Tíz híres fotó a vietnami háborúról

A kudarc
(fotó: Henri Huet)

A híres kép 1967. június 17-én készült, amikor Saigon mellett egy amerikai zászlóaljat megtámadott egy csapat Vietkong. A felvételen látható fiatal egészségügyi katona nevét pontosan ismerjük: James E. Callahannek hívták, s ezen a napon kétségbeesett elszántsággal próbálta megmenteni súlyosan sebesült bajtársai életét. A fotó egy rövid sorozat része, Huet azt fényképezte végig, hogyan próbálta meg Callahan újraéleszteni az előtte fekvő katonát. Az arcán tükröződő érzelmek minden szónál tökéletesebben írják le reménytelen küzdelmét.
Callahan 1969-ig szolgált Vietnamban, túlélte a háborút. 2009-ben halt meg motorbalesetben.
Ami a fotóst illeti: Huet Vietnamban született, de Franciaországban nevelkedett. Szülőhazájába paradox módon az indokínai (francia−vietnami) háború tudósítójaként tért vissza, majd ugyanebben a státusban az amerikai beavatkozás során is ott maradt. Az elsők között volt, akik fényképekkel illusztrálták a dzsungelben zajló harcokat az amerikai olvasóknak. A Life 1966. februári száma több oldalt szentelt Huet fotóinak, amelyek egyáltalán nem azt a háborút mutatták be, amit az idealizált propagandához szokott amerikai közvélemény megszokott. A tudósító egészen 1971-ig dolgozott Vietnamban. Ekkor vesztette életét az őt és még számos újságírót szállító helikopter elleni támadásban.
Egyik méltatója szerint a Callahanről készített fotó az egész vietnami háború története egyetlen pillanatba sűrítve.

A saigoni robbantás
(fotó: Horst Faas)

Egy autóba rejtett pokolgép robbant az Egyesült Államok nagykövetsége előtt Saigonban, 1965. március 30-án. Az épület romba dőlt, két amerikai és 19 vietnami meghalt, a sebesültek száma 180 felett volt. A fotó a robbanást követő pillanatokban készült, vietnamiak és amerikaiak siettek az utcán heverő sebesültek megsegítésére.
Az amerikai kongresszus egymillió dolláros gyorssegélyt szavazott meg a nagykövetség újjáépítésére, de azt a katonai vezetők által hangoztatott ötletet, hogy az Egyesült Államok megtorló csapásokkal válaszoljon Észak-Vietnamnak, Johnson elnök lesöpörte az asztalról.
A képet Horst Faas készítette, aki talán a leghíresebb tudósító volt Vietnamban. Képei elementáris erővel ábrázolták a háború poklát, ám személye azért is vált legendássá, mert úgy tűnt, mindig éppen ott van, ahol fotósszemmel mindig valami kivételes történt. Mintha előre megérezte volna, hová kell mennie…

Flower Power
(fotó: Bernie Boston)

1967-re már világosan látszott, hogy a vietnami háború nem egészen olyan, amilyennek a propaganda megpróbálta beállítani. A veszteségek, a harcoló katonák létszámának folyamatos növelése, és nem utolsósorban a háborús tudósítások sokkoló fotói megosztották az amerikai társadalmat, amelynek nagy része még azzal sem volt tisztában, hogy mit keres a hadseregük Vietnamban. A feszültség folyamatosan nőtt, egymást érték a háborúellenes tüntetések.
A mozgalom egyik szószólója az egy évvel később meggyilkolt Martin Luther King volt, aki ebben az évben a háborút ellenző szervezetek egyesülésére szólított fel. New Yorkban 100 ezer ember tüntetett a csapatok kivonása mellett. De nemcsak civilek, hanem volt katonák is részt vettek a megmozdulásokban. Az egyik legnagyobb ilyen szervezet a „Vietnami veteránok a háború ellen" lett, amely szintén ebben az évben alakult meg. A kormányzat kontra ellenzők közötti feszültséget mi sem jelezte jobban, mint hogy az év áprilisában letartóztatták Muhammad Alit, amiért vallási okokra hivatkozva megtagadta a bevonulást. A sportbizottság büntetésül visszavonta az ökölvívó engedélyét, s megfosztották a WBA nehézsúlyú bajnoki címétől is. Csak 1970-ben rehabilitálták.
Bernie Boston fotója egy 1967. október 27-én tartott tüntetésen készült. A demonstráción egy fiatal tüntető virágokat tűzött a Nemzeti Gárda tagjainak fegyvercsövébe. A Flower Power az egész hippimozgalom jelképévé vált, amelyet nagy részben a vietnami háború elleni összefogás hozott létre.

