Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tíz híres fotó a Japán elleni atomtámadásokról

Szöveg: Révész Béla |  2014. augusztus 9. 10:19

1945. augusztus 6-án az Egyesült Államok egyik B−29-es „repülő erőd”-je atombombát dobott Hirosimára. Három nappal később Nagaszaki városa ellen is bevetették a tömegpusztító fegyvert. A két támadás nemcsak Japán kapitulációját és a második világháború végét jelentette, de az atomkorszak kezdetét is. A számok, statisztikai adatok, leírások és történelemkönyvek azonban soha nem adják vissza azt a pusztítást, amit a fotósok gépei rögzítettek. A híresebbek közül válogattunk − szokásunkhoz híven szigorúan szubjektív szempontok szerint − tíz olyan képet, amelyek az utókorra is hatással voltak.

1595976913

A történelem leghíresebb bombázója, az Enola Gay és legénysége. A személyzetet Paul Tibbets ezredes, parancsnok, Robert Lewis másodpilóta, Thomas Ferebee bombázótiszt, Theodor Van Kirk navigátor, Jacob Beser radarelhárító, William ,,Deak" Parsons fegyvermérnök, Maurice Jeppson fegyvermérnök-helyettes, Joe Stiborik lokátorkezelő, Richard Nelson rádiós, George Caron faroklövész, Wayne Duzenberry repülőmérnök és Robert Shumard repülőmérnök-helyettes alkotta. Tibbets középen látható, a gépet az édesanyjáról nevezte el. Később több esetben is azt nyilatkozta, hogy soha nem bánta meg a hirosimai bomba ledobását, mert akkoriban úgy hitte, hazafiúi kötelességét teljesíti azzal, hogy a kiadott parancsot végrehajtja. Élete vége felé kezdték csak el kételyek gyötörni, helyes volt-e lakott területet atommal támadni.

* * *
1595976913

A hirosimai bombát 10 ezer méteres magasságban, helyi idő szerint 8 óra 14 perckor oldotta ki a bombázótiszt. A „Ground Zero" egy híd volt a belvárosban. A négy és fél tonnás, Little Boy névre keresztelt bomba ejtőernyővel ereszkedett a maximális pusztítás érdekében előírt 570 méterig, ahol felrobbant. A robbanás utáni időpontot a hirosimai órák is megőrizték az utókornak. A fotón a kismutató árnyéka „beleégett" az óralapba, így hosszabbnak tűnik, mint eredetileg volt.

* * *
1595976914

A Hirosimára dobott bomba hatóereje több mint 12 ezer tonna TNT-t tett ki. A lökéshullám hangsebességgel terjedt, a bombázó legénysége az atomvillanás miatt olyan sötét védőszemüveget vett fel, amelyben normális viszonyok között alig látott. A város feletti gombafelhő és füstoszlop 13 kilométer magas volt.


* * *
1595976914

Maga a robbanás az epicentrum egy kilométeres körzetében minden elpusztított, a lökéshullám pedig a város 80 százalékát tette a földdel egyenlővé. Minden megsemmisült, kivéve néhány szilárdan épített, acélból és vasbetonból készült építményt, hidat. Max Desfor fotója szeptember 5-én készült a nem létező városról.

* * *
1595976914

A legmegrázóbb képek mégis a túlélőkről készültek. A japán orvosoknak fogalmuk sem volt (nem is lehetett) a sugárbetegségről, a kifejezést először egy szeptember közepén készült jelentésben használták. Ahogyan egyikőjük visszaemlékezett: „A bombázást követő hét napon belül az emberek elkezdtek egymás után meghalni az égési sebektől, amik a testüket borították, vagy a sugárbetegségben. Megszámlálhatatlanul sok ember, akik megégtek, a bőrük szederszínre sötétedett, majd meghaltak." Az AP fotóján egy nő látható, akinek kimonója mintája beleégett a testébe.

* * *
1595976914

Az egyik leghíresebb hirosimai fotón egy ember „atomárnyéka" látható egy lépcsőn. A robbanási centrum közelében a hőmérséklet a négyezer Celsius-fokot is elérhette. Az áldozat teste egy pillanat alatt semmisült meg a robbanásban, a lépcső más színű maradt azon a helyen, ahol abban a másodpercben tartózkodott. A képen látható lépcsőt később a Hirosima Béke Emlékmúzeumba szállították, ahol a mai napig látható a kiállítási tárgyak között.

* * *
1595976915

1945. augusztus 9-én Charles Sweeney őrnagy parancsnoksága alatt egy másik B−29-es, a Bockscar ledobta a második atombombát Japánra. Nagaszaki csak másodlagos célpont volt, eredetileg Kokurát jelölték ki a bomba számára, ám az időjárási viszonyok miatt Sweeney végül a közelebbi várost választotta. A Fat Man névre keresztelt bomba 11 óra 2 perckor, 600 méteres magasságban robbant a város fölött. Nagaszaki 60 százaléka elpusztult, több mint 13 ezer ház tűnt el a robbanástól és a lökéshullámtól. Sweeney haláláig kitartott amellett, hogy jó döntés volt atomfegyvert bevetni a japánok ellen.

* * *
1595976915

A Nagaszakira ledobott bomba a város keresztény negyede felett robbant. A területen az ipari létesítmények mellett szociális intézmények, kórházak, iskolák voltak. Megsemmisült az ország egyik legjelentősebb keresztény temploma is. Stanley Troutman fotója szeptember 15-én készült a katedrális maradványairól.

* * *
1595976915

Ez az egyik legikonikusabb fotó Nagaszakiból. A képet Yamahata Yosuke készítette a bomba ledobásának másnapján. Tanaka Kio 30 éves volt ekkor, kisebbik gyermeke négy hónapos. Nagyjából két kilométerre voltak a robbanás epicentrumától augusztus 9-én. Az asszony hiába próbálta meg a katasztrófa után táplálni a fiát, annak semmi ereje nem volt, nem tudott nyelni. A gyerek 11 nappal később meghalt. Tanaka a másik fiát is elveszítette a robbanásban, ő maga 2006-ban, 91 éves korában hunyt el.

* * *
1595976915

Thomas Ferebee és Raymond „Kermit" Beahan beszélgetnek egy washingtoni hotelben, 1946. február 6-án. Ferebee az Enola Gay, Beahan a Bockscar bombázótisztje volt. A fotón így együtt láthatjuk azt a két katonát, akik ledobták Japánra az atombombákat.

(Korábbi Top 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják!)