A Napkirály

A talán legnagyobb gall uralkodó Louis-Dieudonné királyi herceg néven 1638. szeptember 5-én született egy Párizs közelében fekvő kastélyban. Lajost már 13 évesen, 1651-ben nagykorúsították, de megkoronázására és ünnepélyes felkenésére 1654-ben került sor.

Mazarin bíboros, aki Lajos gyermekkora óta irányította a királyság kormányzati ügyeit, 1661. március 9-én elhunyt. Addigra azonban a kimagasló képességű főminiszter gondoskodott arról, hogy a fiatal király már szilárd és mindenre kiterjedő ismeretekkel rendelkezzen az állam irányításából. XIV. Lajos 23 éves korára igen alapos képzést kapott az államigazgatás, a jog és más tudományok, így a történelem és a hadvezetés (stratégia) területén. Emellett több nyelven is beszélt, azaz minden szempontból készen állt uralkodói hivatalának betöltésére.

XIV. Lajos minden fontos kérdésben önmagának tartotta fenn a döntés jogát. A köztudatban ez egy – tévesen neki tulajdonított – idézetbe foglalva így maradt fenn: „Az állam én vagyok".

Mégis, XIV. Lajos valóban maga volt az állam. A francia uralkodó különböző testületeken, tanácsokon, törvényszékeken és hadseregén keresztül gyakorolta hatalmát. Ezekben az évtizedekben az engedelmessé szelídített gallikán egyház is az állam érdekeit szolgálta. Másrészt jól olajozott központi és helyi hivatali apparátus hajtotta végre az uralkodó akaratát, amely a 17. századi Európa legerősebb és legkorszerűbb kormányzati gépezete volt. Harmadrészt a király legfőbb bírói jogkörét a királyi bíróságok (parlamentek) gyakorolták. Végül a reguláris, jól kiképzett, jól felszerelt és nagy létszámú hadsereg volt hivatva őfelsége dicsőségét növelni.

XIV. Lajos alatt országa politikai súlya és katonai túlereje egész Európában szembetűnővé vált. Franciaország diplomatái uralták a politikát, és az ország két évtized alatt, 1680-ra jelentős tengeri hatalommá vált. A jól kiképzett és a legkorszerűbb haditechnikával felszerelt francia szárazföldi haderő minden más ország hadseregét felülmúlta. Rohamosan fejlődött a gazdaság, a technika, és a jobb gazdálkodásnak, egészségügyi viszonyoknak köszönhetően gyorsan nőtt az életszínvonal és a lakosság létszáma. Virágzott a kultúra, a művészet is. Sikerei elismeréseképpen Párizs 1680-ban Lajost a „Nagy" (Le Grand) címmel ruházta föl.

A franciák ekkor kezdték meg – a spanyolokhoz, portugálokhoz, angolokhoz képest megkésve – az amerikai gyarmatosítást is. A kanadai Québec tartomány ugyan később angol uralom alá került, de lakosainak zöme ma is francia származású. A francia gyarmatbirodalom azonban főleg Afrikában, Dél-Amerika északi részén, Indokínában, Óceániában és a karibi térségben tudott kiépülni.

A Napkirály uralkodása alatt soha nem látott szoros kapcsolat alakult ki hazánk és Franciaország között. Amikor 1655-ben Svédország megtámadta Lengyelországot és a svéd csapatok, valamint szövetségeseik nehéz helyzetbe jutottak, Erdély is belépett a háborúba. Cserébe a franciák megpróbáltak közbenjárni a török Portánál is, hogy II. Rákóczi György hadjáratát semmi se zavarja meg, de IV. Mehmet szultán felismerte, hogy Rákóczi célja Lengyelország erőforrásainak megszerzése, ezért hátba támadta az erdélyieket.

Miután az északi háború véget ért, XIV. Lajos ismét a Habsburgok gyengítésére tört. A Rákóczi hadjárata miatt kitört erdélyi–török háborúban a francia uralkodó minden követ megmozgatott azért, hogy az oszmánok Bécsre támadjanak. Később a törökök ellen adott támogatást. Hatezer fős francia hadsereget küldött Magyarországra, amelynek segítségével a császáriak a szentgotthárdi csatában győzelmet arattak a törökön. A franciák sikere azonban aggodalommal töltötte a Habsburgokat, ezért békét kötöttek (Vasváron). Ez megint kapóra jött XIV. Lajosnak, mert Zrínyi Miklós a franciáktól kért segítséget a német és török hódítók kiűzéséhez. A francia király azonban elhatárolódott a magyarok támogatásától, emiatt Zrínyi és Wesselényi szervezkedése meghiúsult. A későbbi francia katonai vereségek következményeként Magyarországon 1711-ben elbukott a XIV. Lajos támogatásával zajló Rákóczi-szabadságharc. Vezetője, az utolsó Rákóczi fejedelem Franciaországba menekült, ahol menedékjogot kapott.

A Napkirály uralkodása Franciaország fénykora volt, ugyanakkor a mindenható állam fenntartásához pénzre, pénzre és pénzre volt szükség. Ez és a gall birodalom véget nem érő háborúi az ország teljes eladósodását eredményezték. Az abszolutizmussal már a Bourbon-család tagjai sem voltak megelégedve, a Napkirálynak bealkonyult. Igaz, utódai, köztük örököse, XV. Lajos is az ő dicsőségéből éltek egészen a francia forradalomig. Sőt, a Napkirály sikerei egészen napjainkig meghatározzák a francia világképet és nemzeti öntudatot.

A több mint hat évtizeden át uralkodó király holtában bűnhődött, amiért istenként tiszteltette magát, háborúiban a franciák minden pénzét eltékozolta, s katonáit tízezrével hagyta a csatatereken elveszni. Három év híján 300 évvel ezelőtt, 1715. szeptember 9-én minden pompa nélkül, százezres elkeseredett tömeg zúgolódása közepette helyezték örök nyugalomra a Saint-Denis-székesegyházban.