Tíz magyar, aranyérmes katonaolimpikon

Szöveg: Takács Vivien | 2016. április 23. 14:40

A 2012-es londoni olimpiáig százharmincnégy hivatásos katona képviselte hazánkat az ötkarikás játékokon. Összeállításunkban – szokásunkhoz híven szigorúan szubjektív szempontok szerint – közülük választottunk ki tíz olyan kiváló sportolót, akik a dobogó legfelső fokára állhattak.

Berti (Berty) László ezredes (1875-1952)

1909-ben, miután a Ludovika Akadémia testnevelés- és sporttanára lett, megalapította a Ludovika Akadémia Sportegyesületet. Vívóként két olimpián képviselte hazánkat: 1912-ben Stockholmban és 1924-ben Párizsban. Svédországban az aranyérmes kardcsapat tagjaként állhatott a dobogó legfelső fokára, míg Franciaországban ezüstérmet szereztek. Ugyanitt még „bezsebelt" egy bronzérmet is a tőrcsapat tagjaként. Miután visszavonult, a magyar királyi Testnevelési Főiskola vívótanára, később a Ludovika testnevelés- és sporttanára lett.

Piller Jekelfalussy György alezredes (1899-1960)

Pécsett végezte a hadapródiskolát, majd 1918-ban a román és az olasz hadszíntéren is harcolt. 1919-ben négy hónapig cseh fogságban volt. Hallgatója volt a Toldi Miklós Honvéd Sporttanár és Vívómesterképző Intézetnek, és dolgozott a magyar királyi honvéd Ludovika Akadémia sporttanáraként. A második világháború alatt egy évig a 23. honvéd gyalogezred zászlóalj parancsnoka volt a keleti hadszíntéren, majd 1945-től szovjet hadifogságba esett. Két olimpián vett részt. 1928-ban, Amszterdamban a kardcsapat tagjaként az ötödik helyen végzett, míg a párbajtőrcsapattal a selejtezőben kiesett. Azonban az 1932-es Los Angeles-i ötkarikás játékokon vele együtt a kardcsapat aranyérmet szerzett. Édesanyja nevét – Jekelfalussy – az olimpiai győzelme után vette fel. Pályafutása alatt hatszoros Európa-bajnok és tizenkétszeres magyar bajnok volt. Életútjáról nemrég nyílt kiállítás a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.

Takács Károly alezredes (1910-1976)

Már kisgyerekként imádta a céllövészetet, ezért szülei tizennégy évesen katonai iskolába íratták. A honvédségnél sportlövő teljesítménye mellett kiváló ökölvívó, síelő és rövidtávfutó tehetsége is hamar megmutatkozott. 1938-ban egy hadgyakorlaton felrobbant a kezében egy gránát, leszakítva ezzel jobb kézfejét. Miután felgyógyult, bal kezével keményen edzett, ami csakhamar meghozta a maga gyümölcsét: az 1948-as londoni és az 1952-es helsinki olimpián is aranyérmet akasztottak a nyakába. Pályafutása során továbbá harmincöt magyar egyéni és csapatbajnoki aranyérmet nyert. Visszavonulása után haláláig a Honvéd edzőjeként és a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia sportlövő tanáraként képezte a fiatalokat.

Papp Bertalan ezredes (1913-1992)

Tiszaföldváron, születésének helyén ismerkedett meg a vívással. 1932-től Miskolcon lett katona. Részt vett 1945-ben a Budai Önkéntes Ezred századparancsnokaként a főváros felszabadításáért zajló harcokban. Dolgozott közelharctanárként, és volt vezetője a Budapesti Honvéd vívó- és teniszszakosztályának is. Az 1948-as londoni és az 1952-es helsinki olimpián is tagja volt annak a kardcsapatnak, amelynek tagjai a dobogó legfelső fokára állhattak. E két érem mellett kétszeres világbajnok, szintén kardcsapatban, és hatszoros egyéni magyar bajnok.

Harangi Imre címzetes törzsőrmester (1913-1979)

Szolgált a repülőkiképző századnál, a távolfelderítő repülőosztálynál, a vadászszázadnál Mátyásföldön, majd 1941-től a magyar királyi honvéd Ludovika Akadémia tüzérosztályánál sportolóoktatóként teljesített szolgálatot. 1945-től közel egy évig amerikai hadifogságba került. Versenyszerűen bokszolni 1929-ben kezdett el Budapesten. 1935-ben a budapesti Európa-bajnokságon már ezüstérmet szerzett könnyűsúlyban. Egy évvel később a berlini ötkarikás játékokon kibokszolta magának a hatvankilósok között az aranyérmet. Az olimpia után egy régi álma teljesült: lehetőséget kapott arra, hogy altisztként mint pilóta szolgáljon a repülőgépeken.

