Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A történelem egyik legfurcsább landolása

Szöveg: Révész Béla |  2020. május 5. 10:44

A vadászpilóták időnként egészen hajmeresztő és profi dolgokat tudnak produkálni, ha rögtönözniük kell. 1983 júniusában a brit légierő egy katonája, Ian „Soapy” Watson szintet lépett a landolásban, amikor egy hadgyakorlat közepén Sea Harrierét egy mit sem sejtő spanyol teherhajóra tette le az óceánon. Majdnem tökéletesen.

1596078906

Harminchét évvel ezelőtt az Atlanti-óceánon éppen NATO-gyakorlatot tartottak, amelyben oroszlánrészt vállalt a brit hadsereg is. Ian Watson és egy társa azt a napi feladatot kapta, hogy Sea Harrier FRS.1 gépeikkel szálljanak fel a HMS Illustrious fedélzetéről, mérjenek be egy francia hajót, majd térjenek vissza a hordozóra. A feljegyzések szerint a gond a visszaúton történt, amikor Watson nem csak társával, de bázishajójával is elvesztett minden kapcsolatot, miután a rádiója nem működött, radarja pedig semmit nem mutatott, ráadásul a vészjelzésére sem reagált senki. A huszonéves brit pilóta nem esett pánikba túlzottan. Tudta, hogy nagy valószínűséggel katapultálnia kell, mindezt azonban olyan területen szerette volna kivitelezni, ahol valaki észre is veszi, így ki tudják menteni. Némi töprengés után a part felé kezdett repülni, hátha talál egy kereskedelmi hajót a végtelen vízen. Szerencséje volt, amikor már kezdett kétségbeejtően fogyni az üzemanyaga, észrevette a spanyol Alraigo teherhajót, amelynek mit sem sejtő legénysége éppen Tenerifére tartott, és álmában sem gondolt arra, ami ezután következett.

Watson első ötlete valóban az volt, hogy egy áthúzással felhívja magára a figyelmet, majd katapultál, a legénység pedig bizonyára kimenti. Ám amikor közelebbről szemügyre vette a konténerekkel megrakott hajót, hajmeresztő ötlete támadt: nem hagyja pusztulni a sok millió fontos gépet, inkább leteszi az Alraigóra. Nem is volt annyira őrült gondolat, hiszen a Harrierek éppen a függőleges le- és felszállási képességeikről voltak híresek, nem beszélve arról, hogy pilótáik eleget gyakorolták a landolást zsebkendőnyi területekre. Hogy a fiatal katona – aki még a kötelezően repült órák számát sem teljesítette maradéktalanul akkoriban – ezt a megoldást választotta, mégis óriási önbizalomra vallott. Nem beszélve arról, hogy majdnem sikerült tökéletesen kiviteleznie a mutatványt. De csak majdnem.A spanyol hajó legénysége valószínűleg nagyon eltátotta a száját, amikor rájöttek, mire készül a fejük felett zúgó Harrier. Watson néhány konténer tetejét lőtte be landolási területnek, majd megkezdte a manővert. Sikerült is neki, azonban a gép egyik kereke lecsúszott a konténerekről, a Harrier így nyikorogva a fedélzet széle felé kezdett bukni, s csak egy kisteherautó állította meg zuhanását. Rejtő-regénybe illő pimaszság volt a pilóta részéről, hogy utasítani akarta a hajó teljesen döbbent legénységét: őt bizony most haladéktalanul szállítsák partra. Ez már egy kicsit sok volt az Alraigo kapitányának is, aki hallani sem akart arról, hogy megszakítsa előírt útvonalát, ezért értesítette a brit haditengerészetet, hogy Tenerifén négy nappal később elszállíthatják a Harriert és annak nem mindennapi idegzettel megáldott pilótáját. Így is történt, a célállomáson hatalmas tömeg várta a furcsa potyautast, aki ezzel egy csapásra híres lett. A dolog szépségét növeli, hogy a gép – bár megrongálódott – nem szenvedett olyan sérülést, amit ne lehetett volna kijavítani.Maguk a britek is vakarták a fejüket, hogy miként kommunikálják az esetet: hősként ünnepeljék fiatal pilótájukat, amiért megmentette a gépet a biztos pusztulástól, vagy érezzék át annak kínosságát, hogy katonájuk eltévedt egy gyakorlaton, és ezt a kihívást nem éppen mindennapi módszerekkel oldotta meg? Végül egy köztes megoldást választottak: Watson nem kapott semmiféle plecsnit, aztán irodai szolgálatra küldték kis időre, de csak azért, hogy később újra gépet adjanak alá (persze egy Harriert), amivel aztán a pilóta 1996-os leszereléséig több ezer órát repült még. És hogy a spanyolok számára is jól végződjön a történet, az Alraigót üzemeltető cég és a legénység is csinos összeget kapott a csodálatos megmenekülésben való részvételükért.
1596078906