Elegáns kihallgatás

Wooldridge századost szokatlan megbízatással keresték meg 1944 tavaszán. A legelső britként kellett partra szállnia Normandiában, ám mindezt nem a D-napon kellett véghezvinnie, hanem hetekkel a nagy nap előtt. „Épp a nászutunkon voltunk feleségemmel, amikor jött a parancs, hogy jelentkezzek szolgálatra Doverben. Akkor még fogalmam sem volt arról, mibe rángat bele a sereg" − emlékezett.

Feladata nem más volt, mint motortorpedón megközelíteni a francia partot és felderíteni a különböző partszakaszok védelmi rendszerét és környezetét. Négy egymást követő éjszakán át ismételte meg a partraszállást és a felderítést.
Ám az utolsó bevetés alkalmával keresőreflektorok fényei vakították el és hangos német parancsszavakat hallott minden irányból. Elfogták.
Sem egyenruhát, sem katonai azonosítót nem viselt, így az őrparancsnok helyben le akarta lőni a lebukott kémet, de még időben érkezett a rádióüzenet, hogy a foglyot ki kell hallgatni.

Két héten keresztül próbálták szóra bírni, ám a makacs brit még a testi fenyítés hatására sem tört meg. A vallatótiszt már épp elkészült volna jelentésével, amelynek végén kivégzésre küldte a századost, amikor újra félbeszakította a történést a felrecsegő rádió.
Az Atlanti Fal védelmi parancsnoka személyesen akarta látni a foglyot.

Wooldridge századost kisvártatva, fejére zsákot húzva autóba ültették és egy számára mai napig ismeretlen kastélyhoz vitték. Itt leültették egy fényárban úszó, elegánsan díszített étkezőben, majd magára hagyták. Hosszú percek teltek el, mire szeme hozzászokott a világításhoz és észrevette, hogy az asztal túlsó végén valaki ül. Erwin Rommel tábornagy kevergette kávéját, miközben szótlanul figyelte a brit viselkedését.
„Még nekem, egy angolnak is hatalmas megtiszteltetés volt személyesen találkozni a Sivatagi Rókával! Ott voltam Észak-Afrikában, harcoltam csapatai ellen. Valóban tiszteltük stratégiai nagyságát, éppen ezért rettentő vegyes érzés volt most vele szemben ülni" – idézte fel a pillanatot Wooldridge.

Percek teltek el csendben. Aztán Rommel kérdezni kezdett a százados kilétéről, a bevetésének okáról, a szövetségesek terveiről. Persze Wooldridge e témákban továbbra sem volt hajlandó válaszolni. Rommel nem is faggatta sokáig, végül csak annyit kérdezett, szüksége van-e bármire. „Gondoltam egy nagyot és kikértem egy pint sört és egy doboz cigarettát. És hozatott!" Sőt, még vacsorára is marasztalta a kivégzéstől megmentett hadifoglyot.

Miután megette vacsoráját, kiürítette poharát és rágyújtott egy szálra, Rommel elbúcsúzott tőle, jó egészséget és kitartást kívánva a fogolytáborhoz, majd elhagyta a szobát. Ezután Wooldridge századosnak már csak arra jutott ideje, hogy a maradék doboz cigarettát zsebre vágja, majd az őrség kíséretében nekivágott a hadifogolytáborhoz vezető útnak.

Egy évvel később, 1945 májusában szabadult és tért vissza Angliába feleségéhez.