Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tíz csata, amelyben páncélvonatokat is bevetettek

Szöveg: Kovács Dániel |  2015. november 21. 16:02

A vasút megjelenése után nem kellett sok időnek eltelnie, hogy megjelenjenek a háborús célokra kifejlesztett, síneken gördülő erődök. Eheti tízes listánkba tíz olyan háborús helyszínt gyűjtöttünk össze, ahol feltűntek a páncélvonatok – természetesen a szokásos szubjektív szempontok szerint.

Ahol először vetettek be páncélvonatot – az amerikai polgárháború

Felfegyverzett szerelvényekkel a történelem során az osztrákok és az angolok álltak elő a tizenkilencedik század első felében, de éles körülmények között fegyverekkel megerősített vonatot először az amerikai polgárháborúban alkalmaztak az északi csapatok, amelyet déli szabotőrök ellen vetettek be, bár ezek nem voltak még a mai értelemben vett páncélvonatok, mivel a tűzerőt a vonatra felrakott lőfegyverek szolgáltatták. Később már tarackokkal is ellátták a vasúti kocsikat, mi több megjelent a páncélzat is, mint a védelem hatékony eszköze.

1596004282

Párizst is lőtték páncélvonatról

Az amerikai polgárháború tapasztalatait sikeresen vonták le Poroszországban, így a francia-porosz háborúban szintén megjelentek a felfegyverzett vonatok. A páncélzattal megerősített szerelvények száznegyven milliméteres lövegeket kaptak, amelyeket Párizs ostrománál sikerrel alkalmaztak.


A páncélvonat és a brit gyarmati háborúk

Párizs után a brit gyarmati háborúkban tűntek fel legközelebb a mozgó erődökké változtatott vonatok. A leleményes britek az 1882-es egyiptomi hadjárat során homokzsákok és acéllemezek segítségével erősítették meg vasúti kocsijaik védelmét, emellett egy lényeges újítással is előálltak azzal hogy szerelvényeik elé egy vagont kapcsoltak, hogy védekezzenek a sínekre telepített aknákkal szemben. Az itt szerzett tapasztalatokat később a brit hadmérnökök felhasználták a professzionális páncélvonatok megalkotásánál.

1596004283

Nem sikerült jól az első professzionális páncélvonatok bevetése

Még ki sem fejlődött, máris majdnem véget ért a páncélvonatok karrierje a második búr háborúban. Ekkor vetettek be először a britek nem csupán hevenyészve összetákolt, hanem speciálisan háborús célra gyártott vonatokat. Az újdonsült harcjárműveket katonák szállítására alkalmazták, ám a búrok sikerrel vették fel velük a harcot, így lovas járőröket kellett a vonatok mellé rendelni. a hadvezetés ebből azt a következtetést vonta le, hogy ezek az eszközök csak a gyarmatokon lehetnek igazán hatékonyak, egy európai ellenféllel szemben nem.

1596004283

Orosz páncélvonatok a keleti fronton

A cári Oroszországban a tapasztalatok alapján egészen más következtetésre jutottak, mint a gyarmati háborúkban edződő angolok. Az orosz-japán háború tapasztalatai alapján több páncélvonatot is építettek, amelyeket igyekeztek a kornak megfelelő védelemmel is ellátni, így kaptak többek között a szerelvény elejére szerelt feláldozható vasúti kocsikat is. A szerelvényben volt még páncélozott gőzmozdony, legalább kettő páncélozott kocsi, és két vezérlő. Amikor kitört az első világháború, ezeket a harcjárműveket sikerrel alkalmazták az oroszok katonáinkkal szemben Galíciában.

1596004283

Az Osztrák-Magyar Monarchia páncélvonatai

Miután látták az orosz sikereket, az Osztrák-Magyar Monarchia hadvezetése is elkezdte szorgalmazni a páncélvonatok gyártását. Először rögtönzött szerelvények készültek, később pedig a MÁV javaslata alapján a hadügyminisztérium ipari kivitelű páncélvonatokat is rendelt. Ezekből el is készült hat darab, amelyek meghajtásáról a MÁV 377 sorozatú gőzmozdonyai gondoskodtak, ezekhez pedig átalakított kocsikat kapcsoltak.

1596004283

A páncélvonatok fénykora, az orosz polgárháború

A páncélvonatok fénykora, az orosz polgárháború idejére esett. Nem volt ritka akkoriban, hogy egy-egy csata kimenetelét is meghatározták a guruló erődök. Ennek több oka is volt, Oroszország hatalmas mérete, amelyben ráadásul kevés gépjármű állt rendelkezésre, és kevés volt a használható út is. Ezzel szemben a vasúthálózat viszonylag jól ki volt építve, ennek segítségével pedig el lehetett jutni a jelentősebb városokba. Ezért nem is meglepő, hogy a legtöbb csatát vasútvonalak mentén vívták meg, amely biztosította egyben az utánpótlást is. A polgárháború végére már száznál is több páncélvonat szolgált a Vörös Hadseregben.

1596004283

Félelmetes fegyver volt a páncélvonat a csehszlovák dezertőrök kezében

Az osztrák-magyar hadsereg hadifoglyaiból és dezertőreiből különös egység alakult Oroszország területén – a Csehszlovák Légió. A hatalmat épp hogy csak átvevő szovjetek először el akarták szállítani őket az orosz területekről, de később fegyveres harc tört ki köztük. A konfliktus sikeres lezárása érdekében a szovjet vezetők páncélvonatot küldtek a megerősödött csehszlovákok ellen, ami azonban kontraproduktívnak bizonyult, mivel a leleményes csehek elfoglalták a vonatot. A szerelvény immár Orlik névre keresztelve szolgálta a csehszlovákok céljait, akik hamarosan megszerezték az ellenőrzést a Transzszibériai vasútvonal fölött. Számos győztes csata után végül távoztak Oroszországból, az általuk elfoglalt páncélvonatokat a szovjetek ellen harcoló fehérek örökölték meg.

1596004284

Páncélvonat a Székely Hadosztály harcaiban

Az Erdélybe 1918-ban betörő román csapatok ellen a végsőkig harcoló Székely Hadosztály soraiban is feltűnt a páncélvonat. A felfegyverzett vonatot Fox Aurél honvédszázados fedezte fel a kolozsvári pályaudvaron, majd lefoglalta, később pedig felajánlotta az alakulóban lévő Székely Hadosztálynak. A IV.a. rendszámú páncélvonatot elsősorban csapatszállításra használták, a harcok során számos helyszínen szükség volt a bevetésére.

1596004284

Páncélvonatok a második világháborúban

A második világháborúban magyar páncélvonatok is részt vettek, amelyek leginkább a keleti fronton tevékenykedtek, például a Br’anski erdőben folyó harcokban. Miután 1944-ben a front elérte Magyarországot, a határokon belül is bevetették a rendelkezésre álló négy páncélvonatot, amelyekkel a végsőkig harcoltak. Ezek közül egy a fővárosban rekedt, mikor Budapest körül bezárult az ostromgyűrű, egy másikról említést tesz egy hadijelentés, amely szerint részt vett a Balaton-felvidéki harcokban, a további kettőről pedig nem tudni semmit.

(Korábbi Top 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják!)