Egy háború nagy szólásai
Szöveg: Snoj Péter | 2020. május 8. 8:06Bizonyára számos klasszikussá vált monológ és idézet jut eszünkbe, ha azokra a hollywoodi filmes sorokra gondolunk, amit csak úgy jellemzünk: nagyot szólt. A legtöbb esetében azonban tudjuk, érezzük, hogy kissé mesterkélt, valószínűtlen kontextusban hangzanak el és a valóságban úgyse történne ilyen jelenet…
Összeállításunkban a fenti gondolatmenettel szembe állítunk pár példát, amelyeket nem a filmvászonra írtak, hanem alkalmi költőik valós élethelyzetekben szólták el magukat. Elöljáróban kénytelenek vagyunk elmondani, hogy a bemutatott történelmi alakok szabadszájúságán itt-ott finomítottunk a kulturált közlés érdekében, de bízunk benne, hogy a lényeg és az idézetek mögött rejlő vagányság így is élvezhető marad.
Húzódj csak be mögém a tankoddal, pajti! Én 82-es ejtőernyős vagyok és ez az a pont, ameddig azok a korcsok eljutnak!
Ardennek, 1944 decembere. A látszólag összeroppanó német haderő váratlan ellentámadásba lendült, amely nemcsak meglepte, de gyakorlatilag szét is zilálta a télire pihenőállásokba vezényelt nyugati szövetséges erőket. A december 16-án indított offenzívára reagáló amerikaiak minden bevethető egységet a frontra irányítottak, így a 82. és 101. légideszant hadosztályokat is. Az évtized leghidegebb telén vívott küzdelmek során egy azóta elhíresült fotó járta be a korabeli lapokat. A 82-es hadosztály ejtőernyőse, Vernon Haught őrvezető egy látszólag üres úton baktatva lett megörökítve. A fotó és a hozzáfűzött idézet a történetmondás szerint december 23-án történt. A 7. páncélos hadosztály harckocsizói vonultak oszlopban, amikor az egyik lánctalpas parancsnoka felfigyelt a magányosan, velük szembe gyalogló katonára. „Ez már a frontvonal?" – kérdezte az ernyőstől. Vernon Haught, vállán egy Bazooka páncéltörővel komótos tempóban kérdezett vissza: „Biztonságos helyet kerestek?" A harckocsizó igennel felelt, mire ösztönösen jött a válasz: „Húzódj csak be mögém a tankoddal, pajti! Én 82-es ejtőernyős vagyok és ez az a pont, ameddig azok a korcsok eljutnak!"
Ernest „Smokey" Smith, a kanadai hadsereg katonájaként nem kisebb elismerést érdemelt ki, mint a Viktória Keresztet. A kilencszer előléptetett, s végül tízszer visszafokozott közlegény nem volt épp mintakatona, de ha helytállásról volt szó, az elsők között állt ki a gátra. Egysége 1944. október 21. éjszakáján átkelt a Savio folyón annak érdekében, hogy hídfőt építsen ki a túlparton. A kedvezőtlen időjárás következtében azonban zajosabb lett a partraszállás, mint tervezték és a németek csakhamar teljes erővel ellentámadásba lendültek, a partnak szegezve a kanadaiakat. A heves esőzés okán csaknem két métert emelkedett a folyó vízszintje, így már sem a visszavonulás, sem pedig hathatósabb erők átjuttatása nem volt kivitelezhető.A harc tetőpontján Párduc harckocsik jelentek meg a folyómenti töltésen, amelyek a biztos pusztulást jelentették a könnyű fegyverzettel ellátott katonák számára. Smith magához parancsolta két PIAT páncélököllel felszerelt emberét és igyekezett megkerülni velük a német harckocsikat. Tudta jól, hogy a brit fegyver csak közvetlen közelből lehet elég hatásos a német páncélos ellen. A Párducok egyike tűz alá vette a lopakodókat. Sebesült társától átvéve fegyverét felegyenesedett és a harckocsitól mindössze pár méterre állva telibe találta annak hátsó falát. A lánctalpast kísérő német gyalogság azonnal Smith ellen támadt, ő azonban Thompson géppisztolyával sikeresen leküzdötte az ellenséges rajt.Az éjszaka további része szűntelen tűzharcban folyt tovább, mígnem a reggeli órákban sikerült átjuttatni a folyón az erősítést. Elmondások szerint ekkor hangzott el a párbeszéd egy felettese és közte. A tiszt arról kérdezte az első hullám támadóit, hogy a visszavonuló németek közül sikerült-e foglyokat ejteniük. Erre érkezett Smokey Smith válasza, miszerint „Nem ejtek foglyokat. Nem a fogolytartásért fizetnek. Ilyen egyszerű ez."Az istenit! Rókalyukban ücsörgésért nem jár Bíborszív! Utánam!
