Tíz keresztes hadjárat

Az első keresztes hadjáratot II. Orbán pápa 1095 novemberében, a clermont-i zsinaton hirdette meg. A közel 300 egyházi személy részvételével zajló gyűlésen az egyházfő elmondta: a keleti kereszténység segítséget kért tőlük a szeldzsukok elleni harcban. Ezután Jeruzsálemről, a Szent Városról beszélt, ami még 638-ban került a szeldzsuk-törökök kezére. A pápa felszólította a zsinaton tartózkodókat és minden keresztényt, hogy vonuljanak „keleti testvéreik megsegítésére", egyben bejelentette, hogy aki vállalkozik az útra és elesik a harcok során, az feloldozást és bűnbocsánatot nyer. A Szentföld felszabadítását maga elé célul kitűző hadjárat – pápai áldással – 1096. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén indult el. A főleg francia, burgund és normann nemesekből álló keresztes lovagokhoz számos, a hűbéri rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendű sereg is csatlakozott, s indultak el több útvonalon, Konstantinápoly érintésével Jeruzsálem felé. A Szent Várost 1099. június 8-án megpróbálták rohammal bevenni, ez azonban nem sikerült, így több mint egy hónapig tartott a véres ostrom. Végül július 15-én foglalták el. A keresztesek ezt követően megalapították a Jeruzsálemi Királyságot.

A norvég keresztes hadjárat (1107 – 1110)

Az első keresztes háború után indult kisebb „katonai akció" norvég keresztes hadjárat néven vonult be a történelembe. Az 1107 és 1110 között tartó hadjárat vezetője I. (Keresztes) Sigurd norvég király volt, aki európai uralkodóként először vett részt személyesen a harcokban. Az általa vezetett 60 hajóból és ötezer emberből álló sereg 1107 őszén hajózott ki Norvégiából. Anglián, az Ibériai-félszigeten, a Baleári-szigeteken, illetve Szicílián keresztül érkeztek meg a Szentföldre. A Szent Városban találkoztak I. Balduinnal, a Jeruzsálemi Királyság első uralkodójával, és amikor a király úgy döntött, hogy az akkor még muzulmán kézen lévő Szidón város ellen vonul, Sigurd és serege is csatlakozott hozzá. A várost az egyesült sereg elfoglalta, ami után a norvég király úgy döntött, hogy visszatér saját országába. Bár hajóval indultak el hazafelé, Konstantinápolyból egészen Dániáig a szárazföldön folytatták útjukat, más országok mellett a Magyar Királyságon keresztül.

A második keresztes hadjárat azt követően indult el a Szentföldre, hogy a moszuli emír 1144-ben elfoglalta Edesszát. A kereszténységet ezúttal is a pápa – III. Jenő – szólította fegyverbe. Az egyházfő követe VII. Lajos francia királyt és III. Konrád német-római császárt is megnyerte az ügynek. A fennmaradt dokumentumom szerint 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes vágott neki a Szentföldig vezető útnak. A keresztes hadak már Kis-Ázsiában több helyen vereséget szenvedtek és ellentétbe kerültek a bizánci császárral is. A középkor legnagyobb „csúcstalálkozójának" tartják az 1148. június 24-én lezajlott megbeszélést, amelyen VII. Lajos és III. Konrád mellett I. (Rőtszakállú) Frigyes későbbi német-római császár, II. Henrik osztrák herceg, valamint a templomosok és a johannita lovagrend nagymesterei, illetve a szentföldi és a kis-ázsiai keresztes államok uralkodói is részt vettek és megállapodtak abban, hogy a semleges, de gazdag Damakszkusz ellen vonulnak. Az ellátási nehézségek, a vízhiány és a vezetők között feszülő ellentétek miatt azonban az ostrom kudarcot vallott, a keresztes sereg mindössze öt nap után feladta a város elfoglalására szőtt terveit és elvonult. A hadjárat eredménytelenül végződött.

