Krisztus feltámadását ábrázoló festmény mentett meg egy kisvárost 1944-ben a bombázástól
Szöveg: honvedelem.hu / mult-kor.hu | 2021. április 7. 17:54Egy szegény tímár fia körülbelül 550 évvel ezelőtt egy eldugott itáliai kisvárosban elkészítette azt a művet, melyet évszázadokkal később egy világhírű író a világ legnagyszerűbb festményének nevezett, és melynek köszönhetően a város a második világháború során megmenekült a pusztító bombázástól. Piero della Francesca „Feltámadás” című művének története minden kétséget kizáróan filmre kívánkozik.
A festőművész egy toszkánai kisvárosban, a Firenze közelében fekvő Sansepolcróban született a reneszánsz virágkorának kezdetén, 1415 körül. Képei megtalálhatók Európa legnevesebb múzeumaiban, legfontosabb munkáját azonban szülővárosa elöljáróságának felkérésére festette, s azt az 1460-as években már meg is csodálhatták a település városházájára látogatók.
Giorgo Vasari, a kiváló XVI. századi művészettörténész szerint bal oldalról a második katona magát a mestert ábrázolja, aki akkor még nem tudhatta, hogy freskójával fél évezreddel később megmenti szülővárosát.
Pierót kortársai az egyik legnagyobb élő festőnek tartották, hírneve azonban 1492-es halála után megkopott, olyannyira, hogy freskóját az 1700-as években le is meszelték. A mű azonban „feltámadt”. Fokozatosan lekopott róla a ráfestett fehér vakolat, és nemsokára ismét szinte eredeti állapotában láthatták az arra járók.
Az 1920-as évek elején olaszországi körútja során Aldous Huxley is ellátogatott Sansepolcróba. A Szép új világ szerzője útinaplójában feljegyezte, hogy bár az út nem volt viszontagságok nélküli, a volt városháza termében elé táruló látvány mindenért kárpótolta, s a Feltámadást egyenesen a világ legjobb képének nevezte.
A második világháború harcai a sansepolcrói völgyet egészen 1944-ig megkímélték, ekkor azonban elkerülhetetlennek tűnt a várost megszálló német haderő és az olasz partizánok által támogatott szövetséges csapatok összecsapása.
A település tűz alá vételével megbízott alakulat vezetője egy fiatal, művelt tiszt, Anthony Clarke volt. Azon a bizonyos szeptemberi napon Clarke felettesétől tűzparancsot kapott, amelyet tovább is adott katonáinak. Megkezdődött Sansepolcro bombázása. Ekkor azonban olyasvalami történt, ami minden bizonnyal példátlan a háborúk több ezer éves történetében. Clarke előtt egy halvány emlékkép jelent meg egyik háború előtti olvasmányélményéből: Aldous Huxley esszéje a világ legjobb képéről.
Azonnal leállította a bombázást. A tiszt ezzel saját életét kockáztatta, egy ilyen parancsmegtagadásért ugyanis hadbíróság elé is kerülhetett volna. A katonák kis idő múltán az olasz partizánoktól tudták meg, hogy a németek ekkorra már kivonultak a településről. Mikor Clarke nem sokkal később alakulatával együtt bevonult a városba, megkönnyebbülten nyugtázta, hogy a kép sértetlen.
Így amellett, hogy saját lelkiismeretét sikerült megnyugtatnia, egyúttal Sansepolcrót és a világhírű freskót is megmentette a pusztulástól.
