Furcsa háború
Szöveg: Snoj Péter | 2015. január 11. 15:27Azt gondolnánk, hogy Hollywood sokszor felnagyít, vagy akár ki is talál lehetetlennél is lehetetlenebb történeteket, hogy aztán a filmvásznon elkápráztassanak bennünket. Jelen történetünk példa arra, hogy a valóságban is előfordulnak egészen furcsa esetek, és a sors iróniája, hogy a filmgyártás otthona erre még fel se figyelt…
Történt mindez Adolf Hitler öngyilkossága után pár nappal, amikor is minden SS-csapat parancsba kapta, hogy az évek során felhalmozott kulturális értékeken túl a háborús bűnökre bizonyítékot adó tárgyakat és embereket is meg kell semmisíteniük. Így került célkeresztbe a tiroli Itter kastély is, ahol magas rangú francia tiszteket és a korábbi kormányfőket, Paul Reynaud-t és Eduar Daladier-t is fogva tartották.
A franciák szerencséjére az amerikai 12. páncéloshadosztály három M4 Sherman harckocsija előbb érte el a kastélyt, így a felszabadítók rendezkedhettek be védelemre. A harckocsizó parancsnok, John „Jack" Lee százados − felmérve a terepet és megtudva, hogy egy egész Waffen SS-hadosztály közelít ellenük −, már látta, hogy három harckocsival képtelenség megtartani a kastélyt. Így kapóra jött az addig elfogadhatatlannak tűnő felajánlás, és maguk mellé vette azt a húsz Wehrmacht-katonát, akik segítségüket kínálták fel.
A lehetetlen helyzetre talán csak az adhat magyarázatot, hogy ekkorra már minden nem náci párttag tudta, hogy a háborúnak vége, és igyekezett a győztes oldalhoz közel kerülni.
Nem így a Waffen SS katonái, akik május 5-én megindították támadásukat a 13. századbeli kastély ellen. Bizonyára nekik is meglepetést okozott, amikor a már ott strázsáló német egyenruhások nem a közelükben készülő amerikaiakra, hanem feléjük kezdtek el tüzelni.
Bár a kezdeti értetlenségen hamar túllendültek, az már valóban komoly meglepődést okozott számukra, amikor a francia foglyok látszólag ártalmatlan feleségei és barátnői is bekapcsolódtak a védelembe. Magyar fejjel talán az egri vár híres ostromához tudnánk hasonlítani az itteri kastélynál végbement harcot.
A csata állása mindvégig az SS-nek kedvezett. Az egy napon át tartó ütközet vége felé már mind a három Sherman lángokban állt, és a túlélő kezelők kézifegyvereikkel csatlakoztak a Wehrmacht megmaradt erőihez.
Az SS-katonák eljutottak a főkapuig, amit páncéltörőkkel kívántak berobbantani, és sikeresen körbevették a kastélyt, hogy senki se menekülhessen meg a védők közül. Ám a kilátástalan helyzetnek váratlan – megint csak hollywoodi fogásnak tűnő − fordulat vetett véget. A támadók immáron a hátuk mögül is fegyvertüzet kaptak. Megérkezett ugyanis az osztrák ellenállás és az amerikai erők felmentő serege. Az SS-erők ekkora ellenségnek már nem tudtak ellenállni, kénytelenek voltak feladni a harcot.
Jelen ismereteink szerint ez a csata volt az egyetlen, amikor amerikai és német katonák együtt küzdöttek a közös ellenség ellen. Emellett azért is unikális ütközet ez az amerikai hadsereg történelmében, mert a katonáknak egy 13. századbeli kastélyt kellett minden erejükkel védeniük.
