„Mindenre elszánt tiszt és emberséges harcostárs”

Tóth Sarolta a közelmúltban megkereste szerkesztőségünket, hogy megossza velünk édesapja, Tóth József első világháborús éveinek – bő négy évnek – néhány kiemelkedő eseményét. E történeteket egyrészt az Országos Széchényi Könyvtárban, a Hadtörténelmi Levéltárban és a balassagyarmati városi levéltárban kutatta fel, másrészt a birtokában lévő személyes adatokból (korabeli fényképek, levelek stb.), harmadrészt pedig az édesapjával, s annak katonatársával folytatott hajdani, közvetlen beszélgetések alapján állította össze.

1914 nyarán kitört a háború. Augusztusban Tóth Józsefet besorozták a magyar királyi besztercebányai 16. honvéd gyalogezredbe. Balassagyarmatról indult el a keleti frontra, ahol először hadapródként, később hadnagyként, majd végül főhadnagyként teljesített szolgálatot.

Csapata sok ütközetben harcolt, például az 1915. május elejei gorlicei áttörésnél, illetve a 1915. május végi adamovkai csatában is. Íme egy rövid részlet a harci eseményekről: „1915. május 2-án Tóth József hadapród alakulatának meg kellett tisztítani a Staszkówka környéki területet az orosz előcsapatoktól. Az orosz fővonal erre különösen a bal szárnyon élénk tüzelésbe kezdett. Századaink az orosz állás előtti domboldalon 50-100 lépésre közelítették meg az ellenség drótakadályát. Ekkor Staszkówka felől tűzzel árasztották el ezredünk vonalát, főleg a bal szárnyon lévő századokat." Lánya a leírtakhoz hozzáfűzte: e nehéz percekben Tóth József hadapród a megerősített állásaiban található ellenséget a legnagyobb tüzérségi ellentűzben, rajtaütésszerűen megtámadta, az orosz vonalakat bajtársaival sikerrel áttörte, ezzel a század előrenyomulását lehetővé tette és jelentősen megkönnyítette.

A fenti akcióval a csapat nagy lépést tett a hadtörténetben „Gorlicei áttörés"-ként jegyzett esemény felé, mely a 16. honvéd gyalogezred egyik legjelentősebb győzelme volt. Május 2-át e győzelemmel az ezred emléknapjává emelték.

Tóth Józsefet ezért a tettéért 1915. május 18-án az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásának elismeréséül másodosztályú ezüst vitézségi éremkitüntetésben részesítették.

Frigyes főherceg, tábornagy a staszkówkai csatában tanúsított hősies helytállásáért a gyalogezred részére a harcok után az alábbi dicsérő hadseregparancsot adta ki: „Most jut tudomásomra, hogy március 8. és 18. között a Grybowtól É lévő Staszkówka körül lefolyt harcokban a m. kir. 39. honvéd ho. csapatai, különösen a 9., 11. és 16. gyal. ezredek, a ho. tüzérség, a 3/5. árkászszd. és az 1/3. utászszd. egy erősen megerősített ell. állás ellen intézett támadás alkalmával a túlerős ellenséges ellentámadásokkal szemben hősiesen kitartva, a legnehezebb harci és időjárási viszonyok között rendkívüli vitézség és bátorság által tüntették ki magukat. (…) A 39. honvéd hadosztálynak hozassék tudomására, hogy bizonysággal számítok rá, hogy Staszkówkánál tanusított hősiességét és támadó szellemét a következő napokban ismételten beigazolni fogja."

Tóth József pontosan 100 évvel ezelőtt, 1916. június 10-én és 13-án is részt vett egy-egy olyan győztes ütközetben, amelyért a későbbiekben kitüntetésben részesítették. Lánya felkutatta e két nap történéseit is.

1916. június 10-én a Strypa-menti harcoknál a főhadnagy hátvédként végig az alakulatával maradt. Példamutató magatartásával és bátorságával társait hősies harcra buzdította. A csata idején a legnagyobb ágyútűz alatt is állandó készenlétben volt, a fontos parancsokat mindig nagy gyorsasággal továbbította a harcostársainak. Mindezek mellett katonáival számos ellenséges rohamot vert vissza. Három nappal később, június 13-án, Kujdanownál, ahol az orosz túlerő állásaikat néhány helyen áttörte, Tóth József elszántsággal vezette alakulatát a támadásra, és meggátolta az ellenséges csapatok támadásait a kritikus helyeken. A harcok hevében több sebesülést szerzett, de mindaddig a posztján maradt, amíg az ellenség a századot többszörös nyomás alatt tartotta. Mint írták róla: „Tóth József egy rendkívüli, hősiességre hajlamos, energikus, határozott és elszánt tiszt és emberséges harcostárs." Az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül 1917. szeptember 7-én harmadosztályú katonai érdemkereszt hadiszalagon a kardokkal kitüntetésben részesült.

A háború után Salgótarjánba költözött, ahol jogi pályán helyezkedett el. Ezt követően megnősült, feleségével nyolc gyermeket neveltek fel: napjainkban közel negyven leszármazottja van. 1963-ban halt meg.

Fotó: Tóth Sarolta archívuma