Majomkatonák

Ivanov elévülhetetlen érdemeket szerzett a mesterséges megtermékenyítés hajnalán a módszerek kikísérletezésében, speciális területe pedig a különböző fajok keresztezésének kutatása volt. Már az 1910-es években eredményeket mutatott fel a lótenyésztésben, de erre az időre tehető az is, amikor rögeszméjévé vált, hogy az embert keresztezni lehetne a majommal. Miután több konferencián is beszélt őrült elméletéről, a szovjet tudományos világot elkezdte érdekelni a dolog. Bár morális aggályok már akkor is felkerültek, Ivanov ezeket lazán lesöpörte az asztalról, mondván, itt csupán sejtkísérletekről van szó.

Az elméleti fázist hamarosan a gyakorlati követte. Ivanov viszonylag könnyen meggyőzte a tudományos akadémiát és néhány népbiztost, hogy finanszírozzák kísérleteit. Azzal érvelt, hogy ha sikerül létrehoznia egy hibrid majomembert, amelynek fájdalomtűrő képessége, ereje és szívóssága többszöröse az emberének, azt a fizikai munkától a hadseregig mindenhol lehetne használni. Mint mondják, Sztálinnak ekkor csillant fel a szeme, és adott zöld utat a tudósnak. Neki katonák kellettek, és bármire hajlandó volt, hogy növelje a hadsereg létszámát – ha ráadásul megjelenik a színen egy állati génekkel is rendelkező „übersoldier", az mindenkinél nagyobb előnyhöz juttatja majd. Ivanov mindenesetre megkapta a kért összeget, valamint egy egész intézetet a kutatásaihoz.

Első útja Afrikába vezetett, egyrészt azért, hogy csimpánzokat gyűjtsön be, másrészt azért, mert a bennszülöttektől gyűjtött be spermát. Később Francia Guyanában folytatta a kutatást, amely gyakorlatilag egyetlen dolgot jelentett: emberi hímivarsejtet juttatni nőstény csimpánzok testébe. Ez sikerült is neki 1927-ben, de a megtermékenyítés (természetesen) nem járt sikerrel. Ekkor lépte át Ivanov végleg azt a határt, amely egyértelmű tabunak számít a tudományos életben. Előrukkolt félelmetes ötletével: ha így nem működik, fordítsák meg a dolgot, azaz próbáljanak meg nőket megtermékenyíteni a csimpánzoktól vett hímivarsejtekkel. Ez már a franciáknak is sok volt. Udvariasan kitessékelték a szovjet tudóst, de azt megengedték neki, hogy majmokat vigyen magával haza.

1929-ben Ivanov már saját laborjában folytatta a kísérletezést. Egyre kétségbeesettebben és egyre gyorsabban, mert a majmok egymás után pusztultak el. Az Akadémia – amely eleinte támogatta a projektet – egyre inkább elhatárolódott a majomember létrehozásának gondolatától, morális és erkölcsi okokra hivatkozva. Nem sokkal később Ivanovot letartóztatták. Ebben komoly szerepet játszott egy amerikai újságcikk, amely megszellőztette a szovjet tudós elborult munkásságát, a világraszóló botrány pedig akkoriban nem jött jól Sztálinnak. Ivanovot 1930-ban Kazahsztánba száműzték, ahol (a hivatalos verzió szerint) két évvel később agyvérzésben meghalt.

Hogy Sztálinnak mennyi köze volt valójában ehhez az egészhez, arról még ma is vita folyik. Még az ő esetében is nehezen hihető, hogy egy ekkora blődséget komolyan vett volna (ne feledjük, a húszas években járunk). A majomkatona projektet mindenesetre nem folytatták, az egész kutatás feledésbe merült. A majmok és az emberek legnagyobb szerencséjére.