Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Százhetven éve történt az ozorai ütközet

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2018. október 7. 15:24

A pákozdi csata 1848. szeptember 29-én a szabadságharc egyik első sikerét hozta a frissen felállított magyar hadseregnek, ám a szálakat végül csak bő egy héttel később, az ozorai ütközetben varrták el végleg a hős honvédek és nemzetőrök.

A magyar függetlenségi törekvéseket a kezdetektől fogva gyanakodva szemlélő horvátok hadereje Joszif Jellasics bán vezetésével 1848. szeptember 11-én indított hadjáratot a forradalmi Magyarország ellen. Jellasicsot a nyár folyamán  – jelentős mértékben Batthyány Lajos miniszterelnök nyomására – eltávolították posztjáról, ám V. Ferdinánd szeptember 4-én Buda beleegyezése nélkül visszahelyezte pozíciójába, ezzel is jelezve, hogy nem tekinti tárgyalópartnernek a független magyar kormányt. Jellasics erői a Habsburg udvar támogatása mellett lépték át a Dráva vonalát, és azzal együtt a magyar határt, majd megindultak a főváros ellen. A bán gyorsan egyértelművé tette, hogy hadjáratának célja a forradalom leverése, és mindezt a Habsburgok teljes támogatása mellett kívánja elérni. Batthyány ezt követően lemondott posztjáról, és népfelkelést hirdetett a Dunántúlon. Mivel Magyarország a március 15-ei forradalom kitörésekor nem rendelkezett önálló fegyveres testülettel, a védelem kérdése kényes pontnak bizonyult: az év szeptember 21-jén létrejött az Országos Honvédelmi Bizottmány, hogy segítse a független, felelős magyar kormányt a területi integritásért vívott küzdelemben, és ezzel egyetemben védje meg az országot az idegen fegyveres erőkkel szemben. E testület tagjaként indult országos toborzókörútra Kossuth Lajos a Bizottmány megalakulását követő napokban: már első, Cegléden megtartott beszédjének hatására 2-3 ezer önkéntes csatlakozott a magyar haderőhöz.

1599194264
A magyar hadsereg eleinte kerülte az összeütközést Jellasics főerejével: a mintegy 27 ezer katona egészen Pákozd és Sukoró térségéig vonult vissza, ahol végül az Országgyűlés küldöttsége is megtartotta sorsdöntő tanácskozását a katonai vezetőkkel. A sukorói református templomban megrendezett találkozón a Batthyány Lajos vezette testület szeptember 28-án felszólította Móga János altábornagyot, hogy ütközzön meg Jellasics közel 50 ezer fős seregével. Móga nem kívánt kezdeményezni, de egy nappal később a császári sereg rohamot indított a honvédsereg ellen, hogy felőrölje annak jobb szárnyát. A Johann Kempen báró vezette császári erők kiszorították Pátkáról Guyon Richard nemzetőrjeit, a jobb szárny ellen indított roham azonban nem bizonyult sikeresnek. Kempen többször kudarcba fulladt próbálkozást követően meg akarta kerülni a jobb szárnyat, ám a Lovasberényre vezető úton megvívott ütközet ismét magyar győzelmet hozott. Ezt követően Jellasics taktikát változtatott: dél körül a frontvonal középső részén, illetve a bal szárnyon indított rohamokat a honvédsereg ellen, mely azonban a vártnál jóval hevesebb tűzzel, halálos pontossággal válaszolt a támadásokra a rendelkezésre álló 82 ágyúval. Jellasics még délutánig lövette a magyar erőket, de 15 órától megkezdte a visszavonulást, ekkorra ugyanis be kellett látnia, hogy vereséget szenvedett.

1599194264
A hadműveletek azonban ekkor még nem értek véget a térségben, habár a magyar fősereg Martonvásárra vonult vissza, Móga pedig három hónapra fegyverszünetet kötött a bánnal, és nem akarta üldözni a legyőzötteket. Ez ugyanakkor még nem jelentette az összes szál elvarrását, hiszen Jellasics tartalékereje még hátra volt. A Carl Roth vezette, mintegy 10 ezer főt számláló sereg az eredeti tervek szerint már a pákozdi csata előtt egyesült volna a főerővel, ám erre végül nem került sor, és a két seregnek később sem sikerült találkoznia, hiszen Jellasics rohamtempót diktálva távozott az országból. Maga Roth csupán október 4-én, elővédje egy vesztes ütközete után szerzett a korábbi kudarcról tudomást. Ekkor a császári haderő a korábbi útvonalán visszafelé kezdte meg a visszavonulást, és szórványos támadások közepette október 6-án ért el Ozorára. A Sió-csatorna hídját azonban korábban felégették, a visszavonuló csapatok pedig a Csapó Vilmos nemzetőr őrnagy vezette mintegy 15 ezer főnyi népfelkelőkből és nemzetőrökből álló sereggel találták magukat szemben. Carl Roth ezután szabad elvonulásról tárgyalt, ám nem tudtak megegyezni.

Másnap a térségbe érkezett Perczel Mór és Görgei Artúr erői is. A császári csapatok harapófogóba kerültek, és a hitét vesztett hadsereg gyakorlatilag küzdelem nélkül adta meg magát – ezzel együtt a történtek ozorai ütközetként vonultak be a történelemkönyvekbe. Érdekesség, hogy a magyar csapatok a teljes szabadságharc alatt éppen Ozoránál ejtették a legtöbb hadifoglyot. A magyar képviselőház később nyilatkozatban köszönte meg a haditettet Perczel Mórnak, akit az Országos Honvédelmi Bizottmány ezredessé léptetett elő, akárcsak Csapó Vilmost.

Címkékhadtörténet
Ha érdekelnek a Magyar Honvédség hírei, iratkozz fel hírlevelünkre!
Szentesen rendezték meg az Országos Haditorna Verseny Csongrád megyei döntőjét
Rendhagyó AN-26-os repülés avagy hívójele „plus fifty”