Pontosan 76 évvel ezelőtt rohanta le Németország Franciaországot

A hadtörténelem egyik legnagyobb győzelemsorozata volt az 1940. május 10-én indult hadjárat, amely végén Németország nem csak egyik legnagyobb ellenfelét, Franciaországot, de egy sor kisebb államot, Belgiumot, Hollandiát és Luxemburgot is térdre kényszerítette, valamint sikerült elérnie, hogy az angol expedíciós hadsereg elhagyja a kontinenst. A németeknek összesen 44 nap kellett, hogy legyőzzék a túlerőben lévő szövetséges csapatokat, vagyis átkeljenek az Ardenneken, megkerüljék a Maginot-vonalat (a francia védelmi vonalat) és elfoglalják Párizst.

A német támadás kezdete egyben a furcsa, vagy ahogy az angolok hívták az unalmas háború végét jelentette. A furcsa háború alatt 23 német hadosztály a Siegfried-vonal mentén nézett szembe 110 szövetséges hadosztállyal. Egy kisebb támadást leszámítva mindkét fél tétlen maradt. Ennek vetett véget a május 10-én hajnalban megindított német offenzíva: a repülőgépek belga, holland és francia célpontokat bombáztak, a páncélosok pedig elkezdték az átkelést az Ardenneken. A németeknek két napba telt kijutni hegylánc erdeiből és átkelni a Meuse folyón; különösebb ellenállással nem találkoztak, hiszen a franciák még ekkor is csak elterelésnek hitték a támadást. Május 15-én Hollandia letette a fegyvert és a királynő Angliába menekült.

A sorozatos kudarcok elkedvetlenítették a francia hadvezetést és a szövetségesek összehangolt hadseregei között mind inkább felbomlott a kapcsolat, egy idő után pedig mindenki maga harcolt a németekkel szemben.

Ezzel párhuzamosan Hitler is egyre óvatosabb lett, így parancsot adott, hogy a Dunkerque-nél bekerített, főként angol és francia csapatokból álló, körülbelül 300 ezer főnyi hadsereget, ne támadják meg. A náci vezér döntésének hátteréről a mai napig vitázna a történészek, de az biztos, hogy ennek köszönhetően sikerült kimenteni a harapófogóba került szövetséges csapatokat.

Pontosan 18 nappal az offenzíva kezdete után, május 28-án Belgium is megadta magát, így Hitler elégedetten dőlhetett hátra: már csak Franciaország volt hátra. A németek eddig a sebesültekkel és a halottakkal együtt mintegy 15 ezer embert vesztettek, míg egymillió hadifoglyot ejtettek.

A szövetségesek veszteséglistája – mind az eszközök, mind az emberek terén – elképesztő volt: csak Dunkerque-nél 110 ezer francia és 200 ezer angol katona menekült el, hátrahagyva a több százezer darabnyi harci eszközt.

A németek megindultak, de meglepődve tapasztalták, hogy a franciák taktikát változtattak: az egybefüggő arcvonal helyett sündisznó alakzatban álltak fel. Az új harcmodor jól működött, viszont Rommelnek, a 7. páncéloshadosztály élén sikerült áttörnie és bekerítenie két francia és egy brit hadosztályt. Összesen 45 ezer hadifoglyot ejtett, akik között ott volt tizenkét tábornok is. A franciák morálja a végsőket rúgta, egyre világosabb lett, hogy hamarosan mindennek vége, ráadásul ezen a ponton Olaszország is csatlakozott a harcokhoz. Nem értek el sikert, mert a franciák feltartóztatták őket, de a végső osztozkodásnál jó pozícióba kerülte. A németek közeledtek, Párizsból pedig menekültek az emberek. Végül a támadók szabadon vonulhattak be a francia fővárosba és közben elfoglalták Bretagne-t, Normandiát és bekerítették a Maginot-vonalat.

A francia kormány aláírta a békeszerződést éppen abban a vasúti kocsiban, amelyben az első világháború végén a németek voltak kénytelenek ugyanezt tenni. Németország megszállta Franciaország nagy részét, miközben a „szabadon" hagyott területeken megalakult a Vichy-bábkormány.