Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Francia győzelem Austerlitzben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. november 29. 11:32

Bár Napóleon császár személyes részvétele nélkül, de az idén is a franciák győztek a felújított austerlitzi csatában, amelyet ezúttal Európa 12 országából − köztük Magyarországról − érkezett hagyományőrzők százai vívtak meg szombaton egymás közt a dél-morvaországi Slavkov (egykoron Austerlitz) melletti történelmi csatamezőn.

Az emlékünnepségeket és hagyományőrző játékokat az idén is több tízezren tekintették meg.
A „három császár csatájában" 1805. december 2-án Austerlitznél Napóleon legyőzte a számbeli túlerőben lévő egyesült osztrák−orosz seregeket, amelyeket személyesen I. Ferenc osztrák császár és I. Sándor orosz cár vezetett. Az egynapos, rendkívül véres csata, amelyben mintegy 200 ezer katona harcolt, majdnem 40 ezer halálos áldozatot s húszezer sebesültet követelt. A franciák 30 ezer hadifoglyot ejtettek, akik között több orosz tábornok is volt. A csata után néhány nappal Párizs és Bécs megegyezett és békét kötött. Ez a megállapodás pozsonyi béke néven vált ismertté. A véres ütközetet Bonaparte Napóleon francia császár legnagyobb győzelmeként tartja számon a történelem.
Levéltári dokumentumok tanúsága szerint az egyesült osztrák−orosz hadsereg kötelékében a csatában két székely határőrezred is részt vett. A határőrezredek létszáma mintegy 1300-1300 fő volt.

A csatában elesett magyar katonák pontos száma nem ismert.
A volt csatatéren az idén mintegy 900 hagyományőrző korabeli egyenruhákban, puskákkal, kardokkal felfegyverkezve több tucatnyi ló és ágyú segítségével bemutatta a csata néhány jelenetét. Napóleon hagyományos megtestesítője, Marc Schneider amerikai színész az idén nem tudott részt venni az ünnepségeken, így a franciáknak császáruk nélkül kellett megvívniuk a csatát, amely végül így is a győzelmükkel végződött.
Slavkov városa az idén eredeti módon ünnepelte az évfordulót: a város főteréről és közvetlen környékéről a hétvégére kitiltották az autókat, és a még álló történelmi épületek homlokzatait a lehetőségek szerint átalakították. A városközpontba csak lóháton vagy lovas szekérrel lehetett behajtani, megújult az egykori piac, és a portékákat kosztümös eladók kínálták a vevőknek. Hasonló kosztümös történelmi műsorok voltak a helyi kastélyban és a csata központi emlékművénél is.

Az austerlitzi csatatér színhelyén 1910−1912 között épült fel egy központi emlékmű, a béke síremléke. Költségeit az Osztrák−Magyar Monarchia lakossága körében összegyűjtött pénzből, valamint a francia és az orosz kormány ajándékából fedezték. A kriptában mintegy 34 ezer katona nyugszik. Döntő többségük orosz.
A véres ütközetben elesett magyarok emlékét jelenleg két kopjafa őrzi, amelyeket az egykori csatatér szélén fekvő Telnice (régen Tellnitz) falucskában állítottak fel. Az első kopjafaállítás (2006) legfőbb kezdeményezője a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének brünni szervezete volt magyarországi intézetekkel és hagyományőrzőkkel együttműködve. 2011-ben egy új, eredeti székely kopjafa került az első kopjafa mellé, amelynek felállítását a Brünni Magyar Polgári Egyesület kezdeményezte.
A kopjafákat a brünni magyarok az idén is megkoszorúzták.
Az austerlitzi csatatér nagyon népszerű és a külföldi turisták által gyakran látogatott idegenforgalmi célpont.