Bizonyosság
(fotó: Larry Burrows)

Faas mellett Larry Burrows volt a másik tudósító, akit a legnagyobbak között emlegetnek. Bár kilenc évig fotózott Vietnamban, neve először a második világháborúban bukkant fel, nem is akármilyen szakmai kontextusban. Burrows akkoriban a Life magazin gyakornoka volt. Amikor Robert Capa elküldte kidolgozásra a normandiai partraszállásnál készült képeket, a legenda szerint ő volt az, aki türelmetlenségében a szokásosnál magasabbra állította az előhívás során a szárítási hőmérsékletet, úgy tönkretéve ezzel a mester munkáját, hogy a rengeteg fotóból mindössze nyolc maradt épen, azok is életlenek voltak. Később kiderült, hogy nem Burrows volt a pancser a történetben, hanem a Life szerkesztője.
A katonák szerették, ha velük van. Nemcsak azért, mert döbbenetes fotókat készített, hanem azért is, mert a legvadabb ütközeteket is megúszta, így egy idő után legendás tisztelet övezte. Erre sajnos rácáfolt a sors: ugyanazon a helikopteren utazott, amelyiken Henri Huet, így a két fantasztikus tudósítót egyszerre érte a halál.
1969 áprilisában készült fotóján egy dél-vietnami nő látható, aki egy 47 holttestet rejtő tömegsír kiásása után gyászol férje maradványai fölött.

A lángoló szerzetes
(fotó: Malcolm Browne)

A Pulitzer-díjas Malcolm Browne fotója 1963. június 11-én készült. Ezen a napon egy Thich Quang Duc nevű buddhista szerzetes Saigonban leült lótuszülésben az utcán, társai lelocsolták benzinnel, ő pedig felgyújtotta magát. Öngyilkosságával a dél-vietnami kormány vallásellenes politikájára és elnyomására akarta felhívni a figyelmet. Browne fotója óriási vihart kavart, szerte a világon vezető anyagként hozták le az újságok. Miután az akkori kormány az Amerikai Egyesült Államok támogatását élvezte, a fotó kellemetlenül érintette Kennedy elnököt, akit állítólag sokkolt a kép és annak üzenete.
Sok politológus, de maga Browne szerint is ezzel a fotóval kezdődött az a folyamat, amely az akkori dél-vietnami elnök, Ngo Dinh Diem megbuktatásával végződött. Az amerikaiak átgondolták a nemzetközi figyelem középpontjába került vezetővel kapcsolatos addigi politikájukat, a Diem-rezsim pedig hamarosan megbukott.
Browne a Pulitzer-díj mellett megkapta a World Press Photo 1963 egyik fődíját is. Ami pedig a lángoló szerzetest illeti: tette és halála az elnyomás elleni tiltakozás szimbólumává vált.

A szakasz
(fotó: Art Greenspon)

Art Greenspon felvétele több szempontból is különleges. A tudósító mindössze huszonévesen került Vietnamba, ahol a Tet-offenzíva helyszíneiről tudósított. A hónapokig tartó harcok óriási veszteségeket okoztak mindkét oldalnak. Greenspon a véres összecsapások közben készítette el azt a fotót, amelyet egyik kollégája a vietnami háború legjobb képének nevezett. A fényképen az egyik katona az ég felé emeli karjait, kétségbeesetten próbál a mentőhelikopternek jelezni. Társai a mozgásképes sebesülteket támogatják, míg egyikük az előtérben fekszik.
Az 1968-as csaták veszteséglistája megdöbbentette az amerikai közvéleményt. Minden addiginál jobban felerősödtek a háborúellenes megmozdulások, Greenspon fotója pedig azonnal ikonikussá vált. A karját az ég felé emelő katona mozdulatát mindenki úgy értelmezte, ahogyan akarta, dühös ökölrázásként vagy fohászként.
Hogy mekkora hatása volt a fényképnek, azt jól jelzi, hogy Oliver Stone 1986-os mesterművében, A szakaszban ugyanezt a mozdulatot használta fel a Willem Dafoe alakította Elias Barnes őrmester halálának ábrázolásakor. A gesztust annyira fontosnak tartotta, hogy a plakátokra  is ez került.
Egy héttel később a fotós is megsebesült, majd visszatért az Államokba. Addigra azonban már elkészítette élete legjobb képét.

