Beírták nevüket a történelembe

„Nem futamodom meg a munkától"

Papi tanulmányai megkezdése előtt harcolt a Doberdón, a román fronton és Dél-Tirolban is. Többször megsebesült, első világháborús szolgálatát tartalékos hadnagyként fejezte be, később pedig Erdély püspökeként vált híressé. Ő Márton Áron, aki a Nagy Háborúban, és az azt követő években is – Erdő Péter bíboros, prímás szerint – „az emberi jogok és a keresztény szeretet következetes, kiegyensúlyozott, bátor képviselője volt."

1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. Miután 1915 júniusában leérettségizett, behívót kapott, harctéri szolgálatát – a budapesti Hadtörténeti Levéltárban őrzött dokumentum szerint – 1915. november 6-án kezdte meg. Bár a behívója szerint a császári és királyi székelyudvarhelyi 82. gyalogezredhez tartozott, a hadvezetőség döntése értelmében a Doberdó-fennsíkon harcoló császári és királyi temesvári 61. gyalogezrednél kapott beosztást. 1916. július 19-én egy lövés a bal vállán és felkarján megsebesítette. Felépülése után 1916. október 8-án tért vissza a harctérre, a 82-es gyalogezredhez; az alakulat ekkor az erdélyi és a moldvai fronton harcolt. December 29-én – már mint tartalékos zászlós és szakaszparancsnok – másodszor is megsebesült. Arról nem maradtak fenn adatok, hogy milyen sebesülést szerzett, de felépülése hosszabb időt vett igénybe, mint korábban, mivel újabb szolgálatra csak 1917. július 24-én jelentkezett. A 82. ezredet 1918 júniusának elején szállították át Erdélyből az olasz frontra. Márton Áron itt sebesült meg harmadszor. Hogy pontosan mikor és milyen sérülést szenvedett, azt nem lehet tudni, mivel erről az esetről sem maradtak fenn dokumentumok.

Háború utáni életében dolgozott önálló gazdálkodóként, vasesztergályosként, ám 1920-ban rájött arra, hogy az ő hivatása a papi munka. Teológiai tanulmányait 1924-ben fejezte be, első szentmiséjét szülőfalujában mutatta be. Papi hitvallása – „Non recuso laborem", azaz „Nem futamodom meg a munkától" – elkísérte egész pályafutása során: 1925-tól Gyergyószentmiklóson volt káplán, 1929-ben plébánosi kinevezést kapott, 1932-tól püspöki titkárként dolgozott, majd 1938. december 24-én XI. Piusz pápa gyulafehérvári püspökké nevezte ki. A második világháborút követően, 1949. június 21-én letartóztatták és több mint két éven keresztül raboskodott Bukarestben, a Belügyminisztérium épülete alatt található börtönben. 1951 augusztusában a bukaresti katonai bíróság – koncepciós perben – 10 év szigorított fegyházra és életfogytiglani kényszermunkára ítélte. 1955-ben felfüggesztették börtönbüntetését és a bukaresti érsekségre vitték, ahol házi őrizetben tartották. Miután 1967-ben megszüntették a kényszerlakhelyre vonatkozó előírást, több diadalmas bérmautat is tett. Egészsége az 1970-es évek közepére megromlott, többször is kérte felmentését a pápától, amit csak 1980 áprilisában fogadott el II. János Pál. Még ebben az évben, szeptember 29-én meghalt.

Kitüntetések és találmányok

Aki szereti a jó kávét, az biztos, hogy találkozott már az Illy márkanévvel; a jellegzetesen zamatos feketét forgalmazó cég alapítója egy Temesvárról származó magyar volt, aki az első világháború vége után telepedett le Triesztben, s indult el találmányaival a világhírnév felé.

Illy Ferenc 1892. október 7-én született Temesváron. Még az első világháború kezdete előtt, 1913-ban sorozták be a császári és királyi temesvári 61. gyalogezred kötelékébe. Végigharcolta a Nagy Háborút, kiváló tiszthelyettes vált belőle, őrmesterként élte meg a békét. Bár háborús tetteiről nem maradt fenn sok dokumentum, annyit tudni lehet, hogy parancsnokai számos alkalommal terjesztették fel különféle kitüntetésekre. 1915-ben megkapta a Koronás Ezüst Érdemkeresztet, 1916-ban a Koronás Vas Érdemkeresztet, 1917-ben pedig a Bronz Vitézségi Éremmel jutalmazták. Utóbbit az 1914 őszén és telén tanúsított hősies helytállásért kapta.

A háború után Triesztben maradt, Francesco Illy néven telepedett le és itt nősült meg. Eleinte egy kakaó- és kávékereskedéssel, valamint pörköléssel foglalkozó cégnél dolgozott. Forradalmi ötlete, a frissen pörkölt kávé illatát és aromáját megőrző légmentes, azaz vákuumcsomagolás és a speciális dobozok használata is innen ered. Az újításig a kávét közvetlenül a fogyasztás előtt kellett megpörkölni, Illy találmányának köszönhetően azonban az aromák és az illatok sokáig megmaradtak. 1933-ban megalapította saját cégét, az Illycaffè-t, majd két évvel később Illetta néven levédette találmányát, a világ első, forró vízzel működő automata eszpresszó kávégépét. Ez a gép tekinthető a mai korszerű kávégépek elődjének. llly Ferenc 1956-ban Triesztben hunyt el, az általa alapított cég a mai napig leszármazottai – immár a harmadik generáció – tulajdonában van.

