Százötvenkét éve mentik a katonákat

A világ egyik leghíresebb szervezete, a Nemzetközi Vöröskereszt tulajdonképpen egy csatának köszönheti a létét. Alapítója, Henri Dunant ugyanis akkor döntött úgy, hogy segíteni akar a sebesült katonákon, miután szemtanúja volt a solferinói csata pusztításának.

A svájci kereskedő épen üzleti úton járt, amikor szembesült a szárd–francia–osztrák háború borzalmaival. III. Napóleon francia császárral akart egy algíri üzletről tárgyalni, aki viszont a solferinói csata helyszínén tartózkodott, így az ütközet után egy nappal érkező Dunant láthatta a sebesülteket és a rengeteg halottat, hiszen a véres összecsapás után negyvenezren maradtak a csatatéren. A kereskedőt megrendítették a látottak, ezért elhatározta, úgy segít, ahogy tud. A közeli településeken egészségügyi személyzetet toborzott, hogy a sebesült katonákon segítsen.

A háború pusztításáról hazatérte után sem felejtkezett el. Az emberséges kereskedő tollat ragadott, és megírta itáliai élményeit, amelyet könyv formájában ki is adatott 1862-ben. Írása hamarosan bejárta a korabeli Európát, és nem maradt visszhang nélkül. Egy évvel később Dunant és további négy genfi vállalkozó létrehozta az ötök tanácsát, amely háromnapos nemzetközi konferenciát szervezett a témában. Ezen a konferencián jött létre a Sebesülteket Segélyező Nemzetközi Bizottság, amelynek tizenöt európai ország lett tagja. Az államok képviselői megegyeztek, hogy hazájukban felépítik a segélyszervezet alsóbb szintjeit, és ami a legfontosabb, elfogadták, hogy egy jövőbeli háború során a sebesült katonákat, és az őket ápoló önkénteseket semlegesnek tekintik majd. Hogy elkerüljék a félreértéseket, egy megkülönböztető jelzésben is megállapodtak. A svájci kezdeményezők országuk zászlajának, vagyis a vörös alapon fehér kereszt inverzét, azaz a vörös keresztet javasolták, amit aztán a konferencia résztvevői el is fogadtak, így jött létre a ma már mindenhol jól ismert szimbólum.

Az újdonsült szervezet először a porosz-osztrák-dán háborúban mutatkozott be harctéri körülmények között, és egyben nélkülözhetetlenségét is sikerrel bizonyította. Az európai államok belátták, hogy szükség van a sebesült katonákat mentő szervezetre, és törvényi úton is igyekeztek segíteni működését. Ennek érdekében 1864-ben ismét gyűlést tartottak Genfben, ahol augusztus 22-én óriási horderejű döntés született. Elfogadták az első Genfi Konvenciót, amely immár a nemzetközi jog szintjén rendelkezett a sebesült katonákkal szembeni emberséges, és oldalaktól független bánásmódról. A szervezet ekkor kapta a Nemzetközi Vöröskereszt nevet is. Ez a név, és a vörös keresztes szimbólum a mai napig feltűnik a harctereken, a vöröskeresztesek megtámadása pedig az egyik legsúlyosabb háborús bűntettnek számít.

Dunant a tevékenységéért Nobel-békedíjat kapott, kezdeményezése pedig bejárta az egész világot. Hazánkban 1881-ben alakult meg a Magyar Szent Korona Országai Vörös-kereszt Egylete. A szervezet először a balkáni háborúban, majd az első világháborúban nyújtott segítséget a sebesülteknek.