Szondy István hadnagy (1925-)

1942 és 1944 között a pécsi magyar királyi Zrínyi Miklós Honvéd Gyalogsági Hadapródiskola diákja volt. Amikor a második világháború kitört, az iskolát áttelepítették Németországba, így Pockingból indult útnak haza. 1946-ban döntött végleg az öttusa mellett, előtte azonban úszott és vízilabdázott is. Három olimpián vett részt: 1948-ban Londonban és 1952-ben Helsinkiben mint öttusázó, 1956-ban, Stockholmban pedig lovasként indult a versenyen. A dobogó legfelső fokára Finnországban állhatott, amikor is öttusacsapatával együtt megnyerték az olimpiát, egyéniben ekkor bronzérmet szerzett. Svédországban a kicsit rendetlen Higany nevű lova miatt nem ért el helyezést. Sportpályafutása során kilencszeres magyar és kétszeres világbajnok volt. Harmadmagával együtt (Hegedűs István és Karácson László) 1947-ben megalapította a Magyar Öttusa Szövetség elődjét, a Modern Pentathlon Intéző Bizottságot.

Kiskunhalasi Benedek Gábor hadnagy (1927-)

Öttusázóként két olimpián indult. Az 1952-es helsinki játékokon tagja volt annak a csapatnak, amely aranyérmet nyert. Egyéniben pedig a dobogó második fokára állhatott. Négy évvel később a melbourne-i olimpián negyedik helyen végzett csapatban. Az ’56-os olimpia előtt ő tette le a fogadalmat a magyar csapat nevében. Sportolói karrierje alatt kétszeres világ-, ötszörös magyar bajnok öttusázó és egyszeres csapatbajnok vívó volt. Ő volt a nevelőedzője az olimpiai bajnok öttusázó Móna Istvánnak és Török Ferencnek is.

Bolvári Antal hadnagy (1932-)

A Budapesti Honvédnál élsportolói státuszban hivatásos katonaként szolgált. Kétszer volt aranyérmes vízilabda-csapattag: egyszer 1952-ben, Helsinkiben, majd négy évvel később Melbourne-ben. Együtt játszott többek között Gyarmati Dezsővel és Kárpáti Györggyel is. Az aranyérmek mellett „bezsebelt" két ezüstérmet, amelyeket 1951-ben nyert két hátúszó számban a berlini főiskolai világbajnokságon. Továbbá tagja volt az 1954-es Európa-bajnok csapatnak is. Miután 1969-ben befejezte aktív pályafutását, 1970-től szakedző lett. 1992-ben megkapta a Magyar Köztársaság sportdíját.

Varga János ezredes (1939-)

Az ezredes honvéd sorkatonaként a rádiótechnikai és légvédelmi tiszteskiképző ezrednél, majd később műszerkezelőként és távírászként is szolgált. Birkózóként három olimpián vett részt: 1964-ben Tokióban, légsúlyban hetedik helyen, 1968-ban Mexikóvárosban kötöttfogású légsúlyban első helyen, míg végül 1972-ben, Münchenben ugyancsak kötöttfogású légsúlyban negyedik helyen végzett. Pályafutása alatt két fogásnemben tizennégy egyéni és kilenc csapatbajnokságot nyert. 1970-ben ő volt az év birkózója. 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemérem tiszti keresztjét.

Komora Imre ezredes (1940-)

Az ezredes tagja volt annak a csapatnak, amely az 1964-es tokiói olimpián labdarúgásban aranyérmet szerzett. Két gólt lőtt, mindkettőt az Egyesült Arab Köztársaság kapujába rúgta. Miután abbahagyta versenyzői pályafutását, 1968-tól 1972-ig a Budapesti Honvéd Sport Egyesület (BHSE) sportinstruktora volt.1986-ban három mérkőzésen a magyar válogatott csapatkapitányaként szerepelt. Görögországban az Olympiakosz Pireusz labdarúgócsapatával bajnokságot és kupát nyert.