A harmadik keresztes hadjárat (1189 – 1192)

1187. október 2-án megtörtént, amitől oly sok keresztény félt: Szaladin szultán elfoglalta Jeruzsálemet, miután a Tiberias-tó mellett megvívott hattíni ütközetben legyőzte az akkori jeruzsálemi királyt, Lusignani Guidót. A Szent Város elvesztésének híre nagyon hamar megérkezett Európába, és VIII. Gergely pápa felszólítására a három leghatalmasabb keresztény uralkodó – I. (Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp Ágost francia király és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol király – sereget indított Jeruzsálem felszabadításért. A három uralkodó seregei más-más útvonalon indultak útnak, a németek a hagyományos Duna menti úton, Magyarországon keresztül. Hozzájuk csatlakozott az akkori magyar trónkövetelő, Géza herceg kétezer katonából álló serege. A német keresztesek útját egy tragédia is beárnyékolta: a 70 éves Frigyes 1190. június 10-én a Kalikadnosz folyóba fulladt, a sereg vezetését ezt követően fia, Frigyes sváb herceg vette át, aki viszont 1191 januárjában Akko város ostrománál vesztette életét. Akko júliusi bevételét követően II. Fülöp Ágost francia serege hazaindult, Richárd csapatai viszont nem voltak elég erősek Jeruzsálem ostromához. Néhány kisebb csata után Szaladin és Richárd békét kötött, amelynek értelmében a szultán garantálta, hogy a keresztény zarándokok biztonságban meglátogathassák a várost és a Szent Sírt.

A negyedik keresztes hadjárat (1202 – 1204)

Egyiptom ellen indultak, azonban csak Konstantinápolyig jutottak a negyedik keresztes háború katonái. A hadjáratot III. Ince pápa hirdette meg, miután a harmadik keresztes háború kudarcba fulladt. A negyedik hadjárat Egyiptom elfoglalását tűzte ki célul, mivel abban az időben úgy tartották, hogy a Szentföld kulcsa az afrikai ország. A keresztesek szállítását a velenceiek vállalták magukra: először a magyar kézben lévő Zárába hajóztak, innen pedig – különféle politikai harcok miatt – a velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a seregeket. A keresztesek 1204. április 13-án megrohanták és kifosztották a várost. III. Ince pápa különösebben nem neheztelt amiatt, hogy a keresztesek a „pogányok" helyett egy másik keresztény országot támadtak meg. Sőt, a negyedik keresztes hadjárat véglegesítette az egyházszakadás következményeit, megerősítette különállásában a keleti egyházat.

A gyermekek keresztes hadjárata (1212)

Étienne – így hívták azt a 12 éves francia pásztorfiút, aki azt állította, hogy megjelent előtte Krisztus és azt kérte tőle: gyermekekből szervezzen hadsereget és induljon velük a Szent Földre, Jeruzsálem felszabadítására. Azért gyermekek, mert ők a „bűntől mentesebbek", így képesek lesznek visszavenni a Szent Várost. A fiú szerint Jézus egy levelet is átadott neki, amit a királynak kellett elvinnie. A II. Fülöp Ágost királyhoz igyekvő pásztorfiúhoz sokan csatlakoztak, a fennmaradt leírások szerint mintegy 30 ezres tömeg élén érkezett meg a francia fővárosba. A király kikérte a párizsi egyetem professzorainak véleményét, majd tanácsukra hazaküldte az összegyűlteket. Sokan azonban nem voltak hajlandóak teljesíteni a királyi parancsot és útnak indultak a Szentföld irányába. Az elsősorban parasztgyerekek alkotta seregből azonban sokan meghaltak út közben, még mielőtt elérték volna Marseille-t, így onnan is sokan visszafordultak. Akik pedig maradtak, azok kíváncsian vártak arra, hogy Étienne előtt – ahogy azt korábban ígérte – kettényíljon a tenger. A csoda azonban elmaradt…

A francia történésekkel szinte egy időben, a Rajna-vidékről is gyermekekből, nemesekből, papokból, csavargókból, prostituáltakból álló, fegyver nélküli sereg indult el a Szentföld irányába. Vezetőjük, Nikolaus ugyancsak pásztorfiú volt, aki remek szónoki képességeivel rövid idő alatt több tízezer embert állított maga mellé. Az Itália felé tartó tömeg menet közben jelentősen megfogyatkozott, alig hétezren jutottak el Genovába. Nikolaus szintén azt ígérte, hogy kettényitja a tengert, ez azonban neki sem sikerült, így a csalódott keresztesek közül sokan haza indultak. A maradók közül csak nagyon kevesen érték el a Szent Földet, közülük is majdnem mindenki a rabszolgapiacon vagy a kalózok fogságában végezte.