Guadalcanal, 1943. Az amerikai és japán erők első igazán véres és elkeseredett ütközetében a hadsereg és a tengerészgyalogság vezetése az idő előrehaladtával egyre inkább sürgette a sziget elfoglalását és a japánok kiszorítását. A jól felkészült, mélyen beásott védművekből harcolók ellen az amerikai parancsnokság nem tudott más parancsot adni, mint előre! A gyakorlat persze felülírja a szándékot és az ellenséges géppuska állások előtt megtorpanó tengerészgyalogosok állóháborúra kényszerültek.
A kilátástalan helyzetet megelégelve Henry R. Crowe százados előre törve azt kiáltotta: „Az istenit! Rókalyukban ücsörgésért nem jár Bíborszív! Utánam!"
A normandiai partraszállás előestéjén amerikai és brit ejtőernyősök emelkedtek szállító- és vitorlázógépek fedélzetén a magasba, hogy kulcsfontosságú pontokat elfoglalva biztosítsák a reggeli invázió szárazföldi erőinek előrenyomulását. A Pegazus híd néven híressé vált átkelőt a 6. ejtőernyős hadosztály brit katonái foglalták el és parancsuk szerint tartották, míg a főerők el nem érik őket.Lord Lovat és gyalogos katonái a Sword partszakaszon értek francia földet. Híressé vált partraszállása során az ifjú Bill Millint arra utasította, hogy skótdudáján harci indulókat fújva kövesse. Noha a brit haderő szigorúan tiltotta az effajta akciókat, Lord Lovat csak annyit felelt a kétkedő Millinnek, hogy „Mi skótok vagyunk. Ránk az angol hadvezetés szabályai nem vonatkoznak."A vártnál erősebb német ellenállás ellenére a gyalogosok délután egy óra körül elérték a hidat, felmentve az akkorra már igencsak szorítóba került ejtőernyősöket. Lovat az órájára nézve mindössze annyit mondott: „Rémesen röstellem, két és fél percet késtünk."Akkor hát itt kezdjük el a háborút!
Szintén a normandiai partraszállás napján hangzott el a fenti mondat. Theodore Roosevelt Jr. dandártábornok rossz egészségügyi állapota ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy a csapataival együtt rohamozza meg a francia partokat. Döntésével egyébként az 56 éves főtiszt lett a legidősebb amerikai katona, aki az első vonalban részt vett az invázióban. A Utah partszakaszon erős géppuska tűzzel szemben lépett ki – sétabotja segítségével – a partraszálló csónakból. Mint kiderült, a sodrás és a magukat védelmezni próbáló csónakvezető olyannyira oldalazva közeledett a part felé, hogy végül 1,5 kilométerrel a kijelölt célterülettől távolabb érkeztek meg.
Roosevelt tábornok személyesen derítette fel a védelem lehetséges gyengepontjait, majd katonáihoz visszatérve kijelentette: „Akkor hát itt kezdjük el a háborút!"
Uram! Most akkor harcolunk velük, vagy az ágyunkba cserkésszük őket?
Stanley Hollis őrmester, Dunkerque, El Alamein és Szicília veteránjaként a brit haderő egyik legtapasztaltabb katonája volt. Normandiát a Gold partszakaszon rohamozta meg embereivel. Az inváziót megelőzően egy igazán furcsa kellékeket, óvszereket osztottak ki közöttük. A kapott kiegészítő felszerelést, jobban mondva a körülményeket, amelyek közepette kapták, nem igazán tudták mire vélni. Hollis őrmester meg is jegyezte felettesének: „Uram! Most akkor harcolunk velük, vagy az ágyunkba cserkésszük őket?"
