Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Augusztus 6-án történt

Szöveg: Faragó Fanny |  2019. augusztus 6. 17:01

Számos évforduló és jelentős történelmi esemény köthető augusztus 6-hoz. A szávaszentdemeteri-nagyolaszi győzelem, Szigetvár ostromának kezdete, a hirosimai atombomba pusztítása mind olyan események melyekről érdemes megemlékeznünk.

496 évvel ezelőtt…

A szávaszentdemeteri csata 1523. augusztus 6–7. között folyt le a szerémségi Szávaszentdemeter és Nagyolasz között. A környék kisebb váraiból összeverődött magyar és szerb katonák Bárdy István udvari huszárkapitány vezetésével arattak győzelmet a délvidékre betörő török hadak felett. A magyar csapatból 700-an estek el, míg a törökök vesztesége több ezer fő volt. A szávaszentdemeteri-nagyolaszi diadalt a Mohács előtti Magyarország utolsó győzelmeként tartják számon a benyomuló törökök felett, amelyet még Budán is „csodának, semmint emberi erővel kivívott eredménynek" neveztek.

1599206790

453 évvel ezelőtt…

1566. augusztus 6-án vette ostrom alá I. Szulejmán szultán 150 000 fős hadserege -Dél-Dunántúl legjelentősebb erősségét- Szigetvárat, melynek kapitánya a híres hadvezér, gróf Zrínyi Miklós horvát bán volt. Szulejmán seregei már az ostrom első napján, augusztus 6-án megpróbálkoztak egy általános rohammal, a kísérletet azonban Zrínyi és katonái eredményesen visszaverték. A több mint egy hónapos ostrom során a védők hősiesen próbáltak helyt állni, de a hatalmas túlerővel szemben nem tudtak mit kezdeni. A küzdelem végül Zrínyi és a 2300 védő hősi halálával, valamint Szigetvár elestével zárult.

1599206790

105 évvel ezelőtt…

Ferenc Ferdinánd trónörököst 1914. június 28-án gyilkolták meg Szarajevóban, ezt követően Európa hatalmai sorra üzentek hadat egymásnak. Elkezdődött a Nagy Háború: a négy éven át tartó konfliktus 15 millió ember halálához vezetett. A korabeli Népszava címlapján a következőket olvashatjuk: „Az európai háboru. A monarchia hadat üzent Oroszországnak." Ugyanebben a cikkben írják: „A cár proklamációban fordult az alattvalóihoz: Nem lesz béke amig az utolsó ellenséges katona ki nem takarodott!…" A második oldalon fejti ki bővebben az újság a Monarchia hadüzenetét: „Megtörtént, amire már napok óta várt a világ: Ausztria-Magyarország megüzente a háborut Oroszországnak. Ezzel, úgylátszik, megindulnak most már hamarosan a hadiesemények is."

1599206790

74 évvel ezelőtt…

1945. augusztus 6-án három amerikai repülőgép tűnt fel Hirosima fölött. Paul W. Tibbets nevű ezredes ekkor adott parancsot a B-29 típusú, Enola Gay nevet viselő bombázó kioldó tisztjének, hogy dobja le az atombombát a japán nagyvárosra. 8 óra után 15 perccel és 17 másodperccel a város fölött vakító kékesfehér fény lobbant. A „Little Boy" becsapódását mennydörgés követte, majd gombafelhő szökött az ég felé. A 17 ezer tonna TNT-vel egyenlő hatású első atombomba 600 méter magasságban robban fel. A nukleáris tűzben és a gigantikus lökéshullám hatására 70 ezer ember halt meg, majd további 100 ezer ember lelte halálát sugárbetegségek következtében. A Békevilágtanács elnöksége augusztus 6-át a Nukleáris Fegyverek Betiltásáért Folyó Harc Világnapjává nyilvánította.

1599206790

49 évvel ezelőtt…

Egész napos háborúellenes rockfesztivált tartottak 1970-ben a New York-i Queensben.  A Béke Nyári Fesztiváljaként reklámozott koncert második eseményét a hirosimai atombombázás 25. évfordulója alkalmából szervezték erre a dátumra. Ez volt az első alkalom, hogy a világ legnagyobb rock-, jazz-, blues- és népi előadóművészei egy színpadra álltak, hogy fellépésükkel egy adott társadalmi / politikai programot támogassanak. Az ikonikus Shea Stadionban többek között Janis Joplin, Paul Simon, a Steppenwolf és Johnny Winter is fellépett.

1599206791

Fotó: archív

Címkékévforduló