1914. december 13.

Vasárnap. Négy nap óta nem kapunk cukrot, a teánk is közönséges meleg víz. A hírhedt muszka panamákkal sajnos nagyon közeli érintkezésbe kerültünk. Még jó, ha az ember olyan parancsnokot kap, aki a lopásban legalább némi mérsékletet ismer. A miénk eddig megjárta, havonta csak egyszer lopta el az egész barakk cukrát, de most úgy látszik, nyomasztó adósságai támadhattak, hogy ilyen éhesen ránk esett. Kárpótlásul ma végre megunják a folytonos nyakukra járást a raktárbeli muszka altisztek, és három zsákot kiadnak.

Mai hírek. Berchtold meghalt, Tisza a külügyminiszter. Azonkívül makacsul tartja magát az a hír is, hogy újévkor indulunk hazafelé. Szerbiában mi 30 000 foglyot vesztettünk. Harmincmilliárd hadisarcot kérünk, ez a béke ára. Cudar hideg van. Esti sétánkat, melyet csaknem futólépésben szoktunk végezni, nagyon rövidre fogjuk, s visszafelé Bodonyiékhoz érve, akarva−nem akarva benyitunk hozzájuk, hogy egy is meleget szedjünk magunkba a további útra. Bodonyit egy muszka orvos kereste. Remélhetőleg valami szobrászmunkát kíván, ebben reménykednek legénységi. Barakkunkban is lakik egy faszobrász, egy tiroli „Schnitzer" nyír fahasábból farigcsálja a feszületeket. Elég jól érti a dolgát, s minden hozzávalót könnyen elő lehet állítani, ez könnyen fog keresni itt. Magunkfajta ember azonban úgy érzi magát, mint a szárazra vetett hal. Mit ér most az én akadémiai diplomám és a szép ajánlóleveleim?

Ma valahogyan érezzük, hogy vasárnap van. Oly ünnepi a csend kint a havas utcákon, s a lelkekben is valami csöndes béke. Délután varrogat, sakkoz, alsóz a kompánia. A sakkot a fenyőből bicskával faragott idomtalan kis bábukkal játsszuk, miután mindegyiknek nevét nem kis nehézséggel megjegyeztük. Alsóshoz egy a harctérről megmentett, s valóban sok ütközetet látott paklit őrizget egy pajtás. Mikor leszáll az este és kis szobánk sötétbe borul, megkezdjük a fűtést, s ha a kályhában már pokoli módon izzanak a fenyőhasábok, a kenyérpirítást. Lehasított fenyőnyársra felspékelünk egy-egy darab fekete kenyeret és mind a két felét ropogósra pirítva, valahogyan ehető állapotba hozzuk. Enélkül néha oly tésztás és nehéz, hogy a legjobb gyomor is protestál ellene. A kályha befűtése egyébként külön tudomány. Csak most kezdjük érteni. A kiadott fenyőhasábot napközben egy kétméteres fűrésszel feldarabolva, este azt oly gyorsan, amint csak lehet, a kályhába tesszük, s ha az egész már izzó piros és már nem füstöl, a kályhaajtót lezárjuk és a rajta levő csavaros kengyellel légmentesen lezárjuk. Azután a kályha mellett emelkedő kémények vállmagasságban levő ajtócskáján át egy arra szolgáló, duplán záró kerek vaslappal a kéményt is teljesen elzárjuk. Így a meleg teljesen a kályhába szorul, a kéménynek abszolút semmi huzatja sincs.

A kályha a meleget csak éjjel kezdi kiadni, és két napig is oly jól tartja, hogy egészen forró, már ti. akkor, ha elég fával rendesen befűttetett, és ha a kályha nem nagyon kiégett téglákból áll. Hamar kitapasztaltuk, hogy nem mindegyik egyformán jó. A fűtési idő alatt az egész társaság a kályha körül szokott üldögélni. Kenyeret pirítva, diskurálva, nótázgatva. A sötét szobában a pirosló lángok visszaverődnek az arcokon, s nagy árnyékok mozognak a kopott falakon. A nótáink rendesen azok a gyönyörű, nóták, melyek csak a magyar szívből fakadnak. Egyet kivált sokszor elzümmögünk. Fel is jegyzem itt emlékezet okáért.

Néha csendes alkonyórán, ha a lárma, zaj kihal,

Eszembe jut egy-egy ódon, elfelejtett régi dal.
Az a nóta, amit egykor fehér téli éjszakán
Kis ágyam fölé hajolva halkan dúdolt az Anyám.
Az én édes jó Anyám.


Néha-néha visszatérnek a tavaszi álmok,
Néha úgy felzokog a szívem,
Hogy csak nékem nyílnak mind a legszebb virágok,
Néha-néha még el is hiszem.
Néha-néha úgy érzem, hogy sohse fájt a lelkem,
Hogy az élet csak muzsikaszó
Hogy a tavasz régen elszállt, szinte elfelejtem
S a szívemben halkan hull a hó, hull a hó.

Mikor a virágok nyíltak, harmathulló éjszakán,

Költögető szerenádom hallgatta egy barna lány.

Halkan remegett a nóta, holdvilágos Ég alatt,
Hegedűszó, mámor, illat, mint az álom elszaladt,

Mint az álom elszaladt.
Néha-néha visszatérnek a tavaszi álmok…