Olimpiai ezüstérem és haslövés

Hivatásos katonatiszt és igazi sportember volt. Kiváló lovas, úszó és kardvívó, aki 1912-ben olimpiai ezüstérmet szerzett, majd a Nagy Háborúban hősi halált halt.

Békessy Béla 1875. november 16-án született Debrecenben. Tizenöt évesen, 1890-ben jelentkezett a Ludovika Akadémia tisztképző tanfolyamára, 1895. augusztus 18-án avatták tisztté. Már az akadémián számos sportban kipróbálta magát, a fennmaradt dokumentumok szerint különösen sikeres volt vívásban, úszásban, kerékpározásban, teniszben, lovaglásban és evezésben. A legnagyobb sikereit azonban vívásban aratta. 1902-ben első lett az országos kardvívó-bajnokságon, ahol még megszerezte a magyar királyi honvédelmi miniszter díját is. Az olimpiákra is nagy esélyesként pályázott, bár csak az 1912-es játékokra tudott kijutni. Szerepelt ugyan az 1904-es, St. Louis-i olimpiára küldendő vívók között, de végül is a hadügyminisztérium – szolgálati elfoglaltságokra hivatkozva – nem engedélyezte kiutazását. Az 1906-os athéni pánhellén olimpián (amit az 1896-os első újkori olimpia megrendezésének 10. évfordulója alkalmából tartottak), valamint az 1908-as londoni játékokon sem indulhatott, mivel a katonasportolók nem vállalták a versenyzést a közös, osztrák-magyar színekben. 1912-ben azonban ott lehetett Stockholmban, mivel Ferenc József ezúttal engedélyezte a magyar katonasportolók részvételét. A nyolcas döntőbe hét magyar kardozó jutott be, Békessy Béla végül az ezüstérmet szerezte meg. A kard mellett tőrvívásban és párbajtőrben is elindult, utóbbi versenyszámban végül a 7. helyen végzett.

A Nagy Háború kitörése a magyar királyi 2. debreceni huszárezred századosaként érte. Eredetileg a szerb frontra indultak volna, de az orosz hadüzenet miatt Galíciába kerültek. A 11. lovashadosztály kötelékébe tartozó ezred 1914. augusztus 20-án kelt útnak. A hadosztály a tűzkeresztségen Lemberg mellett, Kamionka-Strumilowanál esett át. Az elkövetkező hónapokban számos haditettet hajtott végre; 1916. február 27-én – egy Bécsben kelt uralkodói parancs szerint – az egysége élén tanúsított személyes bátorságáért megkapta a 3. osztályú Vaskorona-rendet. Emellett még számos más kitüntetést is kapott. 1916. július 5-én – miután egy orosz támadás után a visszavonuló lengyeleket próbálta meg sikertelenül megállítani – haslövés érte. A súlyos sebesülésbe három nappal később halt bele. Ideiglenesen Soszysznon temették el. Földi maradványait a család 1917-ben hazaszállíttatta és a Fiumei úti temetőben temették újra. Innen később a debreceni köztemetőbe szállították, ahol feleségével közös sírban nyugszik.

Futballista és géppuskás

Válogatott labdarúgó, szövetségi kapitány, népfölkelő főhadnagy – a francia származású Gillemot Ferenc nemcsak sportolóként, hanem katonaként is beírta nevét a történelembe.

1885. szeptember 11-én született Budapesten, már gyerekkorában a sport töltötte ki mindennapjait, futballistaként játszott, illetve részt vett a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megalakításában is, amelynek első közgyűlése alelnökké választotta. 1902. október 12. és 1904. június 2. között, az első öt mérkőzésen ő volt Magyarország első labdarúgó-szövetségi kapitánya. Még ebben az évben az MLSZ főtitkárává választották. Bár a labdarúgás mellett atlétikában, kerékpározásban, távfutásban és evezésben is jelentős eredményeket ért el, sportpályafutását kettétörte a Nagy Háború kirobbanása.

A harcok kitörésekor újságírói pályájára, illetve életkorára tekintettel nem is kellett volna a frontra vonulnia, ám ő önként jelentkezett a frontszolgálatra. Önkéntesként a népfölkelő gyalogsághoz került, a géppuskásokhoz.

Tartalékos főhadnagyi rendfokozattal az 1. népfölkelő ezrednél látott el századparancsnoki beosztást. 1916. november 9-én halt hősi halált a román hadszíntéren. A fennmaradt dokumentumok szerint két századnyi erővel már a harmadik napja tartotta az 1840 méter magas Moldovisul-magaslatot. Ez idő alatt öt szuronyrohamot vert vissza. A hatodik roham során – amikor az addigra már több mint ötven százalékos veszteséget szenvedett csapatait buzdította – halálosan megsebesítette egy golyó: bal karján egy lövedék szétroncsolta az ütőeret, néhány perc alatt elvérzett. Holttestével bajtársai két napon keresztül ereszkedtek le a hegyről, hogy a völgyben temethessék el. Először a petrozsényi temetőben temették el, innen családja hazaszállíttatta és 1917. május 13-án a Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra.

(Cikkünk elkészítéséhez a Nagy Háború blog posztjaiból, a Wikipedia oldalairól, illetve Kiss Balázs főhadnagy „A sportpályáról a géppuskafészekbe" című cikkéből merítettünk információkat.)

Fotó: Nagy Háború blogés internet