Tíz operatőr, akik háborús filmért kaptak Oscar-jelölést

Az 1908-ban született angol Hildyard már 1934-ben filmezett, igaz, akkor még a technikai stábot erősítette, nem pedig a kamera mögött ült. Erre egészen 1944-ig kellett várnia, amikor Laurence Olivier V. Henrik című filmjében végre megkapta a vezető operatőri posztot. Karrierje során olyan kultikus filmekhez adta nevét, mint az Antonius és Cleopátra, A halál 50 órája, vagy a Casino Royal. A csúcspontot az 1957-es Híd a Kwai folyónnal érte el. Munkájáért ekkor vehette át a méltán megérdemelt szobrocskát. 1990-ben hunyt el.

Jean Bourgoin és Walter Wottitz – A leghosszabb nap

Az Oscar-díj történetének volt egy furcsa korszaka, amikor külön díjazták a fekete-fehér és külön a színes filmeket. Így történt, hogy 1962-ben egyfelől Freddie Young kapott szobrot az Arábiai Lawrence-ért, másfelől Jean Bourgoin és Walter Wottitz A leghosszabb napért. Utóbbit fekete-fehérben forgatták, ám a látvány még így is lenyűgöző volt, hozzátéve természetesen, hogy a kor technikai színvonalán belül. Több kritikus a mai napig húzza egy kicsit a száját az elismerésre, de elég csak a híres, végtelen hosszúnak tűnő légikamerás felvételre gondolnunk, amely az egész partvonal rohamát bemutatja, s máris elszállhat minden kétségünk.

Vittorio Storaro – Apokalipszis most

Az olasz nagyágyú már 11 éves korában amatőr fényképésszé képezte magát, s mivel attól a pillanattól fogva, hogy ellőtte első felvételét, tudta mit akar, a főiskola operatőr szakának elvégzése után segédoperatőrként kezdett dolgozni. Első „önálló" munkája az 1968-as Giovinezza, Giovinezza volt. Tehetségére hamar felfigyeltek a sztárrendezők, ő fényképezte többek között Az utolsó tangó Párizsbant is. Első Oscarját a filmtörténelem egyik legnagyobb háborús mozijáért, az Apokalipszis mostért kapta, ahol a színekkel a tereket egészen elképesztő perspektívába tudta helyezni. Storaro nem állt meg itt a szobrocskák bezsebelésénél. 1981-ben a Vörösök, 1987-ben pedig Az utolsó császár című filmmel is begyűjtötte a legrangosabb elismerést.

Chris Menges – Gyilkos mezők

Menges művészcsaládba született az 1940-es évek Angliájában. Pályája elején segédoperatőrként dolgozott, a kamera mögé először Ken Loach KES című filmje forgatásán ülhetett be 1968-ban. Bár nem tartozott a legtermékenyebb operatőrök közé, akik évente két filmet is forgatnak, tehetsége és profizmusa legendássá vált. 1984-ben Roland Joffe őt kérte fel a Gyilkos mezők fényképezésére, s Menges a bizalmat egy Oscar-díjjal hálálta meg. Két évvel később a szintén Joffe jegyezte Misszió operatőri munkájáért újra megkapta a szobrot.

John Toll – Braveheart

John Toll igazi sztár a sztárok között. Kevesen tudnak a természetes színekkel úgy variálni az operatőri munka során, mint ő. 1995-ben már megkapta a szobrot a Szenvedélyek viharában című Brad Pitt-eposzért, ám nem kis meglepetésre maradt benne annyi energia, hogy mutatványát meg tudta ismételni az egy évvel későbbi Bravehearttal is. Nevéhez olyan filmek fűződnek, mint Az utolsó szamuráj, a Felhőatlasz vagy Az őrület határán (melyért szintén Oscarra jelölték), a sorozatfüggők pedig a Breaking Bad felvételeit köszönhetik neki.

Russell Boyd – Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán

A díjgyűjtögető ausztrál operatőrnek igen sikeres karrier áll a háta mögött. Első filmje az 1975-ös Between Wars volt, amellyel szülőhazájában azonnal megnyerte az év legjobb operatőrének járó elismerést. Ezek után gyakorlatilag nem volt olyan év, hogy ne zsebelt volna be valamilyen díjat. A Gallipoli, a Zsákolj, ha tudsz és a Krokodil Dundee filmek operatőre végül 20043-ban ért a csúcsra, amikor a Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán című moziért új, de az addigi legfényesebben csillogó díjjal bővíthette gyűjteményét.

Charles Lang – Búcsú a fegyverektől

Az 1902-ben született Lang még valóban Hollywood aranykorában tanulta a szakmát. A némafilm korszakának lezárása után lett meghatározó alakja az operatőri társadalomnak. Az Oscarra sem kellett sokat várnia, a Búcsú a fegyverektől című film fényképezéséért 1933-ban vehette át az elismerést. Ő volt egyébként az, akit karrierje során (holtversenyben  Leon Shamroy kollégájával) a legtöbbször, összesen tizennyolcszor jelöltek az Oscarra.

Janusz Kamiński – Schindler listája, Ryan közlegény megmentése

Janusz Kamińskit, a lengyel származású operatőrt az egyik legnagyobb újítóként tartják számon. A Schindler listája hozta el számára az első Oscart, és kézikamerás, dokumentarista stílusú felvételei szinte védjegyévé váltak. A technikát 1998-ban, a Ryan közlegény megmentése című filmben csiszolta tökéletesre, természetes, hogy ez a mozi újabb Oscart hozott a számára. Spielberg kedvenc operatőre, a Schindler óta gyakorlatilag a rendező minden filmjének ő az operatőre.

Jost Vacano – Das Boot

Ha Kaminski Spielberg házi operatőre, nyugodtan állíthatjuk, hogy Jost Vacano Paul Verhoeven állandó pajtása. Voltak kiemelkedő munkáik, és voltak óriási buktáik is közösen. (Showgirls.)Vacano talán legjobb munkája az 1981-es Das Boot. Azóta sem tudja senki olyan meggyőzően a tengeralattjárók fullasztó atmoszféráját megjeleníteni, mint ő tette a kultikus moziban. A filmért Oscarra jelölték, ám nem ő kapta meg a szobrot.

Zsigmond Vilmos – A szarvasvadász

Természetesen nem maradhat ki a magyar vonatkozás sem listánkból. Az 1956-ban az USA-ba távozó operatőr karrierje a tengeren túl indult és ívelt fel a csillagos égig. Az első időkben filmtechnikai munkákat végzett, majd Peter Fonda mozijával elindult operatőri munkássága is. Dolgozott Robert Altmannal és Spielberggel is. Utóbbi 1977-ben bízta rá a Harmadik típusú találkozások fényképezését. Zsigmond zseniálisan oldotta meg feladatát, s ezt a véleményt az akadémia is osztotta: munkáját Oscar-díjjal honorálták. Egy évvel később Michael Ciminóval leforgatta minden idők egyik legdurvább, poszttraumás stresszről szóló filmjét, a Szarvasvadászt,  amelyért ismét jelölést kapott, díjat azonban már nem. A mester az idén januárban hunyt el.

(Korábbi Top 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják!)