A féktelen katonaköltő

Kora, a 16. század második fele Európában az érett reneszánsz talán
legtermékenyebb időszaka. Ebben a korban élt a humanista műveltségű költő,
Balassi Bálint, Magyarország talán legműveltebb főura is.
Az ifjú Balassi Bálintnak egy ideig
Bornemisza Péter volt a nevelője,
oktatója,
mestere. Az evangélikus pap, író és
humanista, szónok és gondolkodó
nyelvekre, retorikára, poézisre és illemre
tanította, s Balassi kitűnő nevelője nyomán
művelt ifjúvá érett. Ő keltette fel a költői
hajlandóságot is benne. Az ifjú 1565 őszétől négy
esztendőre Nürnbergbe került, ahol középiskolát végzett. Vad juhásztáncával sikert aratott
Rudolf pozsonyi koronázásán is.

Amikor 1575 nyarán a törökök elfoglalták a Balassák Nógrád vármegyében
fekvő várait, Kékkőt és Divényt, az időközben zászlósúrrá kinevezett Balassi
János a Báthory István elleni lázadók közé küldte fiát, akit már Erdély határánál
elfogtak a fejedelem emberei. Báthory gyulafehérvári udvarában tartotta az ifjút,
majd 1576 tavaszán, lengyel királlyá való megválasztásakor magával vitte
Krakkóba. Itt Balassi egy esztendőn át részese lehetett az udvari életnek.

Kalandos, ám rövid élete során Balassi sok mindenkit magára haragított. Például
1579 nyarától 1582 őszéig féktelenségektől és kicsapongásoktól sem mentes
vitézi életet élt a híres végvárban, de szinte egész életét perek, bírósági eljárások
és tárgyalások kísérték.

Az 1580-as évek végén Érsekújváron alkalmazták ötven lovas kapitányaként. Bár
Balassiról elterjedt nézet, hogy jeles katona volt, igazából nem ez jelentette élete fő célját: nagy
katonai tehetséggel soha nem rendelkezett, a hadtudomány nem nagyon érdekelte.
Akkoriban még minden nemesi származású férfi fegyverforgató is volt, hiszen
az egész ország egy nagy csatatér volt. A végvári katonák a legtöbbször ingyen,
zsold és ellátmány nélkül, a maguk erejére hagyatkozva védték a végeket. Ennek
romantikája nem lehetett valami sok, de azért Balassi Bálint csak megtalálta. A
végek dicsérete a katonai élet nimbuszát kívánta továbbépíteni.

A közhiedelemmel ellentétben a költő Balassinak csupán egyetlen
igazi „katonaverse" van, az Egy katonaének. A végek dicséretére született
legismertebb verse 1589-ben keletkezett.

1589 őszén Lengyelországba ment, azért, hogy a lengyelek által a törökök ellen
indított hadjáratban részt vegyen. A lengyelek azonban 1590-ben békét kötöttek
a szultánnal, így Balassi 1591 őszén hazatért Magyarországra, ahol égető
pénzhiányán lovak eladásával és borok szállításával próbált enyhíteni.

Esztergom ostroma során, 1594. május 19-én roham közben egy ágyúgolyó
mindkét combját elroncsolta. Az orvosok amputálással megmenthették volna
életét, de ő azt mondta, egy vitéz nem élhet lábak nélkül. Vérmérgezésben
hunyt el május 30-án az Esztergom-szentkirályi táborban. Utolsó szavai ezek
voltak: „Krisztus − úgymond − megholt én érettem, és én kételkedjem? A te
katonád voltam, Uram, és az te seregedben jártam."

Balassi Bálint egy új kor első alakja volt, a magyar költői nyelv, a nemzeti
irodalom első igazi képviselője. Amit megteremtett, évszázadokig tovább élt
a magyar lírában.