Szent Kristóf: a harckocsizók védőszentje

A védőszent létezését történetileg nem lehet igazolni, ám olyan sokan tisztelték, hogy több történet keletkezett Kristófról. Feltehetőleg az 1347–1352 közötti európai pestis után vált nálunk is egyre népszerűbbé. A középkor végének fölfogása szerint, aki a képmását meglátta, azon a napon nem halt meg, mert Kristóf minden bajtól, balesettől, betegségtől megvédte. Pontosan ezért templomok külső falára és várakra festették, sokszor úgy is, hogy messziről is látszódjon, ezzel segítve az eligazodást.

A legenda szerint Kristóf közel három és fél méteres magassággal rendelkezett. Amikor Krisztust kereste, egy remete azt tanácsolta számára, hogy keresztelkedjen meg és legyen a felebarátai szolgálatára. Kristóf egy folyónál hatalmas termetének köszönhetően, segítette az emberek folyón való átkelését.

Míg nem egyik nap egy kisgyermek hívta segítségül, hogy botjára támaszkodva segítse őt át a nagy sodrású folyón. Kristóf azonnal a kisfiú szolgálatára állt, ám a folyó felénél a „könnyű teher” ólommá vált, így minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy átérjen a túlpartra. Mikor letette a kisfiút az megszólalt: „Ami a válladat nyomta, több volt, mint az egész világ. A Teremtőd volt az, akit áthoztál, én ugyanis az a Krisztus vagyok, aki a leghatalmasabb, és akinek szolgálni akartál”. Ezzel Krisztus megajándékozta Kristófot a vértanúság koszorújával.

A 18. században tisztelete oly annyira megnőtt, hogy több kápolnát és templomot Szent Kristóf számára szenteltek fel. Az autók ünnepélyes megáldása 1930-as évek elején kezdődött el Magyarországon. Az 1920-as évektől, a páncéloseszközök létrejöttével kialakult új páncélos fegyvernem előszeretettel helyezte magát Szent Kristóf oltalma alá. A Kristóf-kultuszhoz tartozott egyebek mellett a Ludovika Akadémián használt Kristóf-domb elnevezés is. Itt tartottak különböző technikai képzéseket, azon belül a páncélos-öttusa versenyt is, amelyen a végzős évfolyam indulói „Szent Kristóf-plakettel” gazdagodtak.