Az ötödik keresztes hadjárat (1217- 1221)

II. András magyar király – illetve VI. Lipót osztrák főherceg – vezette az ötödik keresztes hadjáratot, amit még 1215-ben, a IV. lateráni zsinaton kezdeményezett III. Ince pápa. A leírások szerint II. András csak azért vállalta el a fővezérséget, mert apjának, III. Bélának halála előtt megígérte, hogy teljesíti azt a fogadalmat, amelyet még Béla tett, vagyis keresztes hadjáratot vezet a Szentföldre. Itt elsőként Akkra városát érték el, ami el is foglaltak. A keresztesek – a korábbi terveik ellenére – mégsem vonultak Jeruzsálem ellen. Szentföldi tartózkodásának ideje alatt II. András beszerzett néhány kétes hitelű ereklyét, emellett egy-két kisebb katonai akcióra is vállalkozott. Például a magyar keresztesek körbejárták a Tiberias-tavat, kifosztva az ottani településeket, majd ostrom alá vették a Tábor-hegyen épült muszlim erősséget; itt azonban nem jártak sikerrel. A király 1218-ban – miután rossz híreket kapott otthonról – hazatért seregével, néhány magyar katona azonban önként a Szent Földön maradt és részt vett a további harcokban. A hadjárat még 1221-ig folytatódott, a céljukat, Egyiptom leigázását, azonban a keresztesek nem tudták elérni.

A hatodik keresztes hadjárat (1227 – 1229)

II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, a koronázásakor tett fogadalmat arra, hogy keresztes hadjáratot indít Jeruzsálem felszabadítására. Az ötödik keresztes háborúban azonban nem vett részt, így annak kudarcáért sokan személy szerint őt tették felelőssé. Frigyes 1223-ban, a ferentinói zsinaton, a pápa jelenlétében megismételte fogadalmát, így igyekezve helyreállítani tekintélyét. Az általa vezetett keresztes seregek 1227-ben indultak meg a Szentföld felé, azonban menet közben maláriajárvány tört ki a katonák között, ami a császárt is megbetegítette. A hadjárat újbóli elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette ezért Frigyest kiátkozta, aminek hírére a sereg nagy része visszafordult. A megmaradt hadak – viszontagságos út után – 1228 szeptemberében szálltak partra Akkóban. Itt érte utol Frigyest egy újabb pápai átok híre, aminek hallatán a keresztes lovagrendek is elfordultak tőle. Csak a teuton lovagok tartottak ki mellette, akiknek élén Frigyes tett néhány kísérletet arra, hogy megküzdjön a Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán csapataival. A szultán azonban rendszeresen kitért a csata elől, s végül 1229 februárjában békét kötött Frigyessel. Ennek értelmében a keresztények visszakapták Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és Thorn várát, valamint Jaffát. A hatodik keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak véres harcok árán sem; hogy Jeruzsálem ismét keresztény legyen. Nem sokkal később a megkötött békét a keresztesek megszegték, ezért 1241-ben a muszlimok ismét megszállták Jeruzsálemet.

IX. Lajos francia király 1244-ben, egy súlyos betegsége idején fogadta meg: ha felépül, akkor keresztes hadjáratot vezet a Szentföldre. Felgyógyulása után, kíséretével 1248 augusztusában szállt hajóra és ciprusi kitérővel – a telet a seregek a szigeten töltötték – a következő év májusában értek Damietta városához, amit néhány héten belül sikerült bevenniük, akárcsak később a stratégiailag fontos Manszúra erődöt. A seregben azonban felütötte a fejét a skorbut és a vérhas, így Lajos a visszavonulás mellett döntött. A kereszteseket ekkor bekerítették és maga a király is fogságba esett. Csak hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza a szabadságát 1250 májusában.

A hetedik háború kudarca után IX. Lajos 1269-ben indította meg a nyolcadik keresztes hadjáratot a tuniszi emír ellen. Tunisz elfoglalása esetén megnyílt volna az út Egyiptom, onnan pedig a Szentföld felé. A keresztesek táborában azonban felütötte a fejét a vérhas és a járványban Lajos is életét vesztette. A trónörökös, Fülöp azonnal hazautazott és nagybátyját, Károlyt kérte meg arra, hogy kössön békét a muszlimokkal. Ennek értelmében visszaadták a korábban elfoglalt Karthágót, majd visszahajóztak Franciaországba. Ezzel az utolsó nagyobb keresztes hadjárat is eredmény nélkül ért véget.

(Korábbi Top 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják!)