Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A világ legrövidebb háborúi

Szöveg: Snoj Péter |  2014. április 27. 16:23

„Minden háború az első csata előtti utolsó pillanatban dől el”  − tanítja Szun-Ce, A háború művészete című könyv szerzője. Szavai az évszázadok során számtalanszor igaznak bizonyultak, sokszor olyan háborúkban is, amelyek alig tartottak pár hétig, vagy akár egy napig sem.

Úgy tartják, ha két szemben álló fél között a diplomácia csődöt mond, a háború bizonyos. Temérdek háborúról tanítanak történelemórákon, különböző részletességgel. Az utóbbi kétszáz évet górcső alá véve ismerünk két világháborút is, amelyek évekig elhúzódtak. E világégések árnyékában szinte eltűnnek azok, amelyek csak napokig vagy épp csak egy óráig tartottak.
Ezekről a fegyveres konfliktusokról szól írásunk.

1595970964

A falklandi háború 42 napon át tartott

A falklandi háború

1982-ben a gazdasági válság sújtotta Argentínában elnöklő Leopoldo Galtieri, a katonai diktatúra feje az ország problémáit igyekezett a nemzetiségi kérdésekre visszavezetni. Március 19-én félszáz katonát küldött a Falklandi-szigetcsoport Dél-Georgia nevű szigetére, ahol minden ellenállás nélkül levonták Nagy-Britannia lobogóját, és helyére az argentin zászlót emelték a magasba. A könnyen szerzett győzelem hatására Galtieri további csapatokat küldött a szigetekre, hogy elfoglalja és argentin fennhatóság alá vonja őket. Az első tűzharcra csak április 2-án került sor, amelynek végén a kis létszámú brit helyőrség megadta magát. Ezt követően mindkét fél egyre nagyobb méretű egységeket vont be a csatározásokba. A falklandi háború 42 napig tartott és Argentína kapitulációjával ért véget.

Vilnius sorsa

„Az óriások háborúja befejeződött, a törpéké elkezdődött."  Winston Churchill idézete találón foglalja össze az I. világháborút követő évek forrongó útkeresését. Az Orosz Birodalom megingásán felbuzdulva számos európai kis ország kezdett szabadság- vagy hódítóharcba. A Nagy Háború után három részre osztott lengyel területek egyike, a Második Lengyel Köztársaság nem élvezhette sokáig a békét. A lengyel−szovjet összecsapásokat követően Vilnius városa ugyan lengyel kézen maradhatott, azonban csakhamar újra ostrom alá került, amikor is 1920-ban a litvánok területkövetelésének egyik központjává vált. Litvánia új fővárosának kívánta és a lengyelek is ragaszkodtak hozzá. A litvánok követelése valójában nem volt teljesen jogszerűtlen, hiszen Oroszország nekik ítélte a várost, de e döntést a lengyelek nem voltak hajlandók elfogadni.  Október 12-én a litvánok támadást intéztek a város ellen, és létrehozták a körzet szimpatizánsaiból a Központi Litvánia Köztársaságot. Bár a harcok 37 nappal később véget értek, a konfliktus teljesen csak 1922-ben szűnt meg, amikor a helyi lakosok népszavazáson döntöttek arról, hogy Lengyelországhoz akarnak tartozni. Litvánia ekkor megszakított minden diplomáciai kapcsolatot a várossal.

1595970964

„Az óriások háborúja befejeződött, a törpéké elkezdődött."

Egy hónap háború a Balkánon

A második balkáni háború még az első világégés előtt zajlott le, és mindössze 32 napig tartott. Az első balkáni háborút lezáró londoni egyezmény látszólag egy félnek sem felelt meg, hiszen Bulgárián túl Görögország, Szerbia és Románia is területkövetelő igényeket támasztottak egymással szemben. Bulgária Macedónia egészére tartott igényt, ám ugyanezen ország déli felére Szerbia pályázott, északi részére pedig Görögország. Mindeközben Románia is benyújtotta követeléseit az első balkáni háborúban tanúsított semlegességéért cserébe, és követelte a bolgár Szilisztra vidékét. A forrongásnak és diplomáciai csatározásnak végül a bolgár hadvezetés vetett véget, amikor 1913. június 29-én hadüzenet nélkül támadást intézett a macedóniai szerb és görög csapatok ellen. A háború augusztus 10-én, Bulgária vereségével ért véget.

A grúz−örmény viaskodás

A Nagy Háború épp csak véget ért, amikor a Demokratikus Grúz Köztársaság és a Demokratikus Örmény Köztársaság között fellángolt egy újabb területharc. Az 1918. december 7-én kitört háború mindössze 24 napon át tartott, amikor is a britek a két nemzet közé állva tűzszünetet követeltek. Az egyezmény alapján a kérdéses területek a két állam közös vezetése alatt léteztek egészen 1920-ig, amikor is szovjet fennhatóság alá kerültek.

1595970964

A hatnapos háború

Hatnapos háború

1967-ben Egyiptom ezer harckocsival és százezer katonával megtámadta a Sínai-félszigetet, elzárva Izrael főbb kereskedelmi és katonai útvonalait, háborút hirdetve az ország ellen. A fenyegetés hatására június 5-én Izrael támadást intézett az egyiptomi légierő ellen, amire válaszként Jordánia is megtámadta Izraelt. A hat napon keresztül tartó vérengzések végére az izraeliek az uralmuk alatt tudhatták Jeruzsálem nagy részét és a gázai övezetet.

A világ legrövidebb háborúja

A Brit Birodalom és Zanzibár között 1896-ban vívott háború mindössze 45 percig tartott. Ez a világ legrövidebb ismert háborúja. Augusztus 27-én a néhai Hamad bin Thuwaini szultán unokaöccse, Khalid bin Bargash megdöntötte az addigi hatalmat, kihasználva a nagybátyja halála okozta űrt. A britek támogatta jelölt, Hamud bin Muhammed e lépésre ultimátumot adott ellenfelének. Ám Khalid nem volt hajlandó lemondani a frissen szerzett hatalomról és felfegyverezte őrségét, megerősítette a szultáni palotát. A brit királyi flotta öt hadihajóval érkezett meg a palota előtti kikötőbe. Az angol tengerészgyalogosok partraszállásával együtt megkezdődött a hadihajók ágyútüze, amely szinte a földdel tette egyenlővé Zanzibár állam központját. Negyvenöt perccel később a sarokba szorított Khalid elmenekült, a háború ezzel véget ért. Később elfogták és száműzték, de előtte a britek kötelezték a hajóágyúk elhasznált lőszereinek árának visszafizetésére.

1595970965

A világ legrövidebb háborúja 45 percig tartott