A hihetetlenül ostoba

Több napig tartó kihallgatása után az amerikai katonák körében akkorra már hírhedté vált Hanoi Hiltonba, a vietkong legkegyetlenebb hadifogolytáborába szállították.
Itt szembesült először azzal, hogy fogva tartói különleges kommandósnak gondolták, ezért igyekeztek minden lehetséges módon információt szerezni tőle. Belátta, hogy nincs más lehetősége, mint kijátszani az „értelmi fogyatékos kártyát". Saját magán is meglepődött, hogy milyen jól hozta az egyszerű fiú szerepét, miközben látszólag semmit sem fogott fel a körülötte zajló világból.

Az észak-vietnamiak ezt látva abba is hagyták kínzását, mondván, hogy egy ilyen szerencsétlen félnótás nem lehet különleges harcos. Ellenben meglátták benne a nagyszerű propaganda lehetőségét. Egy több mint tíz oldalas szöveget vetettek elé, amit megtanulva, kamerák előtt mondhatta volna el, hogy milyen jó dolga van a táborban és a kommunista északi erők mennyivel másabbak – természetesen jobbak -, mint a kapitalista amerikaiak.

Doug készségesen magához vette a papírokat, hosszasan tanulmányozta azokat, majd bejelentette, hogy ő tulajdonképpen sem olvasni, sem írni nem tud. A propagandatiszt majdnem lefordult székéről, ám nem adta fel. Nyelvtantanárt rendeltek Doughoz Hanoiból, aki végül több hét kínszenvedése után feladta az idióta amerikai tanítását. Ez időtájt látták el a hihetetlenül ostoba jelzővel, s végül a vietkong katonák felhagytak átállításával.

Persze időközben hadifogoly társai is meglátták a fiatal tengerészben rejlő lehetőségeket. Az Ostobával szokatlanul engedékeny őrök között vígan ellavírozva, számtalan szabotázs akcióval bízták meg táborbeli felettesei. Így például a tábort működtető katonáknak összesen öt járművet kellett elvontatniuk, mert az egyszerű, de szerethető Doug ellenállhatatlan vágyat érzett homokot szórni azok üzemanyagtartályaiba.
Végül a táborparancsnok úgy döntött, hogy szabadon engedik Hanoi egyik utcáján, miután már biztos volt benne, hogy a tengerész csak saját magára jelent potenciális veszélyt.

Persze tévedtek. Amint az őrök eltűntek mellőle, Doug abbahagyta a színészkedést és azonnal az amerikai vonalak felé vette az irányt. Menekülését siker koronázta, pár napon belül rátalált egy előőrsre, akiknek köszönhetően végül eljutott az Egyesült Államokba.

Saját menekülésének bravúros történetén túl hihetetlen zsenialitásról tett tanúbizonyságot. Az amerikai folklórban egyik népszerű ének (az Old McDonald had a farm)  dallamára betanulta fogvatartott társai nevét, rendfokozatát, alakulatát és elfogásuk idejét. Az így összeállított listában összesen 256 amerikai katona neve szerepelt, köztük olyanoké is, akikről még a hadügyminisztérium sem tudta addig, hogy fogságba estek. A nevek mellett mindazt a rettenetet is elárulta, ami életkörülményeiket jellemezte a táborban.

Az információknak és személyes beszámolójának hála Doug Hegdahl hamarosan Párizsban találta magát, ahol ő is felszólalt azon a tanácskozáson, amelyen az észak-vietnami békedelegáció igyekezett minél több pártfogót megnyerni országának. Persze Doug beszéde után ez nem sikerült nekik…