Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hős konyhás

Szöveg: Snoj Péter |  2018. augusztus 19. 13:19

Aki látta a 2001-es Pearl Harbor című mozifilmet, bizonyára emlékezik arra az afroamerikai katonára, aki a káosz közepette fegyvert ragadt és felvette a harcot a japánokkal szemben. A konyhás matróz története nem fikció, Cuba Gooding Jr. alakításában Doris Miller tengerész történetét ismerhettük meg…

1599191877
A texasi Waco-ban született 1919-ben. Egyes leírások szerint azért keresztelték Dorisnak, mert a bába, aki segítette a szülést, úgy jósolta, hogy kislány fog születni. Noha három fivéréhez képest Doris Miller az általános iskolában jó tanulónak számított, a középiskolából többszöri évismétlés miatt végül kiesett. Pedig a gimnáziumi futballcsapat tagjaként komoly elismerésre tett szert, s egy darabig úgy tűnt, hogy jövője is lehet a sportban.

A már tizenhét évesen is csaknem két méter magas és több mint kilencvenkilós Miller tanulmányai félbe szakadtával több helyen is megpróbálkozott az álláskereséssel, ám színes bőre, tekintélyt parancsoló termete és a harmincas évekre még igencsak jellemző megkülönböztetés miatt rendre elutasították. Jobb híján édesapja farmján dolgozott egészen a huszadik születésnapjáig, amikor is felkereste az egyik közeli toborzóirodát és belépett az amerikai haditengerészet kötelékébe.

1599191877
Mivel akkoriban nemcsak a civil társadalom, de a fegyveres testületek is igen kirekesztők voltak az afroamerikaiakkal szemben, ha vettek is fel soraikba színes bőrű férfiakat, rendszerint kiszolgáló, ellátó és rakodó feladatkörökbe osztották be őket. Így került 1940 januárjában Miller is konyhás beosztásba a USS West Virginia csatahajón, amely a mosatlan tányérok, evőeszközök és a hajó konyharészlegének tisztítását jelentette. Tengerésztársai között azonban neki sikerült némi elismerést kivívnia, ugyanis rövid idő alatt a csatahajó bokszbajnokává vált, legyőzve minden ellenfelét.

Az ominózus napon, 1941. december 7-én a USS West Virginia is a Pearl Harbor-i kikötőben horgonyzott, amikor kora reggel megjelentek az első japán vadászbombázók és torpedóvetők. Az első becsapódásokkor Doris Miller épp a fedélközben szennyeseket mosott. A riadócsengő felhangzásakor azonnal a csatahajó lőszertárolója felé vette az irányt, hogy kiképzése szerint segítse az ágyúk ellátását. A raktárt azonban elpusztította egy becsapódó torpedó. Miller azonnal a sebesültek felé igyekezett és egyesével igyekezett mindenkit biztonságba húzni. Megrökönyödött, amikor a romok alatt meglátta Mervyn Bennion kapitányt, a hajó parancsnokát. A tiszt súlyos sebesülést szenvedett, amelybe később belehalt.

1599191877
Dorris Miller dühtől és bosszúvágytól eltelve sietett a West Virginia egyik kezelőszemélyzet nélkül maradt, .50 kaliberes (12,7 milliméteres) légvédelmi fegyveréhez. Habár sosem kapott rá kiképzést, bajtársai segítségével hamar feltalálta magát és mindaddig tüzelt az ellenséges repülőgépekre, amíg ki nem fogyott a lőszerből. Még elindult volna új hevedereket keresni, de felettesei felszólították, hogy társaival hagyja el a vészesen megrongálódott hajót.

1599191878
A Pearl Harbort ért támadás után a USS Indianapolisra került, ahol folytatta – immáron háborús – szolgálatát. Az 1941. december 7-i helytállásáért 1942. május 27-én Haditengerészeti Kereszt elismerésben részesült, amelyet maga Chester Nimitz admirális, a csendes-óceáni flotta parancsnoka adott át Doris Millernek, az első afroamerikai katonának, aki ilyen nagy kitüntetést érdemelt ki.

A kitüntetése után 1942 decemberében egy két hónapos amerikai körútra vezényelték, amely során különböző közösségi rendezvényeken beszélt a háborús tapasztalatairól, s közben népszerűsítette az állam által kiadott hadi kötvényeket. A turné után továbbképzésre jelentkezett és elvégezte a haditengerészet hajószakács képzését. Az iskola után már nem az Indianapolisra került vissza, hanem a Liscome Bay nevű kísérő repülőgéphordozóra, amely 1943. novemberében hagyta el Hawaii-t, hogy becsatlakozzon a Makin-sziget körüli harcokba.

Útközben azonban egy japán tengeralattjáró torpedót lőtt ki a hajóra, amely eltalálta a Liscome Bay lőszerraktárát. A robbanás okozta kár olyan hatalmas volt, hogy a hordozó mindössze huszonhárom perc leforgása alatt süllyedt el. A kilencszáz fős legénységből mindössze kétszázhetvenketten élték túl a hajó hullámsírba merülését, ám Doris Miller nem volt közöttük. Szülei éppen 1943. december 7-én értesültek arról, hogy szeretett gyermeküket a haditengerészet halottá nyilvánította.

1599191878