előtt pedig már 890-en dolgoztak a Sajtóhadiszálláson, közülük 350-en hadifestők voltak.

Mivel a haditudósítóknak mindig tűzközelben kellett lenniük, a Sajtóhadiszállás állandóan változtatta a helyét. A hadifestőknek köszönhetően sok fotó, grafika és festmény készült a háború megrázó eseményeiről. Ha a vázlatokat a cenzúra megfelelőnek ítélte, akkor a művészek azokból kiállításokat rendeztek. A művészeti csoportnak alkotott például Mednyánszky László, Rippl-Rónai József, Nagy István vagy Vaszary János festőművész is. A zenei csoport irányítói Bartók Béla és Kodály Zoltán voltak. De volt filmes csoport is, amelynek tagjai általában a csata utáni pusztulást mutatták be – a nagy és nehéz kamerákkal kevésbé tudtak mozogni a frontvonalon – , amelyet a mozik rendszeresen levetítettek.

Visszatérve a hadifestőkhöz: amikor Mednyánszky László kikerült az első frontvonalra, százával készített háborús jegyzeteket, amelyekből később képek, festmények lettek. Az akkor hatvanéves festő bejárta Galíciát, Szerbiát és Dél-Tirolt. Egyszer meg is sebesült. 1914 és 1918 között festett háborús képeit többször kiállították, sőt jótékonysági árverésre is bocsátották.

Mednyánszky frontéletéhez az alábbi anekdota is kapcsolódik: „A háború vége felé hosszú hónapokat töltött az olasz fronton, nem hátul, a törzsnél, hanem az első vonalban, gyakran a legvadabb ágyú- és puskapárviadal közepette. Jellegzetesen nyurga figuráját, kackiásan felcsapott huszársapkáját a front mind a két vonalán jól ismerték.
Igen: a frontnak mind a két oldalán, hiszen az olasz arcvonal egyes részein a kavernák, lövészárkok aránylag közel voltak egymáshoz, s az olaszok is rokonszenves érdeklődéssel figyelték a művészt, aki ihletett hévvel, a munkától elragadtatva készítette rajzait, vázlatait, és egy-egy sziklaoromra kitelepedve, fittyet hányt a fütyülő golyóknak.

Történt pedig, hogy az olasz oldalon támadásra készülődtek. De mielőtt a Doberdó tájainak egyik hírhedett pergőtüzét megindították volna, a tüzérségi megfigyelőben gubbasztó olasz katona észrevette a nyugodtan rajzoló Mednyánszkyt. A művészet iránt érzett tisztelet és lelkesedés kissé túllódította az olaszt a fegyelmi szabályzaton, mert kezéből tölcsért formált, és harsány hangon átkiáltott a magyar vonalba:

– Öreg festő, menjen hátra, mindjárt tüzelünk…!

Mednyánszky barátságosan visszaintegetett, és teli torokból, szép olasz szóval válaszolt az ellenséges hadfinak:

– Grazie mille, uraim! Icipici kis türelmet kérek, una piccola pazienza…Néhány vonás csak…mindjárt befejezem a képet…Így…Most már lőhetnek…köszönöm!"

A Sajtóhadiszállás minden csoportját 1918. december 15-én feloszlatták.