Száz éve zárult be az ostromgyűrű Przemyśl körül

A Szent Szövetség páncélján a XIX. század közepén jelentek meg az első repedések. A krími háború miatt megromlott Ausztria és Oroszország addig felhőtlen viszonya, és ez tette szükségessé a galíciai városok megerősítését. Ekkor kezdték el építeni Przemyśl mellett a több tucat erődítményt − földsáncokat, betonból készült tüzérségi erődöket és hatalmas páncélerődöket − felvonultató védelmi rendszert, amelynek munkálatai egészen az első világháború kitöréséig elhúzódtak. Az évtizedeken át tartó munka során nemcsak a védműveket húzták fel, számos lakóház, barakk is épült, emellett istálló, pékség és egyéb, katonákat kiszolgáló épület is helyet kapott.

A horribilis összegeket felemésztő erődrendszer az első világháború kitörése után hamar átesett a tűzkeresztségen. A Monarchia hadvezetése nem számolt azzal, hogy Oroszország ilyen rövid időn belül képes lesz a mozgósításra, a felkészületlenséget pedig a cári csapatok gyors előrenyomulása bosszulta meg. Az „orosz gőzhenger" már a háború elején elfoglalta Lemberget, így keleten Przemyśl lett a központi hatalmak védelmi vonalának legfontosabb pontja, hiszen a város bevételével megnyílt volna az út a Kárpátok hágói és Magyarország felé.

Habár a háború kitörésekor a przemyśli vár látszólag jelentős erőt képviselt, egyáltalán nem volt befejezve. Az övvonal nem volt zárt, az erődöket összekötő térközvonalak hiányoztak. Nem készültek el az akadályok, s úgyszintén nem történt meg az előterepen található községek lerombolása sem. A várban nem létezett védősereg, csupán néhány zászlóalj, amelyek az erődök őrségét adták, az ágyúk nagy része már elavult, illetve rendkívül kevés volt a géppuska. Ráadásul a „mindenfajta lövedékkel szembeni ellenállás"-ra csak tizenkét erődöt ítéltek alkalmasnak, a többiek csupán az egyes gránátok becsapódása ellen védtek − mutatott rá Pollmann Ferenc. A történész azt is elmondta: az elmaradt munkálatok elvégzésére csak a mozgósítás után érkeztek be a munkásosztagok, melyeknek mintegy hatvan százaléka magyar volt. A következő egy hónap folyamán az elmaradásból igen sokat sikerült pótolni, igaz, még abban a reményben, hogy a védelmi munkálatokra úgysem lesz szükség.

Az orosz előrenyomulás kibontakozása rövid idő alatt visszavonulásra késztette az addig sikeresen harcoló osztrák−magyar 3. és 4. hadsereg csapatait. Megindult a menekülők áradata, majd a mindenfelől visszaözönlő, egymással összekeveredett ezredek végeláthatatlan sora. A visszavonulási hullám szeptember 13-án érte el Przemyślt. Ekkor került a várba a hányatott sorsú 23. honvéd gyaloghadosztály, mint a vár főtartaléka. A visszavonuló osztrák−magyar erők szeptember 16-án hagyták magára Przemyślt. A történész elmondta: a vár parancsnoka, Hermann Kusmanek gyalogsági tábornok azt a parancsot kapta, hogy a végsőkig tartsa az erődrendszert, és lehetőleg minél nagyobb ellenséges erőt kössön le.

Az orosz hadseregnek 1914. szeptember 26-án sikerült körbezárni a hatalmas erődöt. Az osztrák–magyar hadsereg vezérkari főnöke, Conrad von Hötzendorf felszólította a védőket, hogy tartsanak ki a végsőkig. Przemyśl első ostroma azonban nem tartott sokáig. Kusmanek október 4-én visszautasította a vár feladására vonatkozó követelést, az osztrák−magyar 3. hadsereg pedig október 8. és 12. között szétzúzta az orosz ostromgyűrűt, felszabadítva Przemyślt.

A San menti csata elvesztése következtében azonban újra válságosra fordult a vár sorsa. A Monarchia seregei november 5-én ismét magukra hagyták a védőket. November 8-án pedig újra bezárult az orosz gyűrű, megkezdődött Przemyśl második ostroma − tudtuk meg Pollmann Ferenctől. Ennek során a védők szakadatlan küzdelmet vívtak az oroszokon kívül az éhséggel és a betegségekkel is. November 11-i kimutatás szerint az övvár védőinek száma meghaladta a százharmincezer főt is, nem beszélve a várba menekült mintegy harmincezer civilről, akiknek többsége semmiféle élelmiszerrel nem rendelkezett. Az ellátandók számát gyarapította az adatfelvétel idején több tízezer ló is.

A második körülzárás utolsó három hónapjában az élelemhiány már az ellenségnél is nagyobb gondot jelentett − mutatott rá a történész. December 7-től folyamatosan vágták a lovakat, amelyeket amúgy sem tudtak takarmánnyal ellátni. Február 25-én a várparancsnok jelentette a hadsereg-főparancsnokságnak, hogy újabb készletek feltárása, az adagok leszállítása és a cukorrépa célszerű felhasználása révén március 19-ig sikerült a védők életét biztosítani. Később a kenyérlisztbe korpát, majd falisztet is kevertek. Közben folyton reménykedtek abban, hogy a felmentésükre indított támadások végre sikerre vezetnek. Przemyśl felmentésére az osztrák−magyar hadsereg-főparancsnokság − az AOK − 1915 elején két kísérletet is tett. A január 23-i első támadás azonban nemcsak az ostromlott várat nem érte el, a menetrendszerűen bekövetkező orosz ellentámadás következtében Mezőlaborc elvesztéséhez is vezetett − mutatott rá Pollmann Ferenc.

Minthogy a körülzárt védők ellenálló képessége egyre gyengült, a felmentőket mind jobban sürgette az idő. Az AOK egyebek mellett a teljes 2. hadsereg itteni bevetése mellett döntött. Az áttörés kierőszakolására a IV. hadtest parancsnoka, nádasi Tersztyánszky Károly lovassági tábornok kapott parancsot. Bár Tersztyánszky hadseregcsoportja kezdettől jelentős erőt képviselt, a február 27-én megindított hadművelet éppúgy nem tudta megvalósítani a kívánt célt, mint a március 4-i újabb kísérlet, amely március 14-én végképp elakadt. Egy nappal később világossá vált, hogy a vár nem számíthat külső segítségre. Ebben a helyzetben Kusmanek végső kitörésre szánta el magát. Pontos terv készült a hasznosítható anyagok megsemmisítésére.

A kitörési kísérlet kudarca után megkezdődtek az előkészületek a vár felrobbantására. Március 22-én az erődöket, a lőszerraktárakat, a San hídjait és egyáltalán minden használhatót a védők felrobbantottak, illetve tönkretettek. Március 23-án délelőtt az oroszok megkezdték a bevonulást. A védősereg, azaz kilenc tábornok, kilencvenhárom törzs- és kétezer-ötszáz főtiszt, valamint száztizenhétezer katona hadifogságba került.