Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sötétben jöttek, halált szórva

Szöveg: Révész Béla |  2015. január 19. 9:48

Száz évvel ezelőtt, 1915. január 19-én hajtották végre az első bombázást polgári személyek ellen. Ráadásul nem repülővel, hanem két Zeppelinnel, amelyek vaktában dobták le terhüket.

Az első világháború kezdeti szakaszában a német hadvezetés még nem számolt komolyan a repülőgépek csatasorba állításával. A technikai színvonal messze volt attól, hogy ütőképes fegyverként tekintsenek a gépekre. A megoldást a Zeppelin léghajókban látták. Fel lehetett őket fegyverezni, a kor viszonyaihoz képest pusztítóan nagy mennyiségű bombát tudtak szállítani, ráadásul összehasonlíthatatlanul nagyobb távolságok megtételére voltak képesek, mint a repülők. Az is igaz ugyanakkor, hogy a megfelelő elhárító fegyvernek igen zsíros célpontot nyújtottak.

1595986241

A németek kezdetben nappal vetették be a Zeppelineket, de hamar be kellett látniuk, hogy jó látási körülmények esetén úgy szedik le gépeiket, mint vadász a kacsákat. A léghajókat hamarosan inkább felderítési, mintsem támadási célokra kezdték használni. A haditengerészet azonban bombákkal is megpakolta a monstrumokat, mondván, ha már úgyis Anglia keleti partvidékét fürkészik, le is dobhatnak néhány tonna robbanószert.

A támadásokat ugyan katonai objektumok ellen tervezték, ám mivel csak éjszaka hajtották végre azokat, a Zeppelinek személyzete gyakorlatilag vakon szórta a halált, vagy eltalálva a célt, vagy nem.
Így került sor a történelem első olyan bombázására, amelynek polgári személyek estek áldozatul. 1915. január 19-én két Zeppelin (az L3 és az L4) kétnapos bevetésre indult. Céljuk a bombázás és a polgári lakosság demoralizálása volt. Harmadik társuk, az L6 útközben mechanikai hibát észlelt és visszafordult. A két léghajó elérte Anglia partjait, és huszonöt 50 kilogrammos bombát, valamint számtalan 3 kilósat dobott le Great Yarmouth és King’s Lynn településekre, illetve azok több kilométeres körzetére. A támadásokban négy ember vesztette életét, az anyagi kár mintegy 8000 fontra rúgott. Érdekes, hogy csak a 25 kilós bombák pusztítottak, a másik fajta semmilyen kárt nem okozott.

1595986241

A lakosság döbbenete óriási volt. Az egyik szemtanú így számolt be a civilek elleni (akkor még újdonságnak számító) bombázásról: „Hirtelen, a sötétség leple alatt jöttek. Nem lehetett látni őket, ráadásul teljesen véletlenszerűen bombáztak. Az ember nem tudta, hogy ha futásnak ered, azzal messzebb kerül-e a veszélytől, vagy éppen ellenkezőleg. Az egésznek semmiféle katonai jelentősége nem volt."

Ha katonai sikert az ilyen akcióktól nem is reméltek a németek, azt igen, hogy morálisan megroppanthatják a polgári lakosságot. Az angolok azonban sem az első, sem az azt követő 19 támadástól nem ijedtek meg. Jól jellemzi az abszurd humort, hogy VI. György király (akinek sandringhami kastélya birtokát számos találat érte január 19-én) az egyik bombakrátert kacsaúsztatóvá alakíttatta át.

1595986242

A támadások nem álltak le, de a brit hadsereg már felkészültebben várta a Zeppelineket. Fényszórókat és légelhárító fegyvereket szereltek fel, amelyek kezdetben ugyan még sok kívánnivalót hagytak maguk után, ezért repülőket is küldtek a monstrumok ellen. Azok pedig (kellő fegyverzet hiányában) bombákat dobáltak a léghajókra.

Amikor a gépekre végre kifejlesztették a szükséges és kellően hatékony fegyverzetet, a léghajóknak esélyük sem maradt a menekülésre. Ezt és a technikai fejlődést figyelembe véve ki is vonták őket a forgalomból, hogy átadják helyüket a vadászgépeknek és a Zeppelinek utódjainak, a bombázóknak.

1595986242