Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

16 ezer foglyot és 200 ágyút zsákmányoltak a németek

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. március 26. 15:53

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

1599183977
„Rupprecht trónörökös és a német trónörökös hadcsoportjai: Ostendet a tenger felől lőtték. A belga és francia Flandriában tovább tartott az erős tüzharc. Földeritő osztagaink több helyen behatoltak az ellenséges vonalakba. Az Arrastól délkeletre fekvő vidéktől La Fere-ig megtámadtuk az angol állásokat. A tüzérség és aknavetők erős tüzhatása után gyalogságunk széles szakaszokon tart előre és mindenütt elfoglalta az első ellenséges vonalakat. La Fere és Soissons között, Reims mindkét oldalán és a Champagne-ban erősödött a tüzharc. Rohamosztagaink több szakaszon foglyokat szállitottak be. (…) Arras és La Fere között való harcban támadásunk folytatásaként kibővitettük. Eddig 16 000 foglyot és 200 ágyút zsákmányoltunk" – olvasható a Népszavában.

Amerika támogatni fogja Oroszországot – írja az újság. „A francia amerikai nagykövet arra a kérdésre, hogy a Németországgal való békének a szovjetek kongresszusa által való ratifikálása folytán az amerikai nagykövetség elhagyja-e Oroszországot, a következő kijelentést tette: Én nem fogom elhagyni Oroszországot mindaddig, amig erőszakkal távozásra nem kényszeritenek. Az amerikai kormány és az amerikai nép sokkal mélyebb érdeklődést tanusit az orosz nép boldogulása iránt, hogysem Oroszországot, kiszolgáltatná a németeknek (…)."

„Német torpedóhaderők Flandriában március 21-én reggel három támadással hatásos tüzelés alá vették Dünkirchen várát, valamint a Braye, Dumes, De Panne melletti katonai telepeket. Jó találatokat értünk el. A De Panne melletti kiterjedt baraktáborban, amelyre 600 lövést tettünk, két nagy tüz ütött ki. A parti ütegek eredménytelenül viszonozták a tüzelést. A visszatérés alkalmával tüzharcunk támadt néhány ellenséges rombolóval, amelyek azonban, miután több találat érte őket, visszavonultak. Az előretörésben résztvett haderők sérülés vagy veszteség nélkül érkeztek meg" – írja a napilap a dünkircheni bombázásról.

(A sajtószemlét az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien készítette.)