Dickey Chapelle halála
(fotó: Henri Huet)

Dickey Chapelle legenda volt a haditudósítók között. Népszerűségét annak is köszönhette, hogy ezt az alapvetően férfiak uralta szakmát nő létére művelte professzionális szinten. Már a második világháborúban is fotózott, a mítosz szerint Ivo Dzsimáról olyan durva fotókat küldött, hogy azokat a külügyminisztérium megsemmisítette.
Chapelle az események sűrűjében szeretett lenni. A katonákkal ment a bevetésekre, rendületlenül fotózta a csatákat, sebesülteket, halottakat, a győzelmeket és a veszteségeket. 1965. november 4-én egy tengerészgyalogos-szakasszal tartott egy titkos akcióba, amikor taposóaknára lépett. A fotón John McNamara káplán az utolsó kenetet adja fel a riporternőnek. Huet tragikus módon saját kollégája haldoklását fotózta le.
Chapelle a mentőhelikopterben halt meg. Az első amerikai női tudósító volt, aki bevetés közben vesztette életét. Katonai tiszteletadással temették el.


A domb
(fotó: Larry Burrows)

Ez Larry Burrows leghíresebb fotója. Többen mondták róla, hogy még a spontán felvételei is olyanok, mintha tökéletesen megszerkesztett kompozíciók lennének. Ezt a fotót látva igazat kell adnunk a véleménynek: a kép olyan, mintha egy hollywoodi film egy kockája lenne.
A fénykép 1966-ban készült, a 484-es számot kapott dombon egy súlyos tűzharc után. A fotó külön érdekessége, hogy a Life magazin nem közölte le, csak öt évvel később, amikor Burrows életét vesztette a háborúban. Halálhíre és leghíresebb felvétele így egyszerre jelent meg 1971-ben.

Pillanatokkal előtte
(fotó: Eddie Adams)

Az egyik legismertebb kép a vietnami háborúból, amelyért Eddie Adams meg is kapta a Pulitzer-díjat. A fotón Nguyen Ngoc Loan tábornok látható, amint Saigon egyik utcáján agyonlő egy megkötözött Vietkong-tisztet 1968. február 1-jén.
A felvétel miatt Loan élete gyökeresen megváltozott. A Vietnamban uralkodó elállatiasodás és szadista gyilkolás szimbólumává vált, és hiába próbálta elmagyarázni később, hogy miért tette, amit tett, hogy a kivégzett Vietkong civileket mészárolt le, szavai hatástalanok voltak a fotó döbbenetes ereje mellett. Adams maga is gyötrődött a kép miatt. Ahogyan később fogalmazott: „a tábornok megölte a Vietkongot, én pedig megöltem a tábornokot a fényképezőgépemmel. A fénykép az egyik legerősebb fegyver a világon, mert az emberek hisznek a fényképeknek, pedig azok hazudhatnak még akkor is, ha nem manipulálják azokat. A képem teljesen tönkretette Loan életét…" 
Valóban. Loan Saigon eleste után az Egyesült Államokban telepedett le, de múltja és Adams fotója mindenhová követte − és mindenhol gyűlölet fogadta. Igyekezett meghúzni magát, nyitott egy pizzériát, ám amikor kiderült, hogy ki ő, az is csődbe ment. 1998-ban halt meg.

A napalmos lány
(fotó: Nick Ut)

A kép, amelyet mindenki ismer. 1972. június 8-án Nick Ut, az AP hírügynökség riportere egy Trang Bang nevű falu mellett fotózott egy napalmbombázást. A füstből az úton egyszerre csak síró gyerekek szaladtak feléjük, köztük a kilencesztendős Phan Thi Kim Phuc, aki durva égési sérüléseket szenvedett. Ut – miután 21 évesen elkattintotta élete fotóját – kórházba vitte a kislányt, akit tizenhétszer kellett megműteni.
A felvétel óriási botrányt kavart. Nixon elnök nem akarta elhinni, hogy eredeti, Ut pedig biztos volt abban, hogy nem jelenhet meg sehol. Végül kollégája, a listánkon is szereplő Horst Faas verte át az ügynökségen a publikálását. A fotó mindenhol megjelent, erősen Amerika ellen hangolva a közvéleményt.
A lányt éveken át a vietnami kommunista propaganda adu ászaként „használták" szülőhazájában. Végül Kubába költözött, majd Kanadába szökött. Felvette a kapcsolatot Uttal, akinek segítségével kiadta első könyvét arról a napról és az utána következő évtizedekről. Phuc ma jószolgálati nagykövetként utazik és tart előadásokat szerte a világban. Legjobb barátja egy fotós, aki 1972-ben világhírűvé tette és megmentette az életét.


(Korábbi Top 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják!)