Holdemberek (4. rész)

Az első (és eddig utolsó) geológus tudós, aki a Holdon járt. Az Apollo-17 volt az utolsó misszió a Holdra, sem a közvéleményt nem érdekelte már különösebben a téma, sem a költségvetés nem tette lehetővé a program folytatását. Éppen ezért óriási viták voltak, hogy mi legyen a küldetés célja. Végül azok győztek, akik a geológiai jellegű kutatások mellett kardoskodtak. Így került a képbe Harrison Schmitt, aki szaktekintélynek számított ezen a területen, ráadásul űrhajóskiképzésben is részesült, és addig is a NASA geológiai kutatási programjának vezetője volt. (Hogy a sorukra éveket váró, hosszú ideje pilótaként dolgozó katonák hogyan dühödtek be a döntés hallatán, talán nem kell ecsetelni.)

Schmitt 1972. december 11-én ért holdat, parancsnoka, Eugene Cernan társaságában. Űrsétáik alkalmával mintegy 110 kilogramm kőzetet gyűjtöttek össze, a geológus pedig egyértelmű bizonyítékot talált az egykori vulkáni működésre. Bár az Apollo-program az ő utazásukkal véget ért, a Holdról hozott minták és a helyszíni mérések adatai évtizedekre munkát adtak a tudósoknak.
Visszatérése után 1974-ig még a NASA-nak dolgozott, ekkor azonban egy másik veszélyes szakma, a politikusi felé fordult. Új-Mexikó republikánus szenátora volt 1977 és 1983 között, később Új-Mexikó miniszterjelöltje lett. Az állam kormányzója energetikai miniszternek szerette volna kinevezni a klímaváltozás kapcsán különvéleményt hangoztató politikust.

Schmitt áltudományosnak tartja a globális felmelegedés jelenlegi elméletének több elemét, így fő feladata az lett volna, hogy az előző kormányzó környezetvédelmi előírásain (tudományos érvekkel alátámasztva) a gáz- és kőolajipar fellendítése érdekében jelentősen enyhítsen. Valami azonban nem stimmelt vele, mivel megtagadta a magánéletére vonatkozó állami vizsgálatokat. Ennek hiányában azonban nem nevezhették ki, így tudósként küzdött tovább a „klímahamisítók" ellen.

Eugene Cernan, aki utoljára hagyta el a Holdat

1972 decembere óta az utolsó ember a Holdon. Nevéhez fűződik az idegen égitesten elhangzott legpatetikusabb, ám szándékaiban és a történelmi esemény tükrében teljesen érthető mondat.
Az egyetem elvégzése után a haditengerészetnél szolgált, majd 1963 őszén kapcsolódott be az űrhajósképzésbe. Először a Gemini-9A-val repült az űrbe. A betűjelzés azért szerepel a szám mellett, mert a Gemini-9 eredeti legénysége, Elliot See és Charles Bassett a misszió előtt egy repülőgép-szerencsétlenségben életüket vesztették, így a tartalékok foglalták el helyüket az űrhajón. Később az Apollo-10-zel is járt az űrben, de a holdra szállással várnia kellett 1972 decemberéig, amikor az utolsó misszió parancsnokaként és az utolsó emberként állhatott a Hold felszínén.

Az űrhajó eredetileg december 6-án indult volna, de egy apró javítás miatt egy napot csúszott a start. (A PR-esek legnagyobb örömére, mert az új időpont éppen a Pearl Harbor elleni támadás évfordulójára esett.) Kuriózum, hogy ez volt az egyetlen éjszakai indítás az Apollo-program történetében, impozáns látvánnyal ajándékozva meg az utolsó misszió első pillanatait.

A holdkomp december 11-én landolt a kijelölt, Taurus-Littrow nevű helyen. Cernan és társa, Schmitt három napot töltöttek a felszínen tudományos kutatásokat végezve. Sok mindenben rekordot döntöttek. Nevükhöz fűződik a leghosszabb felszíni tartózkodás, a legnagyobb megtett távolság a holdjárművel és a legtöbb kőzetminta begyűjtése is. De ami érzelmileg a legfontosabb: mindmáig ők voltak az utolsó emberek, akik egy idegen égitesten jártak. Cernanre hárult a feladat, hogy valami magasztos dolgot mondjon búcsúzóul, amely hasonlóan beleég az emberek tudatába, mint Armstrong híres mondata. Így sikerült: „Elhagyjuk a Holdat a Taurus-Littrow-n, elhagyjuk, ahogyan érkeztünk, és Isten akaratából vissza fogunk térni, békével és az egész emberiség reménységével."

Ezek voltak az utolsó szavak a Holdon.
Az Apollo-17 visszatérésekor véget ért egy korszak. A NASA már a Skylab- és az űrsiklóprogramra koncentrált, a Hold kutatását pedig lezárták. Sem a kormány, sem a közvélemény nem osztotta az űrhajósok véleményét a folytatásról. (Maga Neil Armstrong keserűen emlékezett vissza olyan esetekre, amikor gyűlölettel fogadták bizonyos helyeken, szemére vetve, hogy dollármilliárdokért utazgatnak a Holdra, miközben Vietnamban amerikaiak tízezrei halnak meg.)

George Bush 2004-ben felvázolt egy lehetséges tervet egy újbóli Hold-misszióhoz, ám Obama elnök ezt 2010-ben lesöpörte az asztalról. Az amerikaiak figyelme a Marsra összpontosul, a Holdat pedig meghagyják a kínai űrkutatásnak, amely azt tervezi, hogy újra embert küld égi kísérőnkre. Talán ideje lesz.

Cernan 2000-ben lemondóan nyilatkozta egy interjúban: „Itt vagyunk az ezred fordulóján, és még mindig én vagyok az utolsó ember, aki a Holdon járt. Ez valahogy kiábrándító. Ez többet mond arról, amit nem tettünk meg, mint amit megtettünk".

(Vége!)