Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az első „űrben járóra” emlékezik az egész világ

Szöveg: Barna Henrietta |  2013. április 12. 11:17

Lehetséges, hogy egy embernek két születésnapja legyen? Vitatott, ahhoz azonban kétség sem fér, hogy Gagarin számára április 12-e legalább olyan, mint az igazi: világszerte megemlékeznek róla, koncerteket és különböző programokat szerveznek a tiszteletére – egyedül csak az a bizonyos „Boldog születésnapot!”  című dal nem hangzik fel egyszer sem.

1595952331

Április 12. hivatalosan az űrhajózás világnapja. Annak a napnak az
évfordulója, amelyen 1961-ben a Vosztok−1-es Jurij Gagarinnal a fedélzetén
kijutott a világűrbe. Az űrbe lépést követően a szovjet kozmonauta egyszer
megkerülte a Földet, majd a „Földön kívül" eltöltött 108 perc múltán visszatért. Ezzel a tettével hivatalosan is ő lett az első ember, aki az űrben járt. A
Szovjetunió Gagarin „egyéni" győzelmét a saját diadalának is tekintette az
Egyesült Államokkal vívott technikai háborúban.

Visszatérése után az akkor még mindössze 27 éves fiatalember hitetetlenül
népszerű lett. Oroszországban nemzeti hősként tisztelték, igazi ikonná vált, űrbe
lépésének napja pedig piros kiemelést kapott a naptárakban.

1595952331

2011 áprilisában – az esemény 50. évfordulóján − az ENSZ
határozatba foglalta, hogy április 12-ét hivatalosan is nemzetközi űrhajózási
nappá nyilvánítja. Döntését azzal indokolta, hogy ez a nap az első emberrel
végzett űrrepülés napjának számít, valamint azzal, hogy az esemény történelmi jelentőségű, s mivel utat nyitott a világűr felfedezése számára, nemzetközi jelentőséggel is bír.

A jeles jubileum alkalmából egész Oroszország „Gagarin-lázban" égett
– bár ott eddig is ünnepelték ezt a napot. Az óvodásoktól a felnőttekig
minden korosztálynak különböző programokat, kiállításokat szerveztek.
Ilyen volt például a Szentpéterváron megnyitott „A magasság orvostana" 
című kiállítás. A tárlaton láthatóak voltak eddig még nem bemutatott
fényképek, de az űrhajósok életfenntartó berendezéseit és kezdeti élelmiszer-ellátmányát is megtekinthették az érdeklődők. Az Oroszországi Föderáció
Levéltára és az Orosz Szövetségi Űrügynökség több száz dokumentumot, fotót
tárt a nyilvánosság elé. Az évfordulóra – egyebek mellett − bélyegeket és
nemesfémből készült emlékérmeket adtak ki, este pedig tűzijátékkal emlékeztek
legendájukra.

1595952331

Ami Magyarországot illeti, mi is aktívan rész veszünk az űrkutatásban.
A Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutatóintézetben
számos űrszondához fejlesztettek és fejlesztenek műszereket, valamint egyéb
részegységeket. A kutatóintézetben készült a Farkas Bertalan által kipróbált −

és a nemzetközi űrállomáson a mai napig is használt − személyi sugárdózis-mérő készülék is. A magyar űrhajóst Dmitrij Medvegyev orosz államfő a világűr
meghódításában szerzett érdemeiért érdemrenddel tüntette ki a nemzetközi űrhajózási nap 50. évfordulójának alkalmából.

Címkékévforduló