Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Először tártak fel az 1651-es worcesteri csatához kötődő leleteket

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. szeptember 3. 20:36

Először tártak fel régészek az angol polgárháborút lezáró 1651-es worcesteri csatához kötődő leleteket – írja a BBC hírportálja.

A munkálatok során puskagolyók, lószerszámok és övcsatok kerültek felszínre a Worcestershire megyei Powickban. A történészek mindig is tisztában voltak vele, hogy ez a terület volt az ütközet helyszíne, de most először sikerült ezt tárgyi bizonyítékkal is megerősíteni. A leleteket elemezni és dokumentálni fogják. A régészeknek egy új összekötőút építési munkálataihoz kapcsolódóan nyílt lehetőségük átvizsgálni a powicki templomhoz közeli földterületet.

A szakemberek nagy reményekkel álltak neki a munkának, mivel a templom tornyát lövedéknyomok borítják és a közeli powicki híd is nagyszabású ütközet helyszíne volt. A 98 darab leletet egy folyóvölgy mélyén tárták fel, a több évszázad alatt felgyülemlett üledék kiásása után. A leletek azt mutatják, hogy a csata helyszíne délebbre volt, mint azt eddig gondolták a szakemberek.

„Éppen, hogy kívül vagyunk a csata bejegyzett helyszínétől" – jegyezte meg Richard Bradley, a helyszínen lévő régészek egyike, aki „fantasztikus" eredménynek nevezte a leletek feltárását.