Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újdonságokkal készül az Ünnepi Könyvhétre a Zrínyi Kiadó

Szöveg: Faragó Fanny |  2019. június 8. 10:31

Immár 90. alkalommal rendezi meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri rendezvényét, az Ünnepi Könyvhetet. Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozata június 13-17. között színesíti változatos programokkal Budapest és az ország kulturális életét. A magyar könyv ünnepén természetesen a Zrínyi Kiadó is képviselteti magát.

1599203786
Az Ünnepi Könyvhét a kortárs magyar irodalom, a magyar könyv ünnepe. A hagyományos helyszín, a Vörösmarty tér felújítása miatt a program szervezői idén a Dunakorzón, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen várják a könyvbarátokat. A rendezvény központi helyszínén másfélszáz, egységes kiállítású könyvárusító pavilon épül, ezekben összesen több mint kétszáz hazai és határon túli kiadó kínálja könyveit. Idén több mint háromszáz új könyv jelenik meg erre az alkalomra, köztük verseskötetek, prózakötetek, esszégyűjtemények, irodalomtudományi és történelmi munkák. Az öt napon át tartó rendezvény a főváros mellett, több vidéki városban is népszerűsíti a magyar irodalmat. A legnagyobb múltú könyves esemény kulturális programok sokaságát kínálja: író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, pódium-beszélgetések, mese- és irodalmi hajókázás, díjátadók és koncertek várják az érdeklődőket.

A rendezvényen természetesen a Zrínyi Kiadó is képviselteti magát a legérdekesebb és legmagasabb színvonalú hadtudományi, illetve történelmi kötetekkel. A kiadó újdonságokkal is készül az Ünnepi Könyvhétre. „A szerzők, a kiadó és a nyomda együttműködésével, megjelenik az angol nyelvű, magyar fejezetekkel kiegészített brit magyar koprodukciónk: A Kézifegyverek képes enciklopédiája című kiadvány, valamint „Udovecz György: A Magyar Katona. Öltözködés, felszerelés és fegyverzek a gyalogság számára, 1920-1945-ig- című, elsősorban katonai hagyományőrzők számára írt segédanyaga" – árulta el érdeklődésünkre dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy. Mint a kiadó vezetője elmondta, szintén megvásárolható az a könyvünk is, ami több mint kilencven év altisztjeinek és tiszthelyetteseinek állít emléket. „Az Altisztek, tiszthelyettesek aranykönyve azon katonanövendékek névsorát örökíti meg, akik kiváló eredménnyel végezték el tanulmányaikat" – hangsúlyozta a kiadó vezetője, hozzátéve: a könyvhéten az újak mellett, természetesen a kiadó 2019-ben megjelent újdonságai is megvásárolhatók.

1599203786
„A kínálatunkban – többek között – ott lesznek a A magyar katonai térképészet 100 éve 1919 – 2019 című díszkötet magyar, illetve angol nyelvű változatai, „A kultúra szolgálatában – A Honvéd Kulturális Központ története (1979-2019)" elnevezésű kötet,  valamint a 100 éves az önálló magyar katonai felderítés, hírszerzés és elhárítás 1918 – 2018 című könyv" – fogalmazott dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy. „Ugyancsak megvásárolható lesz a Magyarország húszéves NATO-tagsága alkalmából kiadott angol-magyar kétnyelvű díszkötetünk, amely A NATO 4.0 és Magyarország 20 év tagság – 30 év együttműködés címet viseli." – emelte ki Isaszegi János. A kiadó vezetőjétől megtudtuk: a könyvhéten bemutatkozik egy brit-magyar koprodukcióban készült kézikönyv is, A legteljesebb túlélési útmutató címmel, magyar szakfejezetekkel bővítve. „A légierős, a páncélos, valamint a hadihajós poszter megjelenése után elkészült a hiánypótló kézifegyver-poszterünk is, ami az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eszközeitől kezdve egészen a mai legmodernebb, cseh licenc alapján, immáron már hazai előállításban készülő lőfegyvereket mutatja be" -tette hozzá a nyugállományú vezérőrnagy.

Az 1951-ben alapított Zrínyi Kiadó több mint kétszáz elismert, tartalmas és színvonalas könyvéből válogathatnak az érdeklődők, mindemellett Szegeden, június 15-én és 16-án Farkas Bertalan űrhajós, dr. Hermann Róbert, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese és prof. dr. Csikány Tamás ezredes, a HM Oktatási, Tudományszervező és Kulturális Főosztály főosztályvezetője pódiumbeszélgetésekkel szórakoztatják azokat, akik kilátogatnak a könyvhétre. A Zrínyi Kiadó standja a főváros mellett, Szegeden is teljes kínálattal és kísérőprogramokkal várja a hadtudományok és a történelem iránt érdeklődőket. A könyvfesztivál alkalmából a kiadó 30, 40 és 50 százalékos kedvezménnyel árusítja majd a tudományos igényességgel szerkesztett katonai pályát ismertető és népszerűsítő könyveit.

1599203786
Fotó: Füzes Judith